Bejelentkezés

x
Search & Filters

25 éve jelent meg a Skid Row óriási sikert aratott debütáló albuma



A Skid Row 1986-ban alakult meg, azonban 1989. január 24 –én indult hódító útjára, amikor megjelent a csapat debütáló albuma ’Skid Row’ címmel. Azóta szerte a világon millió rajongóval rendelkezik a legendás hard-rock csapat.

Miután Dave Sabo helyét Richie Sambora vette át a Bon Joviban, a gitáros megalapította a Skid Row-t, a basszusgitáros Rachel Bolannel, a gitáros Scotti Hillel, és a dobos Rob Affusoval. A Bon Jovi igen erős menedzsmentjének köszönhetően a csapat talált egy karakteres frontembert is, a kanadai Sebastian Bach személyében.

1988 őszére a Skid Row felvette debütáló albumát, miután állítólag 35.000 $-t fizettek a gitáristennek, Gary Moorenak hiszen a hatvanas évek középén Írországban már megalapított egy zenekart ugyanezzel a névvel. 1989 januárjában megjelent az album első kislemeze, ‘Youth Gone Wild’ címmel, mely a rádiók egyik kedvelt nótája volt.

A ’Skid Row’ 1989 január 24-én jelent meg az Atlantic Records kiadásában. Az album ötszörös platinalemez, az USA területén körülbelül 5 millió, a világon pedig körülbelül 10 millió példányt értékesítettek belőle, és a Billboard 200-as listájának 6. helyét is megjárta a legendás lemez.

 

 

 

Skid Row - 18 and Life

 

 

 

Skid Row - Youth Gone Wild

 

 

 

Skid Row - I Remember You

 

 

 

Skid Row - Piece Of Me

 


 
Címkék: 
skid row

Üzenet

    KT k, 2014/01/28 - 09:03
    Gary Moore 1969-ben lépett be a Skid Row nevü bandába, amely 1972-ig működött. Dave Sabo anno azt nyilatkozta, hogy már mindent kitaláltak a névvel kapcsolatban, amikor beugrott nekik, hogy ez foglalt. Felhívták Gary-t, aki (Dave elmondása szerint) jófej volt, ingyen átengedte a névhasználatot... (Biztos tudta, hogy ez neki és a volt bandájának is jó reklám) Én megemlítettem volna a cikkben, hogy Dave apja magyar származású, nem nehéz kitalálni honnan van a Sabo családnév... A ritka gyenge harmadik album és a grunge előretörése tönkrevágta a bandát. AZ újjáalakult bandában sem Bach sem Affuso nincs már benne.