Bejelentkezés

x
Search & Filters

18 dallal és látványos show-val ünnepelte a Depresszió a 18. születésnapját a Barba Negra Track-ben!



Depresszió, Salvus, Pennhurst – 2018. 08. 18., Barba Negra Track
 
Bár a 18. születésnap nem kerek évforduló, mégis fontos állomás egy ember életében. Ekkorra már – jó esetben – tudjuk a választ az évek során milliószor hallott „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, vagy legalábbis van valami elképzelésünk. Egy zenekar ilyen szempontból talán könnyebb helyzetben van, hiszen náluk attól a perctől megvan a válasz, hogy a tagok hangszert és mikrofont ragadtak a kezükbe, de a 18. évig eljutni akkor sem egyszerű, és sok banda jóval hamarabb bedobja a törölközőt. Szerencsére a Depresszió nem tette, így egy, az eseményhez jól passzoló napon, augusztus 18-án a Barba Negra Track-ben ünnepelhettük Halász Feriékkel ezt a jeles évfordulót.
 
Az estére két remek vendégzenekar sorakozott fel, amelyek közül a Pennhurst-höz már volt szerencsém még tavaly áprilisban a Tankcsapda előtt a Papp László Sportarénában. A fiúk azóta is töretlen lelkesedéssel tolják leginkább nu metalos elemekre épülő muzsikájukat, amelyhez egy alaposan kigondolt elmegyógyintézetes koncepció társul (a csapat nevét is egy ilyen létesítmény ihlette), vagyis a tagok kényszerzubbonyt, maszkokat és hasonló kiegészítőket viselnek. Az ezúttal nagyjából fél órás programba a saját dalok mellett két feldolgozás is bekerült: a Slipknot Before I Forget-je – Schizo hibátlanul hozza Corey Taylor énekdallamait – és a Köpök rátok, amely a Tankcsapda Dolgozzátok fel! című dupla albumára is felkerült. Ez a két nóta mindenkinek ismerősen csenghetett, de bízom benne, hogy a Pennhurst dalokra is felkapták néhányan a fejüket, mert a srácok megérdemlik, hogy bővüljön a rajongótáboruk.
 
 
A Salvus mostanában ritkán látható élőben, sőt, idén nyáron ezt volt az egyetlen koncertjük, így aki látni akarta Pötörke Zoliékat, nem hagyhatta ki ezt az estét és valóban sok Salvus rajongó gyűlt össze, akik lelkesen énekelték a dalokat a koncertet nyitó Világra szólótól kezdve. Ahogy Zoli fogalmazott: "a Salvus egy csodálatos zenekar és nagyon kemény rockot játszik", és bár a keménység megítélése szubjektív, az kétségtelen, hogy a banda nagyon jól csinálja, amit csinál: elgondolkotató, frappáns szövegekkel és fülbemászó dallamokkal hódítják meg a hallgatóságot és remélhetőleg ezt gyakrabban is megteszik majd az új album elkészülte után.
 
 
Amikor kutatni kezdtem a Depresszióval kapcsolatos emlékeim között, arra jutottam, hogy valamikor 2002-2003 táján, vagyis az Amíg tart album megjelenése körül ismertem meg a zenekart és sok nagyjából velem egykorúhoz hasonlóan azonnal kedvenceim lettek az olyan dalok, mint a Lásd (amit neked szántak), az Adj még (édes álmokat) és az Itt az én időm, az ok pedig egyszerű volt: az emlékezetes dallamok mellett olyan szövegeket kaptunk, amelyek a mi gondolatainkat tükrözték a világról, az érzésekről és bármi másról, épp ezért nagyon könnyű volt azonosulni velük és üvölteni ezeket a sorokat a koncerteken vagy akár csak a szobánk négy fala között.
 
 
Aztán persze teltek az évek, nyilván mindenki átesett kisebb-nagyobb változásokon, kedvencek jöttek-mentek, de a Depi valahogy mindig hozzánk és nekünk szólt, mondhatni, együtt nőtt a zenekar és a közönség, méghozzá úgy, hogy mindkét fél végig számíthatott a másikra. Amikor tegnap körbenéztem a Track-ben, elsősorban az ebbe a kategóriába és korcsoportba tartozó rajongókat láttam, de fiatalabbak és idősebbek is ugyanúgy teli torokból énekeltek, bizonyítva, hogy mindenki találhat valami neki szólót az újabb és a régebbi dalokban, és persze bulizhat egy nagyot, mert nevével ellentétben a Depresszió zenéje tökéletesen alkalmas az ugrálásra és a megőrülésre, ahogy ez tegnap is kiderült.
 
 
A koncert stílszerűen 18 dalból állt, újakból és régiekből egyaránt, és ezek jól meg is fértek egymás mellett. A teljesség és a sorrend igénye nélkül volt A kés hegye, a Még1x, az Egy életen át és a Sokkold a rendszert, a Válaszok után klipjét pedig a helyszínen forgatta le a zenekar. Ami a külsőségeket illeti, a látványos fényeket és a pirotechnikát már megszokhattuk a Depi koncerteken, Dávid dobja pedig egy olyan állványra került, amellyel fel tudták emelni, így ő felülnézetből is megcsodálhatta a nagy számban összegyűlt rajongótábort, akiktől az egész zenekar elérzékenyült egy kicsit, de az ilyesmi nélkül talán nincs is szülinap, az eltelt 18 év pedig mindenekelőtt a csodás közönség érdeme és ünnepe.
 
A ráadásba két igazi Depi sláger, a már említett Lásd (amit neked szántak) és - a koncert tizennyolcadik dalaként - a Nem akarok elszakadni került, a legnagyobb megőrüléssel és közös énekléssel zárva az estét, ami után nem is lehet mást kívánni, mint azt, hogy még nagyon sok hasonló születésnapot ünnepelhessünk a zenekarral.
 
 
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Barba Negra, W's Photos