Bejelentkezés

x
Search & Filters

„2022-ben visszatérhet minden a régi kerékvágásba” – interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével



A koronavírus tavaly március óta – egy kisebb nyári enyhülést leszámítva – gyakorlatilag teljesen véget vetett a koncerteknek, ami a zenekarok és a stábjuk mellett természetesen a szervezőket és a rendezvényhelyszínek csapatát is erősen érintette. A Barba Negra szokás szerint izgalmas, sokszínű hazai és nemzetközi koncertekkel készült 2020-ra, de ezek nagy része végül sajnos halasztásra került. A nehézségek és a váratlan kihívások ellenére a klub és a Barba Negra Track vezetője, Szűcs Mihály optimista: véleménye szerint 2021 már valamivel jobb lesz, 2022-ben pedig minden újra a régi lehet, ráadásul a Barba Negrának nagy tervei vannak a közeljövőben.
 
Rockbook: - Eleinte még sokan abban bíztak, hogy ezt a régiót és Magyarországot elkerüli a járvány, de ez nem így történt. Mikor éreztétek, hogy komoly baj lesz? Voltak olyan intézkedések a nemzetközi zenekarok és a szervezők részéről, amelyek arra utaltak, hogy hamarosan korlátozások jöhetnek és nektek is lépnetek kell?
 
Szűcs Mihály: - Mindenki az utolsó pillanatig hitt abban, hogy az egész helyzet egy gyors lefolyású probléma lesz. Voltak olyan dátumok, amiket gyakorlatilag az Európa-turnék indulásáig tartottak. Ahogy látszott, hogy Európát sem kerüli el a komoly leállás, egyre inkább érezhető volt az óvatosság, ami most is jellemzi a szakmát. Ameddig nem látunk és nem lát a szakma pontosan, addig csak a tervezés marad.
 
Rockbook: - Tavaly nyáron volt egy rövid "enyhülés", ami alatt - ha csak korlátozottan is - de lehettek koncertek, ami a ti esetetekben azt jelentette, hogy a kis színpad üzemelhetett a Trackben 500 fős közönséggel és kizárólag hazai zenekarokkal. Mennyi időtök volt alkalmazkodni ehhez a változáshoz? Kezdettől fogva egyértelmű volt számotokra, hogy nagy színpados bulikra nincs esély, vagy azért készültetek forgatókönyvvel arra az esetre is, ha mégis lehetnek nagyobb koncertek?
 
Szűcs Mihály: - Húsvét után egyáltalán nem készültünk már a nagyszínpadra. Olyan szervezést találtunk ki, ami alkalmazkodott a várható - és végül bekövetkező - 500 fős korlátozáshoz. A zenekaroknak köszönjük, hogy együttműködőek voltak. 
 
 
Rockbook: - A munka nyilván a korlátozások ellenére sem állt le nálatok, de bizonyára eléggé megváltozott az új körülmények miatt. Mennyire dolgoztok most másképp, mint a vírus előtt? Ugyanúgy készültök a 2021-es idényre, mint a korábbiakra, vagy már eleve abból indultok ki, hogy még hosszabb ideig érvényben maradnak a korlátozások?
 
Szűcs Mihály: - Azt gondoljuk, hogy 2021 jobb lesz a 2020-nál, de nem lesz teljes felszabadulás. Főleg majd újra ősszel, a zárt terekben biztosan lesznek szabályok. Nincs elég tapasztalat a vakcina melletti életről. A nemzetközi produkciók is a számukra biztosabb 2022-re helyezik a dátumokat. Szerintünk 2022 nyarára lesz meg a kellő tapasztalat a vakcina melletti életről és a vírus is lehet, hogy teljesen visszaszorul: akkor visszatérhet minden a régi kerékvágásba.  
 
Rockbook: - Több koncertet már a harmadik-negyedik időpontra kell áttennetek az újabb korlátozások és halasztások miatt. Lehet egyáltalán bármennyire is előre tervezni egy ilyen időszakban? Hányféle forgatókönyvvel kell számolnotok egy-egy buli esetében?
 
Szűcs Mihály: - Bevezettük a regisztrációs jegyfoglalást. Ez nagy segítséget add a vendégeinknek és nekünk is. Nincs pénzügyi mozgás, ezzel növeljük a bizalmat és a vásárlói kedvet. Nem tartjuk szerencsésnek a programok tologatását, ezért minden zenekarral azt próbáljuk kitalálni, hogy mi lehet az az időpont, ami valamilyen formában már jó lehet. Nagyon nehéz egyébként, mert nem kapunk segítséget abban, hogy mire számíthatunk és mikortól. 
 
Rockbook: - Az előre megvásárolt jegyekkel kapcsolatban mire számíthatnak a koncertlátogatók? Hogy sikerült orvosolni a helyzetet? 
 
Szűcs Mihály: - Mi minden jegyet visszaváltottunk, amit a vásárló igényelt. Külső partnerek (akik bérlik a Barba Negrát) egyedileg döntenek. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a hazai koncerteknél fenn kell tartani a visszavásárlási lehetőséget a vendégeink számára.
 
Rockbook: - Hány fős személyzetnek kellett „átmenetileg búcsút inteni a covid-mizéria miatt? Tudjátok valamivel kárpótolni/segíteni őket?
 
Szűcs Mihály: - Búcsút senkinek nem intettünk. A központi létszám nem változott, nem küldtünk el senkit. A legtöbb dolgozónknak másodállása volt a Barba Negra. Mindenkivel tartjuk a kapcsolatot és mindenki nagyon várja a nyitást. A Barba Negra vezetőség nagyon ragaszkodik a kollégáihoz! 
 
Rockbook: - Beszéljünk kicsit vidámabb dolgokról is! November végén felkerült egy rövid videó a Barba Negra Facebook oldalára, amely alapján a klub a Track helyére költözik és jóval nagyobb lesz, mint korábban. Miért döntöttetek a költözés és a bővítés mellett? 
 
Szűcs Mihály: - A Barba Negra fejlesztése először 2018-ban merült fel. A klubban olyan számokkal működtünk, ami a tervezést eredményezte. 2019-ben eldöntöttük és elindítottuk a fejlesztési terveinket, mert szinte 100 koncertből 90 teltház volt. E mellett közel 20-25 koncertet elbuktunk, mert kicsinek tartott minket a produkció. A teljes kivitelezést a vírus átírta, de bővebben majd erről máskor. Az biztos, hogy a további terveinkről folyamatosan fogunk tájékoztatni titeket és a vendégeinket, barátainkat. 
 

 
Rockbook: - Valami ínyencséget el lehet már árulni ezzel kapcsolatban? Mire számíthatnak a látogatók?
 
Szűcs Mihály: - Most még korai lenne.
 
Rockbook: - Sokan sokféleképpen próbálják áthidalni ezt az időszakot: a streamelt koncertek mellett volt példa autós és "buborékos" fellépésekre is. Szerinted lehet ezek közül bármelyik is hosszabb távú megoldás, amit ti is tudnátok alkalmazni a Barba Negrában? Illetve te hogy látod, mikor térhetnek vissza a hagyományos koncertek és milyen korlátozásokra kell majd számítanunk eleinte?
 
Szűcs Mihály: - Az ötletelés egy jó dolog. Mi nem szeretnénk alkalmazni egyik dolgot sem. Mi a közönség előtt zajló élő zenés koncertekben hiszünk. Nálunk nincs más alternatíva és nem is lesz. 
 
Rockbook: Köszi az interjút!
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotó: Radó Norbert