Bejelentkezés

x
Search & Filters

45 év felett már ciki a piercing?



David Draiman, a Disturbed énekese a Deutsche Welle-nek adott interjút és azt is elárulta, miért döntött úgy, hogy kiszedeti legendás ajakpiercingjeit.
 
"Őszintén szólva már kellemetlennek éreztem őket. Fura volt, hogy 45 évesen úgy nézek ki, mint egy fura tini. Ideje volt megválnom tőlük."
 
 
 
(David Draiman)
 
Az énekes azt is elmondta, miért gondolja úgy, hogy az Evolution című új Disturbed lemez olyan lesz számukra, mint a Fekete Album volt a Metallica-nak.
 
"Minden rock és metal zenekar arra vágyik, hogy megírja azt az albumot, amellyel szintet léphet. A Metallica-nál ez a Fekete Album volt és remélem, hogy nálunk pedig az Evolution lesz. Bízom benne, hogy esetünkben is olyan szerencsés lesz majd a csillagok együttállása és tényleg akkorát fog szólni ez a lemez, mint reméljük."