Bejelentkezés

x
Search & Filters

10 éves a Muzikum - Interjú Kőmíves ’Stone’ András művészeti vezetővel és Gyenes Ádám klubigazgatóval



Hihetetlen, de igaz: tíz év telt már el, amióta a Muzikum, a Kossuth-klub Budapest szerte híres épületében és díszletei között, megnyitotta kapuit. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, jó a konyha, friss a csapokban a sör, a borkínálatra sem lehet panasz, mégis, ez a klub többé vált, mint „egy, a jó kis zenés helyek közül”. A hogyanokról és miértekről kérdeztük Kőmíves ’Stone’ András művészeti vezetőt és Gyenes Ádám klubigazgatót. 
 
Rockbook: Clapton születésnapok, Hendrix-ünnepek, Hobo, Tátrai Tibor, Pribojszki Matyi, Fekete Jenő, a magyarországi tribute krémje, Cry Free, The Bits, Lead Zeppelin, Keep Floyding, mindezen események előadók, zenekarok és még sokan mások, visszatérő vendégek a Muzikum színpadán. Ezek a nevek egy erős koncepciót sejtetnek. Szavakban kifejezve meghatározható ez a koncepció? 
 
Gyenes Ádám, klubigazgató: A nagy tradíciókkal rendelkező, ma már egyre inkább háttérbe szoruló könnyűzenei műfajok, mint például a blues, fokozatosan kiszorulnak a budapesti klubhelyszínekről. Mi arra vállalkoztunk, hogy ennek a zenei tradíciónak helyet biztosítsunk, a legfontosabb kritérium a minőségi produkció. Egy koncepciót nem lehet következetesen 10 éven keresztül végig vinni, ezért mi is folyamatosan monitorozzuk a piacot és új formációknak is lehetőséget biztosítunk rendszeresen. 
 
Kőmíves András, programigazgató: Elsősorban a blues műfaja határozza meg a fő zenei csapást, jómagam 2013 őszén szálltam be a szervezésbe – 1 évvel a Muzikum indulása után –, előtte főként alternatív rock, némi pop és world music volt terítéken. Majdnem csődbe is ment a klub. Én egy véletlen folytán keveredtem ide és mivel zenélek is, így volt némi rálátásom a hazai könnyűzenei klubéletre az évezred első évtizedétől kezdve. Olyan zenekarokat hívtam, akiket ismertem és tudtam, hogy lehet építeni a közönségükre. Így kerültek képbe Pribojszki Matyiék, Ferenczi Gyuri és a Rackák, Éles Gáborék, Fekete Jenci, Nemes Zoli, Ripoff Raskolnikov, Petendi Tomi és a Message To Hendrix. A Magyar Atomot Kajdy Peti hangmesterünk csábította át az akkor már bomladozó Old Man’s-ből. De példának okáért hazánk vezető Beatles tributje, a The Bits itt alakult, vagy az én mai napig működő zenekarom, a Bluestone is. Rengeteg szép emlékem van és emlékezetesre sikerült estek tömkelege…
 
Rockbook: Annak idején, 2012-ben miért, miből kiindulva gondoltatok arra, hogy alapvetően rétegzenével, fent lehet tartani egy helyet, ráadásul a Kossuth klub patinás falai között? 
 
Gy. Á.: Elsődleges célunk az volt, hogy a Kossuth Klub esti sávjában felépítsünk egy olyan zenei programkínálatot, amely a minőségi élőzene iránt érdeklődő közönség számára magas színvonalú, rendszeres koncertsorozatot biztosít. Korábban tapasztaltot szereztünk egy jazzklub működtetésében, azonban ettől eltérve új, sokkal inkább klubszerű, kötetlenebb megoldásban gondolkodtunk. A Kossuth Klub, mint helyszín, a lokáció szempontjából optimális megoldás, mivel kevés a szomszéd és jó a közlekedés. Emellett a koncertszervezést és a vendéglátó tevékenységet egy kézbe vontuk össze, így sokkal hatékonyabbá és jobban összehangolhatóvá váltak a feladatok.  
 
 
Rockbook: Nyilván a teljesség igénye nélkül, említenél egyet-kettőt a számodra legemlékezetesebb koncertek közül? És miért ezek az emlékezetesek? 
 
K.A.: Nekem személy szerint a legelső Orszáczky Jackie emlékest az egyik legemlékezetesebb, amelyet 2016 őszén hoztunk össze Tibusszal és Vasicsek Öcsi bandájával, a Deserted Downtown (Orszáczky–Tátrai) lemez 15. jubileumára. Tóth Vera úgy énekelt ezen a koncerten, hogy elsírtam magam, szerintem se előtte, se utána nem énekelt ilyen szépen, Tibusz aznapi gitározásáról nem is szólva.
 
Rockbook: Aki régen, mondjuk a nyitás évében járt itt utoljára, ma milyen változásokat láthat a klubban, és a hely profiljában? 
 
K.A.: Egy könyvkiadó, nevezetesen a L’Harmattan Kiadó 2008 óta működik itt a Kossuth Klubban, tehát előbb volt, mint maga a Muzikum. Tulajdonképpen a párizsi székhelyű Lucernaire Színház adott nekünk mintát, amelyet az anyacégünk, az Éditions L’Harmattan működtet Párizs belvárosában. Könyvbemutatók, író–olvasó találkozók, zenei estek, koncertek, kerekasztal-beszélgetések, felolvasások és nem mellesleg szabadegyetemi előadások – ezek mind megvalósulnak nálunk hétről–hétre és lassan 15 éve… Folyamatosan szépítgetjük, építgetjük az épületet. Ha a házba belépsz a lépcsőn feljőve jobb oldalon egy állandó fotókiállítás helyszínén találod magad. A hazai- és a nemzetközi blues- és jazzélet prominens személyiségeinek a portréit láthatod Nagy János fotográfus jóvoltából. Ők 90%-ban fel is léptek itt nálunk a Muzikumban, a teljesség igénye nélkül: Ian Siegal, Little G Weevil, John Scofield, Richard Bona, Hobo, Bill, Tátrai Tibusz és még sokan mások.
 
 
Rockbook: Még a pandémia alatt is tudtátok működni egy bizonyos pontig. Hogyan volt ez lehetséges, milyen rendezvények voltak akkor?  
 
K.A.: Nem adtuk fel és amint lehetett bármilyen módon kulturális rendezvényeket szervezni és engedte az Operatív Törzs, mi csináltuk! Megnyitottuk a Muzikum Gardent, ahol azóta is minden nyáron heti 2-3 minikoncertet szervezünk 40-50 fős közönség előtt. Az első covid hullám után nálunk volt a legelső zenés vacsoraest.
 
Rockbook: Finoman szólva ma sem a main stream vonalat viszitek. Hogyan látod a klub jövőjét, mik a közvetlen és esetleg távolabbi tervek? 
 
K.A.: Megyünk előre, nincsen szó arról, hogy bármilyen módon is esetleg bezárjuk egy időszakra a klubot. Ahogy csak lehet, spórolunk az energiával, de szerencsére a pénteki és szombati telt házaink alaposan befűtenek.
 
 
Rockbook: Kicsit személyes. Zenekarokban is játszol, gitáros vagy. Fellépsz a Muzikumban a saját együtteseiddel is. Ilyenkor a hóhért akasztják? Vagy hogy alakul a személyes kapcsolatod a közönséggel, a zenésztársakkal, amikor egyfelől művészeti vezető vagy, másfelől te is csak egy zenész a bandából? 
 
K.A.: Már vártam, hogy végre valaki „bekérdezzen” erről. Helyesbítenék, már csak egy zenekarommal, azaz a Bluestone-nal lépek itt fel (és velük is 1,5 esztendeje játszottam itt utoljára). Amennyire lehet, kerülöm a nyilvános szereplést a Muzikumban – érdekes, hogy ennek ellenére mégiscsak felhoztad –, ezek szerint rosszul titkolom. Több zenekar is fel szokott kérni, hogy szálljak be, de én illedelmesen inkább nemet mondok. Nagyon ritkán (szilvesztekor, vagy most legutóbb a jubileumi 10. esten) mégis beadtam a derekam. Rengeteg más feladatom van nemcsak a szervezői munkámra gondolok, hanem a könyvkiadói tevékenységeimre, a fellépéseimre, illetve a saját projektjeimre és nem utolsósorban van 3 csodás gyermekem és egy csodálatos feleségem, aki ezeket mind elviseli. Köszönöm az interjút, 10 év múlva ugyanitt, ugyanezen a helyen várlak sok szeretettel, ja és a „fagyi had nyaljon vissza”: vízpólóban nekem csak az UTE (Primavera) volt, van és lesz! (Utalás a szerző vízilabdás múltjára. A Szerk.) (Rég volt, szép volt, és igaz volt! A Szerző.)
 
Végezetül most, kivételesen a szöveges koncertbeszámoló helyett adjuk át a képeknek a főszerepet! Ezek az ünnepélyes méltató szavaknál lényegesen jobban idézik fel a Muzikum és a 10 éves jubileumi koncert egyedi hangulatát. 
 
További legalább ilyen jó 10 évet, Muzikum!!!!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
El Bandi
 
Fotók: Nagy János