Bejelentkezés

x
Search & Filters

6 fesztiválfellépést lehet nyerni a debreceni tehetségkutatón



Debrecenben is megszervezik idén a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A nagyszabású könnyűzenei verseny döntőjének a Nagyerdei Víztorony kerthelyisége ad otthont szeptember 6-án. A döntőben 27 díjat vihetnek haza a legjobbak, többek közt hat fesztiválos fellépést, sajtókampányt, rádiós jelenlétet és tévés zenélést.
 
A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg 2017-ben, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is befogadja a rendezvényt. A három tehetségkutató különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt. Közös pont mindössze, hogy mindháromra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. 
 
A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. A debreceni verseny ítészei között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Subicz Gábor zenész, Debrecen szülötte, Molnár Gábor, a Gold Record igazgatója, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője és Koczka Bori, a Zeneszöveg stratégiai vezetője.
 
A debreceni tehetségkutatón rengeteg nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, összesen 6 fesztiválfellépést (Szegedi Ifjúsági Napok, Vidor Fesztivál, Zamat Fesztivál és a Campus Fesztiválon 3 koncert) oszt ki a zsűri. Előzenekarozást lehet nyerni a FISH! előtt. A nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyert, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint. Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől, arculattervezés. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A debreceni tehetségkutató egyik különdíjas zenésze részt vehet térítésmentesen a Rocksuli idei táborában július 26. és augusztus 2. között a Zemplén északi csücskében, Kékeden. A muzsikus zenei kurzusok,, szabadidős-kulturális események részese lehet. 
 
A tehetségkutató döntőjét eredetileg május 3-án tartották volna, a koronavírus miatt átkerült szeptember 6-ra. A helyszín továbbra is a Nagyerdei Víztorony kerthelyisége. A változástól függetlenül a tehetségkutatóra április 15-ig lehet jelentkezni a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. Ezt követően megtörténik az előzsűrizés, és a 10 döntős produkció kihirdetése.
 
A Fülesbagoly Tehetségkutatót az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával, Debrecen Önkormányzat partnerségében.