Bejelentkezés

x
Search & Filters

40 éves a Led Zeppelin egyik legkedveltebb lemeze, a ”Physical Graffiti” (lemezkritika)



Tavaly év közben kaptuk a hírt, hogy a Led Zeppelin egykori gitár mágusa, Jimmy Page újrakeveri és újramastereli az összes Led Zeppelin albumot, melyek több bónusz dal kíséretében kerülnek újrakiadásra. 2014 második felében meg is jelentek az első példányok, és most, 2015. február 24-én - 40 évvel az után, hogy megjelent a ’Physical Graffiti’ című dupla lemez – egy 3 korongot tartalmazó csomagban lett újra elérhető a várva várt album. A Physical Graffiti az ikonikus angol zenekar hatodik albuma volt, mely az első dupla lemezük lett, és szintén első, egy új kiadó, a Swan Song Records kiadásában. Ahogy teltek az évek a lemez egyre közkedveltebb lett, „csak” az Egyesült Államokban 16 millió példány kelt el belőle.

A Led Zeppelin mindig is egy innovatív zenekarnak számított, egyik legismertebb lemezkészítési módszerük volt, hogy a külvilágtól elzárkózva, vidéki kastélyokat, és nagyobb épületeket rendeztek be egy-egy adott album felvételéhez, így például Bonzo egy hatalmas belmagassággal rendelkező előtérben állította fel a dobfelszerelését, ami egy rendkívüli hangzásvilágot hozott a lemezen. A Physical Graffiti-t az Anglia déli részén található, akkoriban szegényházként funkcionáló Headley Grange-ban játszották fel. Egyébként nem csak ők voltak az egyetlenek, akik megtalálták az épületben rejlő adottságokat, a Fleetwood Mac és a Genesis is többször járt a helyszínen.

 


„A legfőbb ok, amiért odamentünk az volt, hogy ott lakva igazán együtt élhessünk az írással és a zenéléssel. Korábban sosem volt részünk ebben az élményben, kivéve amikor Robert és én Bron-Yr-Aurban voltunk. De én és Robert csak lógni mentünk le oda, élvezni magunkat Wales ölén. Ez más volt. Itt mind együtt összpontosítottunk egy arra alkalmas környezetben, és az ott történtek lényege három albumon is kiérződik (IV, Houses of the Holy, Physical Graffiti).” – nyilatkozta Jimmy Page az épületről





Az album egy rettenetesen széles zenei skálát ölel fel, ezért úgy gondolom felesleges is dalonként kielemezni a lemezt, hiszen akkor holnapig itt ülnénk. Azért persze az érdekességeknek helye van egy kritikában. Például, hogy a lemez egy hihetetlenül profi szinten megtervezett anyag lett. A dalok sorrendje úgy lett megválasztva, hogy szinte egymást követik, azaz egy-egy dal lezárása felvezeti a következő nótát. Vérprofi munka. Talán azért is ez a kedvenc Zeppelin albumom, mert rendkívül gitárközpontú anyag, de mégis rengeteg más hangszer is helyet kapott, a szájharmonikától kezdve a vonós, fúvós hangszereken keresztül a billentyűkig. Jimmy Page speciális gitárjátéka pedig egyszerűen csodálattal tölt el mindmáig, és a Physical Graffiti nem szűkölködik a különleges gitártémákban. Az albumot legtöbben okkal a hard rock kategóriába sorolják, mégis nem mehetünk el az olyan dalok mellett, mint mondjuk a ’Custard Pie’, az ’In My Time Of Dying’ (ami eredetileg egy Gospel nóta és hallhatjuk Bob Dylan és John Sebastian előadásában is), vagy a ’Down By The Seaslide’ melyeken igazán érezhetők a blues zene hatásai. A korong egyik mindmáig legismertebb dala a sokak által csak ’A Godzilla zenéje’-ként ismert ’Kashmir’, ami a filmben már egy Puff Daddy által átdolgozott verzióban hallható.

 


Fent már említettem, hogy a 40. évfordulóra kiadott újra átdolgozott anyag egy harmadik lemezzel is büszkélkedik, melyen különlegességek hallhatóak és melyet én is beszereztem. A Physical Graffiti borítóján a New York-i St. Mark's Place 96 és 98 szám (8. utca - Manhattan) alatt található házakat láthatjuk. Az eredeti kiadású borítón a ház ablakai kivághatóak voltak, mert a lemezek egyéni tokjaira különböző képek kerültek fel így például egy adott szituációban a zenekar tagjai sasolnak ki az ablakon, de egy másik elrendezésben a Physical Graffiti feliratot láthatjuk. Ez a megoldás mára sem lett elavult, az újból kiadott anyag is pont ebben a konstrukcióban jelent meg. És hogy mit is tartalmaz pontosan az a bizonyos harmadik lemez? Meghallgathatjuk rajta ’Brandy And Coke’ című dalt, mely az eredetileg első kislemezként megjelenő ’Trampled Under Foot’ egy igen durvára sikerült mixe. Aztán itt van még a lemez utolsó dala, a ’Sick Again’ egyik legelső verziójában. Meg kell hogy mondjam, ez a verzió egy kicsit jobban tetszik, mint az eredeti, lemezre került változat, talán pont azért, mert hihetetlenül nyers és kemény lett. Hallhatjuk továbbá a már említett ’In My Time Of Dying’ átdolgozott változatát is, mely szintén egy keményebb torzítottabb változatban kerül elénk. Amit még mindenképp kiemelnék a ’Kashmir’, eredetileg ’Driving Through Kashmir’ címmel megjelent változata, melyben nagyobb hangsúlyt fektettek a fúvós és a vonós hangszerekre. Nagyon jól sikerült ez a darab is.

 


Elzárkóznék attól, hogy pontokkal értékeljem a lemezt, hiszen a kedvenc darabom, úgyis 15-öt kapna egy 10-es skálán. Inkább azt mondanám, hogy aki vevő a változatos, sallangmentes igazi rockzenére, az szerezze be ezt a kiadványt, mert biztos vagyok, benne hogy nem fog csalódni Jimmy Pageékben.

Led Zeppelin: Physical Graffiti 3CD Dallista:

Disc 1 - CD

01.     Custard Pie
02.     The Rover
03.     In My Time Of Dying
04.     Houses Of The Holy
05.     Trampled Under Foot
06.     Kashmir

Disc 2 - CD

01.     In The Light
02.     Bron – Yr
03.     Down By The Seaside
04.     Ten Years Gone
05.     Night Flight
06.     Wanton Song
07.     Boogie With Stu
08.     Black Country Woman
09.     Sick Again

Disc 3 – CD

01.     Brandy & Coke [‘Trampled Under Foot’ – initial rough mix]
02.     Sick Again [early version]
03.     In My Time Of Dying [initial rough mix]
04.     Houses Of The Holy [rough mix with overdubs]
05.     Everybody Makes It Through [‘In The Light’ - early version / in transit]
06.     Boogie With Stu [Sunset Sound mix]
07.     Driving Through Kashmir [‘Kashmir’ rough orchestra mix]

 

 

De ez még nem minden! A mai naptól kezdve a Led Zeppelin teljes diszkográfiája elérhető a streaming szolgáltatóknál is! Így nemcsak letölteni lehet már ezeket az albumokat, hanem hallgathatóak is, például itt. A Physical Graffiti különböző formátumai elérhetőek itt: 2 CD, 3 CD, 2 LP, 3 LP, 3 CD+3 LP


 
Mocsok

Címkék: 
Led Zeppelin