Bejelentkezés

x
Search & Filters

Amaranthe & Dragonforce co-headline turné jön márciusban Budapestre!



A Dragonforce és az Amaranthe nemrégiben jelentette be közös amerikai turnéját, annak fogadtatása pedig várakozáson felüli volt, így tulajdonképpen adta magát a feladat: a közös koncertezést tovább kell vinni. Tovább, egészen Angliáig és Európáig. A svéd metal virtuózok és a brit extrém power metalosok tavasszal Hamburgtól Rigán át egészen Londonig együtt nyomnak egy masszív körutat és természetesen Budapest sem marad ki a szórásból. 
 
Az Infected Rain csapatával megerősített csomagot március 8-án a Barba Negrában láthatja a hazai közönség.
 
A soron következő Amaranthe lemez, a 'The Catalyst' címet viselő anyag febuár 23-án jelenik majd meg, annak előfutáraként a ‘Damnation Flame’ pedig már nyáron bemutatkozott:
 
 
A zenekar saját elmondása szerint a legekletikusabb Amaranthe album készült el. A márciusi bulin természetesen az új nóták kapják majd a főszerepet. 
 
A Dragonforce is új lemezen munkálkodik, melyről éppen tegnap jelent meg az igazán bulis Doomsday Party:
 
 
Májusban némi fazonigazításon esett át a moldovai metal brigád, de az Infected Rain megerősödve brutál aktívan nyomta végig a nyarat és meg sem áll. Az új felállással készült Dying Light dal és klip alább található:
 
 
A H-Music, a Rock1, a Barba Negra és a Cobra Agency bemutatja:
Amaranthe & Dragonforce
Special Guest: Infected Rain
2024.03.08.
Budapest, Barba Negra Red Stage
Kapunyitás: 18:00
 
Jegyárak:
 
9999 Ft - 2023.09.30-ig
12999 Ft - 2023.12.31-ig
13999 Ft - 2024.02.29-ig
14999 Ft - 2024.03.01-től és a helyszínen
 
A jegyértékesítés szeptember 18-án 10 órakor indul!