Bejelentkezés

x
Search & Filters

AC/DC: sok mindent átvett Bon Scott a banda első énekesétől, Dave Evans-től



Dave Evans mindössze egy évig volt az AC/DC frontembere, de ő énekelt a banda első két kislemezdalában és a zenekar első koncertjein is. Az első albumon azonban már Bon Scott hangját hallhatta a közönség és a nagy áttörést is vele érte el a csapat. Evans szerint Scott sok mindent átvett tőle Angus Young utasítására, és bár eleinte voltak vele gondok, végül remek munkát végzett.
 
"Ne feledjük, hogy Bon több olyan dalt énekelt, amit korábban én is. Például a Baby, Please Don't Go-t, amely közben mindig a nyakamba vettem Angus-t és ezt aztán Bon is megcsinálta. Láthatta, mit hogyan csinálok, mivel eljárt a koncertjeinkre, és tudom, hogy sok mindenben utánzott, sőt, pár olyan dalt is felvettek fel némileg átdolgozott szöveggel, amit én már korábban felénekeltem. De nem haragszom rá ezért, mert tudom, hogy nem ő akarta, hanem erre utasították. Amikor bekerült a bandába, nagyon szét volt csúszva, de érezte, hogy hatalmas esélyt kapott, úgyhogy összeszedte magát és végül sikerült is bizonyítania. Kár, hogy olyan életmódot folytatott, amit nem lehetett sokáig fenntartani.
 
Az viszont nagy öröm számomra, hogy a mai napig sokan jönnek oda hozzám azzal, hogy a Can I Sit Next To You Girl a kedvenc AC/DC daluk, amit mindig el is játszom a koncertjeimen. Hihetetlen, hogy vannak, akik tényleg ezt szeretik a legjobban olyan nagyszerű nóták mellett, mint a T.N.T. és a Highway To Hell!"