Bejelentkezés

x
Search & Filters

70 éves az ország “Koppánya” - kereken 1 hónap múlva tripla jubileum az arénában: Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10



2018 január 6-án a Budapest Sportaréna egy nagyszabású hármas jubileumi koncertnek ad otthont, Vikidál Gyula 70., Zeffer András 60., valamint a Mobilmánia zenekar 10 éves születésnapját ünnepli. Zeffer András a P. Mobil zenekar tagjaként lett népszerű az egész országban, Gyulával immáron tíz éve dolgoznak együtt a Mobilmánia zenekarban.
 
Vikidál Gyula neve egyetlen magyar számára sem lehet ismeretlen. Rockzenei múltja és jelene, valamint már harmincöt éve a színházakban alakított szerepei méltán tették ismerté mindenki számára. Ő volt az István a király Koppánya, a Nyomorultakban Jean Valjean, a  Mária evangéliumban János, az Utazás Szurov őrnagya, a  Légy jó mindhalálig Valkay tanár bácsija és még sorolhatnánk a szebbnél-szebb szerepeket.
 
Zenei pályafutása 1965-ben indult, 17 évesen az ÍRIS nevű amatőr zenekarban kezdett énekelni, első komolyabb sikereit a P. Mobillal érte el a 70-es évek második felében. A klasszikus felállásban két kislemezen volt hallható a hangja (Kétforintos dal / Menj tovább, Forma I. / Utolsó cigaretta, “Az első nagylemez” zseniális 1978-as koncertfelvétele csak két évtizeddel később jelent meg hivatalosan.
 
1979-ben Németh Alajos, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor társaságában megalapították a Dinamit együttest mely két albumot adott ki.
 
A Dinamit után P. Mobilból távozó Bencsik “Samu” Sándor és Cserháti “Pityi” István által alapított P. Boxhoz csatlakozott. Két lemezen (Kő kövön és Ómen) hallhatjuk a hangját.
 
1989 és 1995 között az MHV (Menyhárt-Homonyik-Vikidál) együttes tagja volt, három albumot adtak ki (Ébresztő, In The USA, Bölcsőtől a sírig), a Vikidál diszkográfia része több szólólemez is.
 
A 2008-ban, ex- P. Mobil tagokból alakult Mobilmánia eddig megjelent mindegyik lemezén énekelt néhány dalban, de a koncerteken a mai napig a színpadon is sűrűn látott vendégnek számít. 
 
A Mobilmánia első lemeze “Ez a mánia” címmel 2008-ban jelent meg, amit a tragikus körülmények között elhunyt Tunyogi Péter már sajnos nem élhetett meg, ám hangja két dalban hallható rövid ideig, valamint egy saját szerzeménye is felkerült a korongra. 
 
A zenekar oszlopos tagja a billentyűs-zeneszerző Zeffer András, akinél 2006-ban súlyos stádiumban lévő leukémiát diagnosztizáltak. Még ez év novemberében egyedülálló módon nyújtott segítő kezet a zenészszakma - közel 100 neves fellépővel segélykoncertet szerveztek Zefinek, aki 2007-ben legyőzte betegségét és azóta is hatalmas lendülettel alkot, melynek egyik legékesebb bizonyítéka, hogy 2011-ben elnyerték az év legjobb hard rock lemezéért járó díjat a Fonogram-gálán. 
 
A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész - énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából. Az est második felében Zeffer András Magyar érdemrend arany fokozatával kitüntetett billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal.A koncert folytatásában a 10 éves, Fonogram-díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve.
 
A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg.
 
A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni.