Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Ahhoz, hogy jobb zenészek legyünk, vizuálisan is el kell képzelnünk a zenét.” – THe pUnch interjú



A II. Rockbook Tehetségkutatónk harmadik helye - a Needless és a Woodstock Barbie mellett – a THe pUnch zenekart illeti meg. Ügyesen felépített dalaik egyből megtalálták az utat szerkesztőségünkhöz, még annak ellenére is, hogy a döntős mezőny igen erősre sikeredett és csak pár pont választotta el egymástól a jelentkező csapatokat. A THe pUnch a honi hypno-groove szcéna egyik jeles képviselője, egy szónikus kollázs, mely saját korlátait feszegeti, bővíti, vagy épp újratervezi azt. Olvassátok el a velük készült beszélgetést! 
 
Rockbook: Mielőtt belekezdenénk az interjúnkba, szeretnék öszintén gratulálni a II. Rockbook Online Tehetségkutatón elért harmadik helyezésetekhez! Számítottatok arra, hogy benne lesztek az első háromban a közel 40 jelentkező banda közül?
 
Jim: Nem számítottunk rá. Nagyon örülünk, hogy a zsűri ilyen nagyra értékelt minket, de a mai trendeket figyelembe véve egyáltalán nem láttuk előre, hogy ennyire előkelő helyezést érünk majd el, mindenesetre az elismerés és a kritikák, amiket kaptunk, nagyot dobott a hangulatunkon.
 
Rockbook: Valahol nagyon reméltem, hogy a bejutók között lesztek, de azt nem gondoltam volna, hogy ez majd konkrétan sikerül is. Ezt nem rossz értelemben mondom, hanem fogalmazzunk inkább úgy, hogy a zenétek mindenféle mostani trendi és hipster elemet mellőz. Nyilvánvalóan megvannak a maga szakszerű stíluselemei, de egyszer sem biztos, hogy látványosan hatni fog a tömegekre. Mondhatni „antikommersz” némi csavarral a történetben. Mit gondoltok erről?
 
Jim: Ezt jól látod. Sok zenekar arra játszik, hogy a jól bevált receptek alapján olyan zenét hozzon létre, olyan hangzással, ami tömegeket mozgat majd meg. Mi az árral szemben úszunk nagyrészt ilyen szempontból, mert hisszük, hogy nem kell felülni a közízlésnek. Nekünk pont az a célunk, hogy egy ennyire telített zenei szférában olyan helyet foglaljunk el, ahol alternatívát tudunk nyújtani azoknak az embereknek, akik kíváncsiak arra (is), hogy milyen más lelkületben lehet szórakozni, kikapcsolódni, vagy milyen egyéb hatásokat, érzelmeket, érzéseket lehet megfogalmazni zene által, milyen egyéb tudatállapotokba juthatunk el, ha ezekre a zenékre is figyelünk.
 
Rockbook: Legfrissebb kiadványotok egy közel 25 perces videoklip, a Crsytal Mountain, ami egy medley, azaz zenei válogatás, több dal összekötve egy szinte láthatatlan szálon. Mit kell erről tudnunk pontosan? Honnan jött az ötlet, hogy – ha jól számoltam 5 vagy 6 szekció/szekvencia van – egyetlen művészi kisfilm reprezentálja?
 
Jim: Szóba került olyan terv is, hogy a második albumunkat egy az egyben egy kisfilmmel kísérnénk, de ehhez jelentősebb erőforrások szükségesek, és a végéről kezdtünk el dolgozni. Így befejeztük az album második felét, és amikor elkészültünk vele, jött egy lehetőség, egy ismerősünk jelezte, hogy a MHRS (Majdnem Híres Rocksuli) és a MKE (Magyar Képzőművészeti Egyetem) indít egy közös pályázatot: a beküldött hanganyagok közül a végzős diákok választanak egyet és készítenek egy filmet/klipet egy kurzus keretén belül. Erre a pályázatra jelentkeztünk a Crystal Mountain-nel, ami megtetszett egy alkotócsoportnak, mert kihívást láttak a feladatban, pont a terjedelme miatt.
 
 
Rockbook: Amikor először láttam, nem bírtam kikapcsolni, sőt úgy vélem ezt csak egyben érdemes végignézni.  A kísérleti megoldások erőteljesek, de ugyanakkor van egy „felhasználó” barát oldala is, aminek nagyon örülök. Olyan filmek ugrottak be, mint például a Pi, vagy a Holy Mountain, de valami miatt bevillant a Funki Porcini  - Atomic Kitchen videója is. Mi volt nálatok az alapkoncepció a Crystal Mountain vizualizálásakor? 
 
Jim: Voltak ugyan elképzeléseink, de inkább a stábra akartuk bízni az alkotást, miközben megosztottuk velük az eredeti elképzeléseinket és víziónkat is. Zeneileg az anyag tulajdonképpen egy utazás egy lélekbe annak különböző  rétegein és érzelmein keresztül egy adott időpontban, tehát egy metszet. Ezzel párhuzamosan, de ellentétes irányba haladó vizuális tartalmat képzeltünk el, egy kizoomolást a legapróbb ismert entitástól a legnagyobbig (kezdve bozonoktól - melyek létezését az utóbbi évtizedek alatt bizonyították - egészen a Laniakeáig, ami a Tejút galaxist is magába foglaló szuperhalmaz). Egyébként sok olyan ötletünk is volt, amiket grafikusokkal-animációkészítőkkel, vagy fraktálművészekkel tudtunk volna egészen flottul megoldani, mindazonáltal nagyon örültünk, hogy találtunk vállalkozókat, akik ennyire erős és minőségi vizuális tartalmat tudtak létrehozni a zenénkre, le a kalappal előttük. 
 
Rockbook: Ez egyelőre csak digitálisan látott napvilágot, klip és különböző zenemegosztó platformok felületén, de a korábbi cuccok közül, a Will Way egyik dalára is van videó (Depravity), sőt a Wordspotting-ra is. Érezhetően nagy hangsúlyt fektettek a vizuális oldal igényes megjelenítésére, ez egyből átjön. Miért tartjátok fontosnak ezt? Sokan elintézik egy nem túl eredeti image-klippel ami tele van szűk kistotálokkal, greenbox háttér előtt. Hangszermutogatás, menőzés és már kész is.
 
Laca:  Szeretnénk még több hangsúlyt fektetni a vizuális dolgokra, legyenek “csak” egyszerű animációk, vagy tényleg teljes értékű videóklipek. Nehéz megtalálni a közös hangot a közönséggel, hallgatósággal, ha nem adsz még több pluszt a zenédhez. Emellett a vizuális művészet ugyanúgy izgatja a fantáziánkat, mint a zene, csak előbbihez nem értünk laugh
 
Jim: Legalábbis annyira sem, mint a zenéléshez… De valóban, az ember mint jelenség nagyon összetett. Ahhoz, hogy jobb zenészek legyünk, vizuálisan is el kell képzelnünk a zenét, tereket és tájakat kell alkotnunk általuk, és ennek a vizuális megfogalmazása segít a közönségnek a hangok befogadásában, így közelebb kerül a jelentéshez. Minél több dimenzióban dolgozunk, annál jobban tudjuk kifejezni magunkat. 
 
Laca: Klip koncepcióban pedig szerintem az egyszerű dolgok is tudnak gyönyörködtetni és ütősek lenni, csak ahhoz erős koncepció kell.
 
Rockbook: Még két kiadványotokat ismerem, a Will Way debütöt és a From EP-t. Ezek megjelentek valaha fizikális hanghordozókon? Mennyire tartjátok fontosnak azt, hogy kézzelfogható formában is megjelenjenek az anyagok? Mindent a szemnek és fülnek, de semmit…a kéznek?
 
Jim: Még nem jelent meg kiadványunk fizikai hanghordozón. Szeretnénk kézzel fogható formában is megjelentetni ezeket, és fogjuk is, de el kell érnünk még odáig. Az új albumot egyébként kifejezetten vinylre terveztük, még sok munka van vele.
 
 
Rockbook: Menjünk vissza kicsit a kezdetekhez! Ha jól tudom 2015-ben (vagy már korábban?) alakulhatott a zenekar, legalábbis a hozzám eljuttatott bióból ez derült ki. A THe pUnch előtt zenéltetek-e már más formációkban vagy ez az első igaz és egyetlen szerelem?
 
Jim: Ez egy nagyon hosszú történet már. A gyökerek egészen 2009-ig nyúlnak vissza, akkor találkoztam először a bécsi vonatállomáson Mikivel (a billentyűsünkkel) egy koncert előtt. Utána csatlakozott Laca (a gitárosunk), végül Gergő (a dobosunk) 2011-ben. Gergő és én már sok zenekarban voltunk előtte külön-külön, és Laca és Miki is játszott korábban más formációkban. 2015 azért egy jelentősebb év, mert akkor jelent meg az első albumunk, illetve akkor kezdtük el átformálni a hangzásunkat billentyűs hangszerek alkalmazásával.
 
Rockbook: A biográfiátokat átolvasva olyan érdekes dolgokba botlottam bele, hogy „deep-psych-art-hypnogroove szcéna”, ami szerintem tökéletesen meghatározza a csapat alkotói közegét és helyét a nagy experimentális zenei zaj-térképen. Kik tartoznak még bele ebbe a körbe? Vannak olyan hazai, netán külföldi bandák, akikkel jó kapcsolatot ápoltok?
 
Jim: Egészen határozottan ilyen zenekarról nem tudok, de szívesen ismernék meg hasonló szándékkal alkotó társulásokat. A Tame Impala korai munkái sokat adtak hozzánk, de ők egy populárisabb irányba indultak el. Nemrég mutatta egy ismerősöm a Mildlife ausztrál zenekart, akik egészen dögösen alkalmaznak elektro- és disco-elemeket, de egyikkel sincsen személyes vagy más kapcsolatunk (pedig jó lenne). A legtöbb zenekar, akikkel kapcsolatba kerülünk, a Keleti Blokkban próbál, aktívabb idejében még a Néhai Báránnyal volt sok közös buli, de említhetném a Keeyment vagy a Bozot is. Sőt, T.Bali (I.O.N., Rosinflux) sok segítséget nyújt nekünk, vele is jó kapcsolatot ápolunk régóta.
 
Rockbook: Ha már itt tartunk, mi a THe pUnch legnagyobb inspirációja, zenei, művészeti és alkotói szinten? Ezt úgy értem, hogy milyen művészeti ágak hatottak leginkább rátok? 
 
Laca: Mind a négyen máshonnan jöttünk, mind művészeti, mind zenei érdeklődés tekintetében. De elég jelentős a 4 halmaz metszés-tartománya. Ami szerintem kihallatszik a zenéből az a Pink Floyd, de ezt ti is leírtátok az értékelésnél. Ezen felül nagyon szeretjük a Doors-t vagy éppen a King Crimson-t is, illetve a Beatles későbbi munkáit. 
 
Jim: Szerintem mind a négyen filmőrültek vagyunk, és azok közül is nagy hatással voltak ránk Kubrick, Lynch vagy Tarantino művei. Engem kifejezetten érdekelnek a kísérleti filmek, mint pl az If… vagy a Herostratus. Laca régen színjátszással is foglalkozott, engem a kortárs színházak, illetve kortárs tánc előadások, valamint az egészen geometrikus vizuális alkotások, pl. Vasarely művészete, vagy Alex Grey, vagy naiv és stilizált alakokkal operáló alkotók kötnek le.
 
 
Rockbook: A dalszövegekről még nem beszéltünk. Miként kapcsolódnak a muzikális részhez? Hangulatfestő versek, gondolatok spirálja vagy konkrét történeteket mesélnek el?
 
Jim: Sosem voltam a verbalitás varázslója. A régebbi szövegek zsigeri ego-reakciók külső, erős érzelmeket kiváltó hatásokra. A mostani szövegek elvontabbak, inkább fantáziák, vagy esetleg álmokból fakadó érzet-maradványok újragondolása, vagy olyan események lelki feldolgozása, amik nagy hatással voltak rám. A Crystal Mountain mondjuk kicsit más, ott sokkal nagyobb hangsúly került arra, hogy valamilyen történet kibontakozhasson belőle, de nem mindig egyértelmű, hogy kinek vagy minek a gondolatait halljuk, és ez részben szándékos is. Lynchnél is vannak néha olyan jelenetek, hogy összekavarodnak a dolgok, és már nem egészen tudjuk, hogy ami történik, az tulajdonképpen kivel történik, vagy hogy aki ott van fizikálisan, az lélekben nem egy másik entitás-e. A Crystal Mountainnél sokszor kérdés, hogy a lélekben barangoló és azt felfedező lényt halljuk, esetleg maga a lélek szól-e befelé, vagy valaki narrálja ezt?
 
Rockbook: Nektek is felteszem ezt a kérdés csakúgy, mint a Needless-es srácoknak: Mi az szerintetek, ami még gond nélkül beleintegrálható egy formáció ars poetica-jába és image-be és mi az, ami abszolút nem? Mennyire lehet szabad egy művész, anélkül, hogy öncélúvá válna?
 
Laca: Szerintem ebben a hitelesség az egyetlen szűk keresztmetszet. Addig, amíg a felvett “dolog” hangsúlyban van a zenekar összképével és a tagok is úgy érzik, hogy belefér, addig szerintem elég sok minden. Az öncélúság már nehezebb kérdés, szerintem mi például egy öncélú zenekar vagyunk, amit én nem negatív dolognak látok, de amikor alkotunk, nem az a cél, hogy ez mennyire fog tetszeni a közönségnek. Mi megalkotjuk, ami nekünk tetszik és ebbe a körbe befogadunk bárkit, aki rá(nk)hangolódik. 
 
Jim: Egy zenekarnak meg kell találnia az integritását és a tagokból fakadó eszenciát, és azt maximálisan kivesézni. A művészet, az alkotás eleve nem öncélú tevékenység, és mivel már ilyen sokan vagyunk a bolygón, számomra elképzelhetetlen az, hogy bármilyen művészeti megnyilvánulás ne találna közönségre (különösen, ha figyelembe vesszük a technika által nyújtott lehetőségeket). Nekem pont az számít öncélúságnak, ha a külső igényeknek való megfelelés a cél. Úgy vélem, hogy az őszinteség a legcélravezetőbb. Ha a megfelelési kényszerre hallgatunk, előbb-utóbb kiégünk. Ellenben, ha azt csináljuk, amit szívből tudunk, ami onnan jön, az hiteles, abba nem fásul bele az ember. Szerintem azért jó kísérletezni, megújulni, mert így van lehetőség olyat adni a közönségnek, amit még nem hallott, ezáltal gyarapodik a közönség és a zenész is, tudat és lélek szempontjából egyaránt. Ezen vég nélkül lehet filozofálni. 
 
Végső soron arra vagyok kíváncsi, hogy mi az a zene, ami által az ember közelebb kerül a potenciálja maximális manifesztációjához, és átéli azt, hogy milyen, amikor a legszabadabban és legeredetibben azzá a lénnyé válik, aki a lelke legmélyéből fakad - és mindez úgy valósul meg, hogy a legtisztábban tudatában is van. És mivel ez lehetetlennek tűnik, pont azért motivál. Ha már meg van fogalmazva, akkor milyen út vezet oda?
 
 
Rockbook: Hogyan kell nálatok egy élő fellépést elképzelni? Én valami hasonlót tudnék vizionálni, mint amit a pozvakowski csinál, de nem 8mm és 16mm-es archív tekercsekkel, hanem valami egészen mást. A megfelelő hangzás beállítása mellett várható-e esetleg valamilyen random/nem random áramló projekció a performance közben? 
 
Laca: Nálunk ennyire nincs túlmisztifikálva :D bár jó lenne. Setlist összerakáskor figyelünk arra természetesen, hogy milyen legyen a koncert íve. Ha olyan a hangulat, szívesen jamelünk is. Most például az a terv, hogy legyen pár “irányított” jam az ingujjainkban, hogy azokat bármikor, amikor a hangulat úgy kívánja, elő lehessen rántani. 
 
Jim: Én el tudok képzelni olyan vizuált, ami egyszeri és megismételhetetlen dolgokat jelenít meg, pl. víz-tinta-pigment-olaj kivetítve, de sajnos nem ismerek olyan arcokat, akik ilyesmivel kísérleteznek- Úgyhogy, ha valaki ezt olvassa és magára ismer ez alapján, illetve szívesen dolgozna velünk mint koncertvizuál szakember, akkor feltétlenül keressen meg minket! :D Ezen kívül különböző kaleidoszkopikus és 2D-3D fraktálcsodákat lenne jó látni még vizuálként, úgyhogy ilyen fejekkel is szívesen dolgoznánk - akár rögzített, akár improvizáció (bár ez utóbbi a legszebb, szerintem).
 
Rockbook: Ha már a koncerteknél tartunk, hol lehet titeket leghamarabb elkapni? 
 
Laca: Februártól a SZ4P-szal közösen vannak betervezett bulik. Február elsején a Három Hollóban lépünk fel Budapesten, ez az esemény lesz az EP release show-nk. Ezt követően Szentendrén (14-én) és Szegeden (22-én) is lehet majd találkozni velünk. 
 
Rockbook: Tiétek az utolsó szó joga, ha bármi kimaradt volna, legyen az akár egy jóféle, ütős puncs recept, nyugodtan osszátok meg velünk! Köszönöm szépen a beszélgetést és sok sikert kívánok nektek.
 
Laca: Köszönjük még egyszer a lehetőséget, illetve a zsűritagok részletes és szavatos értékelését.
 
Külön köszönet mindazoknak is, akik leadták voksukat ránk a Rockbookos közönségszavazáson.
 
Reméljük, minél többetekkel találkozhatunk a koncertjeinken! Come and join the dance... 
 
A zenekar elérhetőségei: Facebook, YouTube
 
 
 
Lupus Canis
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.