Bejelentkezés

x
Search & Filters

10 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál a System of a Down 'Toxicity' albumáról



Szinte napra pontosan 18 éve, 2001. szeptember 4-én jelent meg a System of a Down második albuma, a Toxicity, amelyet sokan azóta is a 21. század egyik legjobb lemezének tartanak - egyáltalán nem véletlenül. A Loudwire most 10 olyan érdekességet gyűjtött össze az albumról, amit talán még a rajongók sem tudnak.
 
1. a Prison Song-ban 33-szor szerepel a prison szó: a lemez nyitódalában az ellen emel szót a zenekar, hogy az amerikai hatóságok sokszor a legkisebb bűncselekményekért is indokolatlan börtönbüntetéseket szabnak ki. A szövegben összesen 33 alkalommal hangzik el a prison (börtön) szó, kétszer pedig többesszámban is előkerül.
 
2. hat hét alatt platinalemez lett: a banda első albumából egy év alatt fogyott el egymillió példány, a Toxicity-nél ehhez már csak hat hét kellett, ami miatt sokan egyből ki is jelentették, hogy a zenekar eladta magát.
 
3. az ATWA Charles Manson-hoz kapcsolódik: a dallamos verzékkel és kaotikus refrénnel megfűszerezett ATWA a lemez egyik legkülönlegesebb dala. A rövidítés az Air, Trees, Water, Animals (levegő, fák, víz, állatok) vagy az All the Way Alive (mindenáron életben) kifejezést takarja, amit Manson és társai használtak.
 
 
4. a zenekar 33 dalt vett fel a lemezhez: a System összesen 40 dalt írt meg, és ebből 33-at vett fel a Toxicity munkálatai során, amiből 14 került fel az albumra, de sok kiszivárgott az interneten Toxicity II néven. A banda maga is jó néhány dalt felhasznált ezek közül a következő lemezre, ami találóan a Steal This Album! (Lopd el ezt az albumot!) nevet kapta.
 
5. mindhárom kislemezdal bekerült a top 10-be a Billboard-nál: az album három kislemezdala közül a Chop Suey! a hetedik, a Toxicity a harmadik, az Aerials pedig az első helyet szerezte meg a Billboard Modern Rock Chart listáján.
 
 
6. minden szöveg legalább részben Serj Tankian munkája: a banda frontembere, Serj Tankian az összes dalszöveg megírásában részt vett - hatot Daron Malakian-nal közösen írt meg, aki a Mezmerize és a Hypnotize albumon egymaga felelt a szövegek nagy részéért.
 
7. pont 9/11 hétvégéjén lett első a lemezeladási listán: a Toxicity-ből 220 ezer példány talált gazdára az első héten, amivel az lett a legkelendőbb album a Billboard statisztikái szerint. Mivel ez pont egybeesett 9/11-gyel, sokan még jobban támadták a zenekart a kormányt bíráló szövegek miatt.
 
8. a Bounce bekerült az utóbbi évek egyik legnépszerűbb animáció filmjébe: A kis kedvencek titkos életében az egyik metalt kedvelő kutya éppen a Bounce-t hallgatja, miután a gazdája elmegy otthonról.
 
 
9. a Chop Suey! eredetileg Suicide munkacímen futott: a zenekar eredetileg a Suicide (öngyilkosság) címet adta a Chop Suey!-nak, és egyes példányokon hallható is a We're rolling suicide sor a dal elején. A cím ugyan végül megváltozott, sok rádió azonban így is levette a műsoráról a dalt 9/11 miatt.
 
10. a zenekar nem játszotta el az Aerials-t a Grammy-n: a Chop Suey! 2002-ben kapott jelölést a legjobb metal produkció kategóriában, az Aerials-t pedig egy évvel később jelölték a legjobb hard rock produkciók között. A Grammy szervezői felkérték a zenekart, hogy adják elő a dalt a gálán, ők azonban nem éltek a lehetőséggel, mert ahogy Malakian fogalmazott: "ilyesmit az N*SYNC vagy Britney Spears csinál, nem a System of a Down".