Bejelentkezés

x
Search & Filters

2024-ben érkezik az új Judas Priest album



A Judas Priest frontembere, Rob Halford a Metal Express rádiónak nyilatkozott a zenekar készülő új albumáról, de beszélt az Ozzy Osbourne-nal tervezett közös turnéról is, amelynek keretében a Budapest Arénában is fellépnének május 17-én.
 
Rob Halford
 
"Egy zenész mindig arra törekszik, hogy felülmúlja magát és elmondhassa, hogy az új album lesz az eddigi legjobbja. Ez egy teljesen természetes dolog. Tudom, hogy a rajongóink nagyon szeretik az előző lemezünket, a Firepower-t, és nyilván adódik a kérdés, hogy mit kell ezzel kezdenünk. Nos, mindenekelőtt el kell engednünk, mert nem lenne szerencsés, ha valamiféle délibábot kergetnénk vagy megpróbálnánk megismételni azt, amit egyszer már megcsináltunk. Ugyanúgy kell dolgoznunk, mint mindig, hiszen minden egyes Priest album más és más. A British Steel nem olyan, mint a Painkiller, a Painkiller nem olyan, mint a Point Of Entry, és a Point Of Entry sem olyan, mint a Nostradamus. Ez a lemez is megáll majd a saját lábán és nagyon jó lesz, Tudom, hogy a rajongóink imádni fogják.
 
 
Ahogy korábban már több helyen is elmondtam, a zenekar csak rám vár, mivel a hangszeres részeket már felvettük. Itt van minden a laptopomon és kurva jó az egész, de persze nyilván mindenki ezt mondaná. Én viszont tényleg úgy érzem, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, ha méltó akarok lenni a fiúk teljesítményéhez. A lényeg, hogy alakul a dolog és igyekszünk tartani az ütemtervünket. Nagyon bízunk benne, hogy májusban összejön az Ozzy-val tervezett Európa-turné. Szívből remélem, hogy elég jól lesz addigra. Szerintem igen. Ha ez megvalósul, utána tényleg ráfekszünk a lemezzel kapcsolatos utolsó simításokra, aztán jöhet majd a megjelenés. Tudom, hogy régebben 2023-ra lőttem ezt be, de most már inkább 2024-et mondanék. Úgy rohan az idő, hogy az is itt lesz nemsokára, hiszen már majdnem 2023 februárja van."