Bejelentkezés

x
Search & Filters

Agyvérzés után lábadozik a Flogging Molly frontembere



A Flogging Molly február elején lemondta az összes korábban lekötött koncertjét, akkor azonban csak annyit árultak el, hogy a banda frontembere, Dave King komoly egészségügyi problémákkal küzd. Az énekes felesége, Bridget Regan - aki szintén a zenekar tagja - a napokban részletesen beszámolt férje állapotáról, így kiderült, hogy King januárban agyvérzést kapott és két hétig kómában volt, de mostanra sokat javult az állapota.
 
"Üdv mindenkinek! Régóta szerettem volna bejelentkezni nektek, de várni akartunk addig, amíg hivatalosan is kijelenthetjük, hogy már túlvagyunk a nehezén. Január 24-én Dave agyvérzést kapott, ezt követően pedig két életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Ezután két hétig kómában tartották, majd újabb kezelések következtek, február 28-án pedig sor került a harmadik műtétre is, ami fontos mérföldkőnek számított. Bár még mindig elég ködös az út előttünk, Dave már alig várja, hogy újra zenélhessen, és szívből reméljük, hogy mindannyiótokkal találkozhatunk a közeljövőben!
 
Örök hála Dave idegsebészének, Mr. Kieron Sweeney-nek és a dublini Beaumont Kórház csodálatos csapatának! Köszönöm, hogy megmentették a férjem életét! A St. Brigid's és a Richmond Ward's Kórház ápolóinak is köszönettel tartozom, hiszen az ő gondoskodásuk is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Dave állapota ennyit javulhasson. Szívből köszönöm az egész családunk és a barátaink támogatását ebben a nehéz időszakban, és külön köszönet mindenkinek, aki jókívánságokat küldött nekünk! Vigyázzatok egymásra és mondjátok meg a számotokra fontos embereknek, hogy szeretitek őket, mert bárki élete megváltozhat egyik pillanatról a másikra! Remélem, hamarosan találkozunk! - Bridget"