Bejelentkezés

x
Search & Filters

Áprilisban vagy májusban jelenik meg a Vader új albuma



"2013-nak vége. Ez az év számunkra igencsak aktívan telt és sikerekkel volt tele. Kétszer turnéztunk Európában, ellátogattunk Brazíliába, és számos nagyszerű fesztiválon is részt vettünk a nyár folyamán. Ezen kívül három csendes év után egy fergeteges turnéval tértünk vissza az Egyesült Államokba. A 2013-as év megkoronázásaként pedig "Welcome To The Morbid Reich" címmel megjelent legújabb albumunk is.

És most itt az ideje az új kihívásoknak! Az új album - "Tibi Et Igni" - épp készülőfélben van a Hertz Stúdió "tüzes kemencéjében". Január végére minden dal készen lesz, februárra pedig az egész anyag össze fog állni. Terveink szerint a lemez 2014 áprilisára vagy májusára már kapható lesz a boltokban. És mindenkinek, aki új formákat, művészi kísérleteket vagy más patetikus szemetet vár el tőlünk, azt üzenjük, hogy MENJENEK A POKOLBA! Mi a metalnak szenteltük az életünket, és hűségesek vagyunk a rajongóinkhoz. A Vader a színpadok izzásában született, és Ti voltatok azok, akik ezt a tüzet folyamatosan szítottátok. Ez az új album ennek az erőnek és kitartásnak lett szentelve!!! Tavasszal újra útra kelünk, így hamarosan ismét megtapasztalhatjátok a Vader poklának lángjait. Minden jót kívánunk mindannyiótoknak a hamarosan beköszöntő új évre!!! Nemsokára találkozunk a pokolban, fiúk, lányok!" - adta hírül a lengyel death metal zenekar, a Vader.

 


 

Címkék: 
Vader