Within Temptation - Hat dal már készen van
A Radio Metal nemrégiben összehozott egy interjút Sharon Den Adel énekesnővel, aki a holland szimfonikus metal nagyságainak, a Within Temptationnek a frontembere. A következőkben a beszélgetésből idézünk.
Radio Metal: Elképzelhető, hogy Robert Westerholt (az együttes gitárosa és Sharon három gyermekének apja) a későbbiekben visszatér a színpadra, ha a gyerekek már nagyobbak?
Sharon Den Adel: Igen, talán. De ha már Robertet említed, hadd mondjam el, hogy november 13-án lesz egy hatalmas koncertünk Belgiumban, amivel a Within Temptation 15 éves fennállását fogjuk megünnepelni. Természetesen Robert is ott lesz! [nevet] De több korábbi tag is visszajön hozzánk aznap. Bemutatjuk majd néhány kisfilmünket; a show egy része pedig teljesen szimfonikus lesz. Már olyan régóta megvan az együttes – köszönet érte a sok lelkes rajongónak – hogy ideje velük együtt megünnepelni az elmúlt 15 év legszebb emlékeit.
Radio Metal: Gondolod, hogy mivel Robert otthon dolgozik az új számok megírásán, ez valamelyest befolyásolhatja, hogy milyen dalok születnek?
Sharon Den Adel: Nem, hiszen már a kezdetektől fogva hatalmas részt vállal a dalszerzésben. A mostani fesztiválszezon után én magam is szeretnék becsatlakozni a dalírásba az új albumhoz. Ugyanakkor rajtunk kívül még azok az emberek is segíteni fognak, akik már az előző lemezünknél is részt vettek a dalok elkészítésében, mint pl. Martijn [Spierenburg, billentyűs]. El kell mondanom, hogy már meg is írtunk hat számot – eléggé gyorsan haladunk. Ez a hat dal már biztosan rajta lesz a következő albumon, és eddig nagyon jónak érzem. Meg is vagyok lepve, hogy ilyen gördülékeny a folyamat, mert sokszor vért izzadunk a dalírás fázisában. Úgy tűnik, a ’The Unforgiving’ nagyon ösztökélően hat ránk, úgyhogy megyünk is tovább, ugyanabba az irányba.
Radio Metal: A ’The Unforgiving’ egy koncepcióalbum, melynek a történeti szála egy képregényt követ. A videóitok és a fellépéseitek szintén ehhez a témához kapcsolódnak. Hogy látjátok, hasonlóan fogtok eljárni a következő lemezeknél is? Például eszetekbe jutott már, hogy csináljatok egy egész filmet, mint ahogyan a Nightwish tette az ’Imagenaerum’-mal?
Sharon Den Adel: Egy éve már készítettünk három kisfilmet az előző lemezhez, és egy éve elkezdtünk forgatókönyvet írni egy igazi, hosszú filmhez. Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor adhatnánk ki, mivel nem szeretnénk, ha mögötte háttérbe szorulna az új album. Amint készen leszünk, mindenkit beavatunk.
A zenekar profilja: http://www.rockbook.hu/node/682


