Bejelentkezés

x
Search & Filters

30 éves a Prosectura! - interjú Polgár Tamással



„1989-ben alakult, azóta is kurva jó zenekar. Erről tényleg kár lenne vitát nyitni.” – olvashatjuk a zenekar honlapján, akik november 9.-én ünneplik 30 éves fennállásukat, és hogyan is lehetne jobban ráhangolódni az ünnepi koncertre, ha nem egy interjúval? A kérdéseinkre ezúttal Polgár Tamás válaszolt.
 
Rockbook: Hogy érzitek, most egy korszak lezárul vagy szó sincs erről, csak ünnepeltek egyet a rajongókkal és nyomjátok tovább töretlenül?
 
P.T.: Semmiképpen nincs szó korszak lezárásról, ez csak egy dátum, amiről érdemes megemlékezni és persze ünnepelni. Persze a zenekar történetét lehet korszakokra bontani, de azok inkább albumokhoz, vagy a tagokhoz kapcsolódnak, nem pedig évszámokhoz. És hát igen: az a terv, hogy folytatjuk tovább töretlenül.
 
Rockbook: Mi alapján válogattátok össze a dalokat? Hogyan lehet egy 30 éves repertoárból válogatni? 
 
P.T.: Nehéz! A legnagyobb probléma, hogy az a tapasztalat, hogy másfél óránál hosszabb bulit játszani ebben a zenei stílusban nem túl szerencsés. Egyszerűen úgy érezzük, hogy unalmassá válik a koncert. A 25 éves koncerten több, mint két órát játszottunk, de az utolsó félórában már mindenki hulla volt: a közönség is és mi is. A dalok összeválogatása viszont így nagyon nehéz, mert minél több számot szeretnénk eljátszani természetesen. Azt a trükköt szoktuk alkalmazni, hogy néhány dalnak csak pl. a felét játsszuk el, így rövidebb idő alatt több számot tudunk lenyomni. A facebook oldalunkon meghirdettünk egy szavazást, ahol a dalokra lehetett szavazni. Ezt a listát is figyelembe vettük a műsor összeállításánál, de személyes liblingek is bekerültek.     
 
Rockbook: Melyik az, vagy melyek azok a dalok, ami/amik egyértelműen kihagyhatatlan részei a koncerteteknek?
 
P.T.: Vannak ilyen dalok. Általában van a koncertműsorunknak egy váza, amit nyolc-tíz dal alkot. Úgy gondoljuk, hogy ezeket semmiképpen nem szabad kihagyni a programból: ilyenek pl. az Ici-Pici, a Kéz nélkül, a Fazonra nyírt, a Lepke, a Tahó család, az Ejnye Ottó, a Week-end punk, vagy a legújabb albumról a Bennem háló és az Ádzseszkó. Ezek mellett mindig beteszünk a programba személyes kedvenceket és/vagy egészen régi dalokat is. 
 
 
Rockbook: Készültök valami nagy durranással a koncerten? Elárulhattok erről valamit?
 
P.T.: Lesznek meglepetések, de ezeket nem szeretnénk lelőni előre 
 
Rockbook: Mi visz fel még 30 év után is újra meg újra Titeket a színpadra? Miből merítetek erőt, honnan töltekeztek? 
 
P.T.: Jók a koncertek! Ez a lényeg. Amíg ilyen hangulatú bulikat tudunk játszani, addig nem gondolkozunk azon, hogy bármit is be kellene fejezni. Megunhatatlan. Mindenképpen fogunk még új albumot is csinálni, legalább egyet. Aztán meg majd még egyet. Meg még egyet. De persze ez nem biztos és az ellenkezője sem. Mármint a lemezekkel kapcsolatban.
 
Rockbook: A honlapotokon az áll, hogy a koncert után „átvonulunk egy benzinkútra és behambizunk rokkkksztárosan”. Melyik benzinkúton és mi a legjobb kaja, amit eddig kóstoltatok?
 
P.T.: Koncertek után mindig megállunk az első benzinkúton, ahol mindenféle italokat és ételeket veszünk magunkhoz az útra. Ezekről az ételekről tudni lehet, hogy kevésbé finomak, viszont legalább jó drágák, csakúgy, mint az italok. De mivel más lehetőség nincs, ezekkel kell beérni. A kezdet kezdetén – amikor még Szekszárdról jártunk fel – a pesti bulik után az érdi OMV-kútnál álltunk meg, ahol mirelit, mikrózható hamburgert lehetett kapni. Egy áldás volt ez a részeg gyomornak. Egyszer véletlenül felgyújtottunk egyet, tele lett füsttel a shop.    
 
Rockbook: Milyen lenne veletek egy turnébuszban utazni? Hogyan viselkedtek, amikor senki sem lát titeket? 
 
P.T.: A legjobb. Hihetetlenül jó fejek vagyunk.
 
 
Rockbook: Így a végére még feltennék pár rövid, eldöntendő kérdést is:
 
Sör vagy bor?
 
P.T.: Inkább sör
 
Rockbook: Nappal vagy éjjel? 
 
P.T.: Mi?
 
Rockbook: Klub koncert vagy fesztivál? 
 
P.T.: Fesztivál! Főleg nyáron!
 
Rockbook: Vidék vagy főváros? 
 
P.T.: Szívünk vidék, eszünk Budapest
 
Rockbook: Unicum vagy Jager? 
 
P.T.: Unicum
 
Rockbook: Együtt vagy külön? 
 
P.T.: A legtöbb dolog együtt jobb
 
Rockbook: Félig teli vagy félig üres? 
 
P.T.: Teli
 
Rockbook: Ha csak 3 szóban jellemezhetnétek a zenekart, akkor mi lenne az?
 
P.T.: Pisi-kaki punk (bár lehet, hogy ez csak kettő)
 
Egész évben megállás nélkül járta az országot az 1989-ben alakult Prosectura zenekar három évtizedes fennállásukat ünnepelve, ennek tetőponja november 9-én lesz a Dürer Kertben, az eseményre pedig már el is fogyott minden jegy. Társaik a bajban a 25 éves Macskanadrág és a Francesco és a Haverok zenekarok lesznek. 
 
"30 év... Aranylemezek, kurvák, kábítószer, fotómodellek, gigapartik... Egy zenekar 30 éve általában erről szól. Mi büszkén számolhatunk be több ezer fagyasztott hamburgerről benzinkúton, néhány lightos tanyabuliról Szekszárdon, valamint egy színpadra dobott bugyiról még '93 -ban a Fekete Lyukból, és persze pár sírva röhögős, ám szalonképtelen történetről fél-, vagy akár tök részegen! Rendkívül büszkék vagyunk magunkra, úgyhogy ünnepelni fogunk! Legszebb éveinket adtuk Nektek, ezért ünnepeljünk együtt november 9-én a Dürerben. Utána átvonulunk egy benzinkútra és behambizunk rokkkksztárosan! EZ EGY MEGHÍVÓ!" - invitáltak még korábban az ünnepségre a zenekar tagjai.
 
 
Az elmúlt hetekben rengeteg neves zenekar videóüzenetben is köszöntötte a punkokat, a Tankcsapda, Macskanadrág, Dalriada, Junkies, PICSA, Fürgerókalábak, Alvin és a Mókusok, Dr. Thodor, Mirror, Francesco és a Haverok és a Grenma zenekarok üzenetei mind megnézhetők a zenekarok nevére kattintva.
 
 
Természetesen nem kell csüggedni azoknak sem, akik erről a koncertről lemaradtak, a zenekar december 21-én a Nagy Karácsonyi Punkünnep keretében már vissza is tér Budapestre, illetve továbbra is járják az országot, így el lehet őket csípni Pécsett, Kiskunfélegyházán, illetve Szekszárdon is, a délvidéki rajongóknak pedig Topolyán.
 
További turnédátumok:
 
10. 26. Jail Piano Bar, Topolya (SRB)
10. 31. Tilos Rádió, Budapest
11. 09. Dürer Kert, Budapest (teltház!)
12. 07. Pécsi Est, Pécs
12. 14. Tripla Music Club, Kiskunfélegyháza
12. 21. Dürer Kert, Budapest (Nagy Karácsonyi Punkünnep)
12. 28. Szekszárdi Est, Szekszárd
 
 
 
 
Hetesi Júlia
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.