Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Addig él a dal, amíg a rajongók emlékeznek” – Moby Dick interjú Schmiedl "Smici" Tamással



A Moby Dick pályafutása már több mint 40 évet ölel fel, Smici, vagyis Schmiedl Tamás pedig továbbra is a zenekar igazi motorja és mozgatórugója. A vele készült beszélgetésünk során szó esett az elmúlt négy évtizedről, az erős soproni kötődésről és a jövőbeli tervekről, de arra is fény derült, hogy Smici szerint mi a Moby Dick hosszútávú sikerének titka és számára melyek a banda legmeghatározóbb albumai.
 
Rockbook: Miért éppen a Moby Dick nevet választottátok annak idején? Mit jelent, jelképez számotokra?
 
Schmiedl Tamás (Smici): A zenekar alapítás idején sokat néztem az osztrák TV-t, akkor még nem volt ennyi csatorna és ott láttam a Moby Dick, a fehér bálna című filmet, ami mély nyomot hagyott bennem.  Elsőre megfogott a Moby Dick név csengése és a legyőzhetetlen, különleges fehér bálna image-ét igazán dögösnek találtam egy rockbandának.
 
Rockbook: Hosszú idő után újra a Pokolrock programmal nyomjátok. Miért különleges ez a koncert?
 
Smici: Egy átfogó válogatás 40 év munkásságából, amibe persze minden nem férhetett bele, de így is több dalt játszunk, tehát hosszabb a műsoridő. Vannak olyan dalok, amit igen régen adtunk elő élőben, de olyan is akad, amit még egyáltalán nem játszottunk. A Pokolrock a kezdeteket szimbolizálja, hiszen az egyik legrégebbi dalunk, ami a mai napig műsoron van.
 
Rockbook: Miskolcon lovagként léptetek a színpadra, ami nagyon ütősre sikeredett. Honnan jött az ötlet? Terveztek még hasonló beöltözést?
 
Smici: A Johannita Lovagok egy miskolci egyesület és a miskolci koncertünk hírére megkerestek minket, hogy szívesen részt vennének a produkcióban, hoznának egy kis színházat a Keresztes vitéz című dalunkhoz. Ez már elsőre egy izgalmas ötletnek tűnt, egyből igent mondtunk. Az egész végül minden várakozást felülmúlt. Nem mindennapi látvány, hatalmas élmény volt minden jelenlévő számára. Hálát adok a sorsnak, hogy ez összejött. Remélem, lesz még koncert, ahol ezt meg tudjuk ismételni, mert jó lenne, ha ezt többen láthatnák! 
 
 
Rockbook: Saját Moby Dickes pengetőid is vannak. Szerinted mennyire befolyásolja a zenéd a szintén zenélő rajongókat? Tudsz olyanról, aki konkrétan miattad vagy miattatok kezdett el zenélni?
 
Smici: Koncertekre járó rajongóként én magam is begyűjtöttem pár pengetőt, amilyen apró, olyan nagy öröm a megszerzése, de adni is öröm! Minden koncert végén a közönség soraiba dobok jó párat vagy a felém nyúló kezekbe adom, de akinek így nem sikerül, van lehetőség a shopban is beszerezni.
 
Nagyon sok mindenkiről tudok, aki a mi hatásunkra kezdett el zenélni, ezt előszeretettel mesélik nekünk a rajongók levélben vagy a személyes találkozások alkalmával. Egy időben gitárórákat is adtam, több tanítványomból lett zenész, akik a mai napig aktívan zenélnek.
 
Rockbook: A weboldalatok már egy ideje nem frissül, ami jól jelzi, hogy mennyire áttevődött a kommunikáció és az információszerzés a közösségi oldalakra. Mennyire tudjátok tartani a kapcsolatot a rajongókkal ezeken a felületeken?
 
Smici: A weboldal nem a mi saját kezelésünk alatt van, pontosabban nem a mi tulajdonunk, egy régi rajongónk hozta létre, de mára elfáradt ő is, meg a weboldalak jelentősége is megkopott. Jó ideje a közösségi portálokra rendeződött át a rajongókkal történő kapcsolattartás és minden információt a Facebook oldalainkon teszünk közzé. Sajnos amilyen jól indult, az évek alatt itt is sok minden változott. Hiába van egyre több követőnk, a posztok a Facebook korlátozásai miatt egyre kevesebb rajongóhoz jutnak el. Félő, hogy lassan, ha nem hirdetünk, akkor magunknak készítjük az oldalak tartalmát, viszont nem tudunk mindent hirdetésekkel megtámogatni. 
 
Rockbook: Érezhetően fontos nektek a fizikai formátumok megjelentetése, de szerinted eljöhet az az idő, hogy a CD-knek végleg leáldozik és a stream platformok teljesen átveszik a helyüket?
 
Smici: Sajnos valószínű, de nagyon nem szeretném! Remélem, még sokáig kitartanak a fizikai hanghordozók! Magam is nagy gyűjtő vagyok, többezres CD és bakelitgyűjteményem van. A Youtube-ot én is használom új videóklipek, koncertek megnézésére, de a kör itt be is zárult, elvből se hallgatok másolt, letöltött cuccokat. Igyekszem ebben következetes lenni, hiszen hogyan várjam el, hogy az én saját zenéimet eredeti hanghordozón megvegyék, ha én nem ugyanígy teszek.
 
Rockbook: Milyen hatással volt rád a leállás? Mivel töltötted ezt az időszakot?
 
Smici: Senki nem gondolta, hogy ilyen hosszú lesz, így eleinte nagyobb türelemmel és megértéssel fogadtam el a helyzetet. Próbáltam a felszabadult időt olyan dolgokra fordítani, amiket régóta halogattam. Egy ház körül mindig van tennivaló. A nagyobb baj az, hogy a helyzet nem sokat javult! Nem beszélhetünk még most sem múlt időben, hiszen csak takaréklángon működik a rendszer. Korlátozásokkal igaz, hogy koncertezhetünk, de szép lassan kivérzik minden. Sajnos nem látni a végét, sőt egyre inkább hajlamos vagyok azt gondolni, ennek soha nem lesz vége! 
 
 
 
Rockbook: A dalok zenéjét te írod, de gondolkoztál már a szövegíráson is? Szerinted mitől lesz egy szöveg halhatatlan?
 
Smici: Főleg a kezdetekben több Moby Dick dal szövegét írtam, ugyanúgy, ahogy a másik zenekarom a Bloody Roots esetében is, de Pusztai Zoli vagy Ficzek Andris klasszisokkal jobbak nálam. Amíg ilyen szövegírókkal dolgozhatom, addig a magam részéről hátradőlhetek. Egy időtálló, jól megírt szöveghez egy jó dal is szükségeltetik, akkor tud kiemelkedő alkotás születni, ha ezek kiegészítik egymást, de valójában a közönség szeretete tud egy dalt maradandóvá tenni. Addig él a dal, amíg a rajongók emlékeznek. Ha olyan mondanivalót hordoz, ami sok év után is hiteles, aktuális, képes hatni és megérinteni, akkor mindig lesznek, akik hallgatni fogják.
 
Rockbook: A neved teljesen összeforrt a Moby Dickkel, de gondoltál már arra, hogy esetleg valami más zenei stílusban is kipróbáld magad?
 
Smici: Lázadó tinédzser koromban jóval vaskalaposabb volt a zenei ízlésem, egy időben csak a metal, de aztán egyre többféle zenét hallgattam. Bizonyára valamelyest ez a korral jár, de nekem, mint stúdiósnak fontos, hogy képben legyek más műfajokkal is. A magam szórakoztatására néha egészen más jellegű dolgokat gitározgatok, sőt dalokat is írok, talán majd egyszer kezdek velük valamit.
 
Rockbook: 40 éves jubileumi bulikat tartotok, így bizonyára lélekben is összegzitek egy kicsit ezt a négy évtizedet. Milyen érzések, gondolatok és emlékek kavarognak bennetek?
 
Smici: Magunk mögött tudhatunk egy olyan zenei pályát, karriert, amire mindannyian büszkék vagyunk. Jó érzés, hogy letettünk valami olyant az asztalra, ami sok mindenkinek segített és örömet okozott. Még mindig szeretünk dalokat írni, koncertezni, színpadra állni.
 
 
Rockbook: Nem sok zenekar van, amelynek sikerül ilyen sokáig aktívnak, és ráadásul még népszerűnek is maradnia. Mi lehet a Moby Dick titka?
 
Smici: A jó dalok! Olyan dalok, amik megérintik a közönséget, majd a következő generációkat is.
 
Pusztai Zoli döbbenetes, hogy mennyi mindent látott előre és a szövegei a mai napig aktuálisak.
 
Rockbook: 2022 újabb kerek évfordulót hoz a banda számára, hiszen 30 éves lesz a Körhinta album. Tervezitek megünnepelni ezt a jubileumot valamilyen formában?
 
Smici: Egészen biztosan, már gondolkodunk, tervezgetünk! Koncerteken nagyobb hangsúlyt fog kapni az album, de a Körhinta újrakiadáson is dolgozik a kiadónk.
 
Rockbook: A közönség körében a Körhinta mellett talán az Ugass kutya!, a Kegyetlen évek és a Se Nap, se Hold lemezek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Te melyik albumaitokat tartod igazán meghatározó mérföldköveknek?
 
Smici: Ugass kutya, Kegyetlen évek, Golgota és Terápia.
 
Rockbook: A csapat erősen soproni kötődésű és ezt láthatóan nagyon büszkén is vállaljátok. Mit jelent számotokra a Hűség Városa?
 
Smici: Erős bennünk a lokálpatriotizmus és minden ide köt minket. Szeretünk itt élni. Soproni zenekarként indultunk és 40 év elteltével is azok maradtunk. Büszkék vagyunk a városunkra és az elődeinkre...
 
 
 
BP