Bejelentkezés

x
Search & Filters

A '60-as-'70-es évek progresszív és pszichedelikus zenekarai hatását idézi a Sunrise Circus új EP-je

Megjelent a székesfehérvári kötődésű progresszív és pszichedelikus elemekkel tarkított Sunset Circus zenekar 'Trenches' című EP-je

 

Mióta a jelenlegi felállás létezik alapkoncepció volt, hogy akár fáradtan is, vagy késő este, de lehetőleg minden dalkezdemény ott, akkor és spontán egy légtérben, a próbateremben szülessen, mellőzve az előzetesen kidolgozott, “nagyon kitalált” otthoni ötleteket. Az eredmény ezek után átment egy öt emberes szűrőn, majd amennyiben mindenki rábólintott, a szerkezetkész dalok koncertrepertoárra kerültek - de mivel az elmúlt időszak során folyamatosan csiszolódtak, változtak, elég valószínű, hogy a közönség nem hallotta még őket kétszer ugyanabban a formában. A kislemez e tekintetben inkább a fejlődés egy állomása, mintsem fix viszonyítási alap, viszont talán a legalkalmasabb eszköz is egyben hogy legyen egy kézzelfogható pillanatnyi lenyomat, ami alapján azok is képbe kerülhetnek, akik eddig nem hallottak a zenekarról.

A felvételen hallható négy szám jóval energikusabb, szerteágazóbb, ugyanakkor mégis kiforrottabb, egységesebb lett, mint az előző anyag, és emellett jól tükrözi az új tagok zenei ízlését is. Hallgassátok meg ti is!

 

 

A Sunrise Circus 6 éve létezik, gerincét máig egy székesfehérvári kötődésű zenész baráti társaság adja. A legtöbb volt és jelenlegi tag játszik/játszott más zenekarokban is, így a formáció kezdetben leginkább egy olyan kötetlen próbatermi jam-sessionként működött, ahová a tagok lehozhatták azokat az elképzeléseiket is, amiket más zenekaraikban nem feltétlenül tudtak felhasználni.

Az ötletelésekre nagy hatással voltak a hatvanas-hetvenes évek nagy progresszív és pszichedelikus zenekarai (pl.: King Crimson, Pink Floyd, Led Zeppelin) és ezek újkori követőinek legkülönfélébb műfaji elfajzásai, ezért aztán a zenekarra kezdetektől fogva jellemző volt az improvizatív, nyitott, élő előadásmód és a nem szokványos dalszerkezetekben való gondolkodás.

Bár a srácok mindig is több energiát fektettek a produkcióba, mint egy hobbizenekarba szokás, ennek ellenére a formáció sokáig csak a próbaterem falai közt működött. Az áttörést jelentő első koncertjüket 2012-ben adták az R33 Klub első ízben megrendezett tehetségkutatóján. Az elnyert különdíjnak köszönhetően 2013-ban napvilágot látott az első stúdiófelvétel In Progress címmel. Ezután több budapesti és vidéki fellépés következett, megfordultak számos nyári fesztiválon.

Mivel a zenekar egyre több energiát igényelt és ezt a tagok közül többen már nem tudták teljes erőbedobással vállalni, így Herold János (iamyank) helyére Kungl Mátyás (ex-Indigó utca) ült a dobok mögé, míg az énekesi poszton Kovács Ferencet (Lions of Suburbia) Berki Dániel váltotta illetve a nagy tagcserék hevében Weninger Sándor (gitár-billentyű) érkezésével a létszám is öt főre duzzadt. A jelenlegi felállás szűk egy éve működik, jó pár koncerttel a háta mögött. Első közös produktumuk az új "Trenches" című kislemez.

 

A zenekar tagjai:

Berki Dániel - ének
Varga Balázs - gitár
Weninger Sándor - gitár, billentyű
Navarrete Ádám - basszusgitár, vokál
Kungl Mátyás - dob

 

A Sunset Circus Facebook oldala itt elérhető.