Bejelentkezés

x
Search & Filters

21. századi stadion rock: Skillet – 'Unleashed' lemezkritika



Unleashed címmel, augusztus 5.-én jelent mag a Skillet 9. stúdióalbuma. A Skillet kétségkívül a 21. század egyik legsikeresebb rockcsapata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy rendszeres fellépői a nagyobb fesztiváloknak, ahol hatalmas tömegek előtt lépnek színpadra. Hazánkban is egyre gyakrabban lehet  találkozni velük. 2013-ban a Nickelback vendégeként jártak itt, 2014-ben és idén a soproni Volt fesztiválon. December 3-án az Unleashed album turnéjával a budapesti Akvárium klubban lesz látható a csapat, ahol a szervezők a hely méretét tekintve (nem csak az érzésem szerint) alaposan alábecsülték a zenekart, hiszen a jegyeket hamar elkapkodták és rengetegen szeretnének még részt venni az eseményen.

 

 

Na de nézzük mit is rejt ez az album! Minden új lemez megjelenése előtt megy a fejtegetés, hogy vajon csalódás lesz-e vagy sem. Ez többnyire attól függ, ki mit vár az anyagtól. Nyílván vannak, akik több gyors, gitár centrikus dalokat, vannak, akik az érzelgősebb nótákat. Mindkét tábort el kell keserítenem: egyikből sincs se több se kevesebb, mint az eddigi anyagokon. Újdonságot azzal sem mondok senkinek, aki szereti a zenekart, hogy a dalok ezúttal is tele vannak elektronikával. Egyedül a hegedű és cselló betétek lettek kevesebbek, amit én személy szerint kicsit sajnálok, de bizonyára lesznek olyanok is, akik örülni fognak ennek. Akiknek a Rise album bejött, azok biztosan nem fognak csalódni. Johny Cooper-ék nem sokat teketóriáznak, rögtön az elején belecsapnak a lecsóba. Lendületesen nyitják az albumot, a már videón is megismert Feel Invincible-lel és az ugyancsak lendületes Back From The Dead-del. Ezt a kezdeti lendületet aztán hamar megtöri a lassú Star és a kicsit tempósabb, vonósokkal nyitó I Want To Live.

 

 

Egyébként nagyjából ez a tematika jellemzi az egész albumot. Két gyorsabb tétel, aztán egy vagy két lassabb. Ennek megfelelően két pörgősebb nóta következik az ugrálósabb Undefeated és a dallamos, seggriszálós, ugyanakkor egyesekből majd a legtöbb fanyalgást kiváltó Famous. Majd ismét lágyabb vizekre eveznek a Lions-szal, amire biztos nagy közönség énekeltetések lesznek a koncerteken és a stadionok hatalmas tereit ki fogja tölteni az ooh-ooh-ooh-ooh!. Az album két legrockosabb tétele az Out Of Hell, -aminek a riffjét minden bizonnyal a Papa Roach Broken As Me-je ihlette- és a Burn It Down. Ezekben a dalokban érvényesül leginkább a gitár. A Watching The Comets ismét egy érzelgősebb, öngyújtó lengetős duett. A végére is két lendületesebb darab jutott a Savior Of The World és a The Resistance, aminek a lezárására jutott egy kis zúzás is amúgy Skillet módra.

Összességében egy olyan albumot kaptunk, ami minden rajongót kielégíthet. A Skillet nem bízott semmit a véletlenre. 2016-ban is ugyanazt a magabiztos stadion rockot kapjuk, ami olykor a 30 Second to Mars-t, máskor a Papa Roach-ot juttatja eszünkbe, de mégis valahol (a női vokáloknak is köszönhetően) olyan egyedien Skillet-es.

Az 'Unleashed' album dallistája:

01. Feel Invincible - 3:49
02. Back From the Dead - 3:33
03. Stars - 3:47
04. I Want to Live - 3:28
05. Undefeated - 3:35
06. Famous - 3:18
07. Lions - 3:24
08. Out of Hell - 3:34
09. Burn it Down - 3:16
10. Watching for Comets - 3:29
11. Saviors of the World - 3:46
12. The Resistance - 3:52

 

 

Bodzilla