Bejelentkezés

x
Search & Filters

A 80-as évek hangulatát hozza vissza új albumával a Scorpions



A Scorpions még a koronavírus előtt kezdett el dolgozni az új albumán és bár a korlátozások náluk is mindent megváltoztattak, a munka nem állt le, sőt, Klaus Meine szerint a zenekarnak kifejezetten komoly célja van: a klasszikus, 80-as évekbeli lemezeik hangulatát szeretnék megidézni.
 
"Greg Fidelman (Metallica, Slipknot) producerrel dolgozunk, aki kezdettől fogva rengeteget segít nekünk, és abban már a munka legelején megállapodtunk, hogy egy súlyos albumot szeretnénk készíteni. Egy olyan lemezt, ami a 80-as évek világát és az olyan lemezeink hangulatát idézi, mint a Lovedrive, az Animal Magnetism és a Blackout. Izgalmas kihívás ilyen dalokat írni ennyi év után és lehet, hogy nem is sikerül, de egyelőre nagyon elégedett vagyok azzal, amit eddig hallottam. Határozottan jó úton vagyunk."