Bejelentkezés

x
Search & Filters

12 rock dal a ’70-es évekből, amelyet az első hang után rögtön felismersz

Bár a rock és metal gyökerei visszább nyúlnak, de a ’70-es években a műfaj valóban előtérbe került és táptalajt adott, olyan zenekaroknak, amelyeknek mélyebb elképzeléseik voltak a népszerűség elérésében. Sok élvezetes és befolyásos dallam született ebben az évtizedben és a mára már klasszikusoknak számítanak ezek a dalok. Az emlékezetes dalszövegek, magával ragadó dallamok, ikonikus énekek és az úttörő hangszerelés mindig fő tényezőnek számított. Végső soron számtalan példa van olyan dalokra, amelyeknek első pár hangjából még a leghétköznapibb hallgató is felismeri azt. A listán szereplő tizenkét dal, olyan klasszikus darab a kezdetek kezdetéről, amelyek megadták az ihletet az olyan zenekaroknak, amelyek úgy próbáltak dalokat írni és népszerűsíteni, hogy az első hang után már fülbemászó legyen és azonnal felismerhető. 
 
Black Sabbath – Paranoid
 
A „heavy metal feltalálóinak” második albumának első kislemezes dala, a Paranoid, a korszak legalapvetőbb és legemblematikusabb példája. Ozzy Osbourne pánikba esett hangvételű éneke és az élénk ritmusszekcióban gitározó Tony Iommi riffje, minden kezdő gitáros számára döntő fontosságú tanulmány lett. Az albumon töltelék dalnak induló szerzemény ma már a heavy metal dalok magnum opusává vált.
 
 
 
Derek and the Dominos – Layla
 
Részben Patti Boyd fotós/modell iránti viszonzatlan szerelem ihlette Eric Claptont, hogy eme fő zenei művét megkomponálja. A verzék ismétlődése és a költői ordítások mellett a dallam fokozza Clapton elsöprő tüzes bánatát. A Rolling Stone magazin akkori értékelésében azt írta, hogy a ’Layla’ a legnagyszerűbb dal azok közül, amelyek hallgatása közben egy gyilkosság vagy egy öngyilkosság szemtanúi lehetünk.
 
 
 
Jethro Tull – Aqualung
 
Martin Barre gitáros agresszívan fanyar hathúros nyitánya tökéletesen kiegészíti Ian Anderson énekes súlyos hangját és a dal perverz tematikáját. Így vitathatatlanul az Aqualung a legizgalmasabb és leglegendásabb intro egy olyan angol társulattól, amely a blues rock eredetről áttér a folk-/prog rock vonalára.
 
 
 
Led Zeppelin – Stairway to Heaven
 
A legkézenfekvőbb választás, de ez nem azt jelenti, hogy érdemtelen is. Pont ellenkezőleg, mert Jimmy Page ékes akusztikus pengetései John Paul Jones kíséretével ugyanolyan kifinomult, mint a ’70-es évek eleji rock virágzása. A ’Paranoid’-hoz hasonlóan ez is egy elsajátítandó rész, aki meg akarja tanulni a gitározás alapjait. Az akusztikus gitár és furulya együttese és az azt követő elektronikus hangszerelés minden idők legjobb rock dalának címét vívta ki.
 
 
 
The Who – Behind Blue Eyes
 
A „Who’s Next” lemez legpompásabban vallomásos és legdinamikusabb dallama, amelyben Pete Townshend akusztikus arpeggioi ugyanolyan hipnotikusak és szívszorítóak, mint maga a dalszöveg. A háttér harmonizálás beindulásával varázslatossá válik a dal és szembe állítja a hallgatót a zenekar védjegyének nehézségeivel.
 
 
 
Alice Cooper – School’s Out
 
A dal harapós akkordjai megfelelően megragadják azt az örömteli, állatias, felszabadult viselkedés formákat, amelyek a szabadságot szimbolizálják. Nem túlzás azt mondani, hogy a dalt körül ölelő hangos és instrumentális részek még inkább fokozzák a hangulatot. Nem is csoda, hogy Alice Cooper miért volt és van is ennyire lényeges glam-rock és proto-punk művész. 
 
 
 
Deep Purple – Smoke on the Water
 
A szó szerint lángokkal végződő Frank Zappa koncert ihlette ’Smoke on the Water’ a rockzene egyik leghíresebb power akkord sorozatával gyullad fel. Az a tény, hogy a dal felépítése közben folyamatosan megszakad a kialakulóban lévő heavy metal és pszichedelikus rock elrendezés az valami félelmetes. A dal elején Ritchie Blackmore által hallható, szinte mindenki által ismert gitártémát 2001-ben az ’évezred riffjének’ választották.
 
 
 
Aerosmith – Dream On
 
Az egyszerre érett hangzású, ideges egyben kamaszos és naiv ’Dream On’ a kezdetektől fogva az Aerosmith egyik legnagyobb szerzeménye. A ’70-es évek egyik legjobb balladáját cementálja magában. Megfelelően szürreális varázsa a dalnak a csúsztatott gitárintervallumok keveredése Steven Tyler fájdalmas vokálozásaival és sajátos csembalóhangsúlyaival, amely letörölhetetlen nyomot hagy az ember lelkében már az első hallgatás után.
 
 
 
Lynyrd Skynyrd – Free Bird
 
A gyászos orgona szólamba hamar belecsapó akusztikus gitárakkordok kombinációja teljesen más hangvételt ad a dalnak. A komor alapot teremtő dallamok egy vidámabb képet próbálnak átadni. Majd Gary Rossington slide gitározása ikonikusabbá válik a klasszikus rock történetében. A mennyei katarzis nagyszerű érzékének felerősödése a dal második felében elég volt ahhoz, hogy a ’Free Bird’ időtlen ódává váljon.
 
 
 
Pink Floyd – Money
 
A „Dark Side of the Moon” több okból kifolyólag is innovatív mesterműnek számít. Az ezekben használt hangjátékok, mint a dollármásolás hangok és pénztárgépek ütemezett ritmikája és az aprópénz csörgés is ezek közé tartozik. Ráadásul az ezt követő Roger Waters basszus sor, amely már hipnotikus háttereként szolgál a dalnak, még inkább dermesztővé teszi a ’Money’-t.
 
 
 
The Eagles – Hotel California
 
Bár a ’Hotel California’ jelentése továbbra is vitatható, de nehéz nem egyetérteni abban, hogy a gondosan megválogatott akusztikus ujjválasztás és a türelmes ritmusok keveréke kellemesen feszítő és fenséges. Rendkívül jó bemutatkozás az ezt követő álmodozásba, amelynek szellemi rejtélye még mindig segít fenntartani a The Eagles népszerűségét.
 
 
 
Heart – Barracuda
 
A Heart harmadik nagylemezéről, a „Little Queen”-ből származó ’Barracuda’ vágtató riffelése és harmonikus szerkezete az operai énekkel tovább bizonyítja a Wilson nővérek eltökéltségét. Az akkori legjobb dalnyitányokhoz hasonlóan ez is bonyolult, de hatékonyan árnyalt és megkülönböztető, ezért nagyon könnyű életünk részévé tenni ezt a dalt is már az első hallgatás után.
 
 
Csernus Ábel