Bejelentkezés

x
Search & Filters

Aki eddig is szerette a Depressziót, az most sem fog csalódni: 'Vissza a Földre' lemezkritika



Sokunk számára emlékezetes volt, amikor először láttuk/hallottuk a Depresszió zenekart a „Lásd! (Amit neked szántak)” című dallal a hazai metal színtérre berobbanni. Belegondolni is félelmetes, hogy mennyire messzire jutott el a csapat a megalakulása óta. Az a csapat, amelyik a legújabb, sorrendben a tizedik nagylemezével rukkolt most elő.
 
Az első szám lényegében a lemez intrója és baromi jól sikerült, jól megadja az album alaphangulatát. Fimzenés, monumentális, ütős. Gondolom, a koncertek nyitánya is lesz egyben. 
 
A „Végre” kezdőriffje az ember arcába robban és elindul az újabb Depresszió-menet. Ádám is tol benne egy frankó szólót, Feri pozitív kicsengésű szövegeit pedig mindig jólesik hallgatni.
 
Az „Ébren tart” egy lazább témával indít és a nyugodt verzerészek után ismét egy erős refrén következik. Zoli basszusjátékát is érdemes figyelni a lemez dalai alatt, nagyon jó dolgokat penget.
 
 
A „Helyettem” kezdése eléggé harapósra sikeredett, az ember szinte várja Corey Taylor énekét a verzék alatt. A refrén viszont dallamos és jó kis break van a szám közepén. Dávid dobjátékát is érdemes kagylózni benne.
 
Az „Elsötétül” billentyűs betétei szépen úsznak rá a zorall riffekre és olvadnak bele a dalba. Diószegi Kiki ebben a számban duettezik Ferivel és nagyon jól sikerült ez a kollaboráció.
 
 
Az „Egyszer elmúlik” a „Csak a zene” kistestvére, de ez a bulizósabb téma is jól áll Feriéknek.
 
A „Teljes a kép” a lemez balladája és szerelmes dala is egyben. A zenekar ezeket a lassabb témákat is ügyesen szokta tálalni és most sem csalódunk bennük.
 
A „Vendég” biztos nagy koncertfavorit lesz, szinte látom magam előtt, ahogy egyszerre ugrál mindenki a húzós nyitóriffre.
 
A „Nem mondtam” kezdése is nagyon gyilkos (koncertre vele!), a verzék után szinte várjuk a „Sokkold a rendszert!” refrén megérkezését, itt viszont egy dallamos refrénnel folytatódik a dal, ami szépen épül bele a szám egészébe.
 
 
A lemezt záró „Vissza a Földre” lazább bontogatós témája pulzáló basszussal indít, melyre Feriék a lemez egyik legjobb refrénjét pakolták rá és méltó lezárása az egész albumnak.
 
Szépen és erőteljesen szól a Havancsák Gyula által elkövetett remek borítóval felvértezett lemez, mely mindössze 33 percnyi zenét rejt, viszont nagyon hallgattatja magát még akkor is, ha pár dallam és hangszeres megoldás már ismerős lehet az előző Depi lemezekről. Száz szónak is egy a vége: aki a zenekart eddig is szerette, az most sem fog csalódni, aki viszont még nem ismeri őket (van ilyen?), az is nyugodtan tegyen velük egy próbát, mert érdemes.
 
A ’Vissza a Földre’ album dallistája:
 
01. Húzz vissza…
02. Végre
03. Ébren tart
04. Helyettem
05. Elsötétül
06. Egyszer elmúlik
07. Teljes a kép
08. Vendég
09. Nem mondtam
10. Vissza a Földre
 
A teljes album itt meghallgatható.
 
 
Elérhetőségek: Honlap, Facebook, YouTube, Instagram
 
Gál Endre