Bejelentkezés

x
Search & Filters

Viharmadarak, Alexa Country Band - Koncertbeszámoló



Vegyes gondolatokkal indultam a koncertre. A Viharmadarak zenekart 2 héttel ezelőtt már láttam az AB/CD táborban, így velük kapcsolatban tudtam, mire számíthatok. Viszont az Alexa Country Band-ről semmilyen infóm nem volt. Nem tudtam hova tenni őket. Az nyilván való volt, hogy countryt fognak játszani, de első körben arra gondoltam, hogy biztos ismert pop vagy rock dalokat fognak country stílusban játszani. Másik gondolatom természetesen az volt, hogy színtiszta country-t, (ahogy történt is). Maga a stílus nincs ellenemre, meghallgatok minden hangszerrel előadott zenét, legyen az metal, rock, blues vagy éppen country. Mivel ebben a stílusban nem vagyok járatos, úgy gondoltam, hogy nem fogom ismerni a dalok nagy részét. Meglepetésemre, szerencsére ez nem így volt. Csak amikor halljuk ezeket a dalokat, akkor döbbenünk rá, hogy a legtöbbjüket már hallottuk rádióban, pop, rock előadók feldolgozásában. Hazánkban nincs nagy hagyománya a country zenének, egy-két zenekar próbálkozott eddig a meghonosításával (100 Folk Celsius, Bojtorján, Fonográf) több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre nagy érdeklődéssel vártam a koncertet.

Az estet az Alexa Country Band nyitotta. A zenekar, az alapító Alexa Sándorról kapta a nevét, aki több rock zenekarban is játszott már, és nem mellesleg neves gitárkészítő is. Már az első dalnál kiderült, hogy itt bizony tradicionális country zenéről van szó. A koncertet Alan Jackson-Good Time számával nyitották, majd következett az It’s Gonna Take A Little Bit Longer- Charley Pride –tól és az I Fell In Love. A zenekar nagyon egységes volt, meglepődtem, mikor mondták, hogy ez az első koncertjük. A csapat tagjai nem mai zenészek már, és úgy játszottak, mintha mindig is ezt a stílust játszottak volna. Pedig ez sem így van, mindenkinek ez az első próbálkozása ebben a műfajban, de erről bővebben majd a zenekarral készített interjúban olvashattok. Aztán újra egy Alan Jackson dal következett a Livin’ On Love, és a The Sunny Cowgirls-től a Dancing On The Darling. Persze nem maradhattak ki a közismertebb dalok sem, mint a Vigyázz magadra fiam a Bojtorjántól, a Postakocsi a Sprinttől, az Ohio magyar verziója vagy éppen a nagy klasszikus a Country Road. A bő 1 órás programban elhangzottak még olyan dalok, mint a Don’t Come Home a Drinkin, Play Something Country, Don’t Lie To Me, Grog Monster. Mint írtam, nagyszerűen játszott mindenki a hangszerén, kellemes pillanatokat szerezve a jelenlévőknek, ám külön kiemelném az énekesnőt, Kovács Ilonát, aki nagyon kellemes, igazi  Country-s  hangi adottságokkal rendelkezik. Többen táncra is perdültek a nagyszerű muzsika hallatán, minek eredményeképp egy spontán táncversenyt hirdetett a Diamond Club. A fődíj egy üveg Ballantines volt. A rendes műsoridőt a zenekar a Redneck Woman-el zárta, majd a ráadásban eljátszották Shania Twain-től a Whose Bed Have You Boots Been Under-t. Nagyon jó hangulatú koncert volt.

 

Aki szeretne többet megtudni a zenekarról, Jelölje őket facebookon:

 

https://www.facebook.com/pages/Alexa-Country Band/523567157705111?ref=stream&hc_location=stream vagy olvassa el az oldalunkon hamarosan megjelenő, velük készült interjút.

 



A Viharmadarak zenekarról nem oly rég olvashattatok már koncertbeszámolót az oldalunkon az AB/CD tábor kapcsán. Akkor épp a hivatalos koncert program végét elmosta a vihar. Itt a Diamond Clubban ez a veszély nem fenyegette őket. Többé-kevésbé az alap koncert program ugyanaz volt itt is. Azért írom, hogy alap program, mert ezúttal jócskán volt ráadás. Közel egy órás program után leköszönt a zenekar, de mivel nagyon jó hangulatban telt a buli, ezért a közönség követelte a ráadást. Mint már legutóbb is írtam, a zenekar régi magyar rock klasszikusokban utazik. Leginkább P. Mobil, Dinamit és egyéb Vikidálhoz köthető dalokkal, de találunk a repertoárjukban Eddát, Bikinit és Lord-ot is. A ráadásban is ezektől a zenekaroktól hallhattunk remek dalokat. Hál’ Istennek kimeríthetetlen a magyar rock klasszikusok tárháza. A feldolgozások mellett készültek saját dalok is, amelyek közül a Memento-t el is játszották. Ez a nóta remekül illeszkedik a régi klasszikusok közé, ha nem mondták volna be, hogy saját szám azt is hihetnénk, hogy eddig ki nem adott régi magyar dalt hallunk. A zenekar többször is próbálkozott befejezni a programot de a kitartó közönség étvágya kielégíthetetlennek bizonyult, így bő két órán keresztül élvezhettük a műsort. Két dolog zavart csak igazán. Egyik, hogy az egész heti éjszakás műszak után kevés pihenést követően, meglehetősen fáradt voltam, a másik pedig, hogy mindezek tetejére a számomra megmagyarázhatatlan, discokban szokásos zöld lézer fényt kellett minduntalan kerülgetni, és ez meglehetősen megnehezítette a koncertre koncentrálást. Ennek ellenére igazán remek hangulatú buli volt.

A zenekart lehet jelölni a facebook-on itt vagy a zenekar honlapján  http://www.viharmadarak.hu/ ahol tájékozódni lehet az aktuális fellépésekről is.

 

 

Bodzilla
 

Címkék: 
Viharmadarak
Alexa Country Band