Bejelentkezés

x
Search & Filters

Amikor Keith Richards kis híján meghalt a színpadon



A Rolling Stones gitárosa, Keith Richards igazi élő legenda, akit sokan egyenesen halhatatlannak tartanak, és nem is alaptalanul: még babakorában átvészelte London bombázását, később sztrichnin-mérgezést kapott az egyik betépése során, kétszer is kijutott élve az égő otthonából, egy alkalommal pedig három bordáját törte el, amikor leesett egy székről, amelyre azért állt fel, hogy elérhessen egy könyvet. A zenész legemlékezetesebb halál közeli élménye azonban alighanem 1965. december 3-án történt egy sacramentói koncerten, amelyen pár percig a több ezer fős közönség, a zenekar és a stábtagok is halottnak hitték őt.
 
A banda éppen a The Last Time című számot játszotta, amikor Richards gitárjának nyaka hozzáért a mikrofonállványhoz, a nem megfelelő szigetelés hatására pedig áramütés érte őt, amitől eszméletlenül terült el a földön. Mivel a rajongók csak a hangot hallották és a füstöt látták, először azt hitték, valaki rálőtt a zenészre, aki bele is halt a sérülésébe. Richards-ot azonnal kórházba szállították és lélegeztetőgépre tették, és az orvosok szerint kizárólag vastag cipőjének köszönhette az életét, amely felfogta az áramütés nagy részét. Keith másnap este már újra színpadon állt, mintha mi sem történt volna, és csupán néhány összeégett gitárhúr utalt az előző koncerten történtekre.
 
 
Az alábbi videó ugyan szintén 1965-ös, de csupán illusztráció: