Bejelentkezés

x
Search & Filters

Amikor Alex Skolnick, a Testament gitárosa végül nem kellett Ozzy-nak



A Testament gitárosa, Alex Skolnick 1995-ben került be Ozzy Osbourne zenekarába, mindössze egyetlen hónapra. Az elődje Zakk Wylde volt, aki addigra már feljátszotta az Ozzmosis album nagy részét, az utódja pedig Joe Holmes lett, aki hat évet töltött a bandában.
 
"A pontos részleteket a mai napig sem ismerem, de szerintem annyi történhetett, hogy Zakk a saját dolgaival akart foglalkozni, Ozzyék pedig egyébként is úgy érezték, hogy eljött a váltás ideje, annak ellenére, hogy Zakk már feljátszotta az Ozzmosis lemez nagy részét. Nyilvános meghallgatást nem is tartották, de azt tudom, hogy így is komoly nevek jelentkeztek, többek közt a zseniális Richie Kotzen, azonban valamiért senki sem bizonyult megfelelőnek. Így esett meg, hogy végül én is Londonba repültem, ahol a meghallgatásom után egy be nem jelentett koncertet is adtunk és úgy tűnt, minden sínen van. A stábtagok még azt is megjegyezték, hogy rég látták Ozzy-t ilyen elégedettnek, és ő maga is lényegében kimondta, hogy enyém a meló, azonban éppen az a személy nem mondott senkit, akinek hivatalosan tudnia kellett volna velem az ilyesmit: Ozzy felesége és menedzsere, Sharon. Nem hiszem, hogy csalódást okoztam volna neki, de láttam rajta, hogy ő azért korántsem biztos a dologban.
 
Lényeg a lényeg, ezután telt-múlt az idő és semmit nem hallottam felőlük, de aztán megtudtam, hogy közben felvették Joe Holmes-t, aki már akkor is esélyes volt, amikor Zakk-et választották. Ekkor raktam össze fejben a teljes sztorit: nagyon megszokták Zakk stílusát és ragaszkodtak is hozzá. Nekem is többször mondták, hogy próbáljak olyan hangolással és stílusban játszani, mint ő, én azonban inkább a gitárhős vonalat képviseltem és nem lettem volna alkalmas arra, hogy csak úgy eljátsszam a kötelezőt a háttérben."