Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Arra van időd, amire időt szakítasz.” És ez nálunk nagyon igaz. - Aurevoir. interjú



Az Aurevoir. zenekar feltörekvőként meglehetősen aktív a hazai zenei életben. Az idén három éves múlt csapat háza táján zajlottak az események. Egy kellemes őszi délutánon a zenekar képviseletében Agócs Marcival beszélgettünk számos fontos témát érintve. Mesélt többek között a kezdetekről, az aktuális zenei eseményekről, a Paddy and the Rats-es közös turnéról, a népzene fontosságáról napjainkban, sőt, még a mémek sem maradtak ki!
 
Rockbook: Kezdjük a legelején. Honnan jött a névötlet? Illetve, ha már aurevoir., miért pont oreó a becézése? 
 
Agócs Marci: Egészen véletlenszerűen lett ez a név, mert amikor megalakultunk, akkor úgy volt, hogy csak egy koncertre állunk össze. Itt meg kell említenem, hogy egyébként „komoly” rockzenei múltja van a zenekarnak, mert a tagok egy részével volt gimis korunkban egy rockbandánk. Innen ered az ismeretség meg a barátság. Ennek viszont különféle okok miatt vége lett, így kaptunk egy második esélyt arra, hogy normális életünk legyen. Persze ezzel nem sikerült élnünk, és pár év múlva megint csak összefújt minket a szél. Eleinte Fejér Misivel kezdtünk el újra zenélgetni, dalokat írni. És valljuk be, sokkal szebben csengett az, hogy „dalírás Misiniél”, mint, hogy „menjünk le a pincébe, és igyunk alsó polcos trash borokat.” De a viccet félretéve, szépen lassan megszülettek az első dalok, és idő közben Mihók öccse, Ágoston is (tangóharmonika, vokál) csatlakozott hozzánk. Volt egy-két fellépésünk is ebben a felállásban. Nyilván kocsmákban. Pl. egyszer kértem egy kocsmáros havertól hitelre bort, és végül abban maradtunk, hogy majd lemuzsikálom. Volt már vagy öt számunk, egészen korrektül meg voltak írva – ezek közül egyébként majdnem mindet a mai napig szoktuk játszani –amikor is láttam egy hirdetést a Budapest Open Mic Nights-ról, ahová bárki jelentkezését szívesen várják, aki szeret zenélni és van egy 20 perces műsora. Mondom hát, heló, ezt nekünk találták ki! Jelentkeztem, és szinte egyből le is kötöttük a koncertet. Nagyon örültünk, viszont éreztük, hogy a trió felállás ide már gyenge lesz, mert – végre – nem három törzsvendégnek és egy poroltónak mentünk játszani, hanem értelmiségi fiataloknak. Oké, csináljunk zenekart legalább erre az egy koncertre, de kiket hívjunk? Hát nyilván rosszéletű barátainkat a régi zenekarból. Felhívogattuk őket, hogy lenne egy buli, ugorjatok már be, ha van kedvetek stb. És hál’ istennek beugrottak. Én még felhívtam egy kedves cimborámat, Szabó Zsoltot is, akivel korábban muzsikáltunk párszor kocsmai körülmények között, illetve jókat mulattunk. Ez volt az első hat tagú felállás, Gábort, a basszerosunkat a következő Budapest Open Mic Nights bulinkon ismertük meg, Ambrus (hegedű, brácsa, szaxofon) pedig 2017 nyarán csatlakozott. Azóta teljes a csapat. 
 
És ja, hogy a név… Igazából nem volt jobb ötletünk és már vészesen közeledett a koncert, le kellett adni valami nevet, amit kirakhatnak a facebook eseménybe. Leírtam magam elé az „aurevoir.” szót egybe, kisbetűvel, ponttal a végén és egészen megtetszett. Meg amúgy is csak erre az egy bulira állunk össze, akkor meg nem mindegy, mi a név? De végül egész jó választásnak bizonyult, mert mögé tudtuk rakni azt a koncepciót, amit egyébként a kezdetektől vallunk. Mégpedig azt, hogy napjainkra a könnyűzenében megszűntek létezni a stílusok. A „crossover” és a „párhuzamos különidejűségek” korát éljük, ha szabad így fogalmaznom. Ennek szellemében nem is nagyon próbáltuk meg „felcímkézni” a zenénket. Nyilván azóta eltelt sok idő, és a zenénkkel kapcsolatban is kialakult a koncepciónk, de erről majd később. Igazából nagyon sokféle muzsikát szeretünk, és hallgatunk, s megpróbáljuk a különféle stílusok összes jó tulajdonságát elsajátítani - már amennyire tudjuk - és ezeket valahogy megszólaltatni a saját dalainkban. Szerintem ez így jól is van. Az Aurevoir. tehát elköszönés attól a korszaktól, amikor még elég egyértelműen meg lehetett határozni, hogy ki a rock, ki a pop, ki a funk vagy a punk, vagy a bármi. Ma már szerintem ez jóval nehezebb, sőt, talán lehetetlen is. 
 
Az oreós becézés meg igazából egy poén. Az etimológia nagyon egyszerű: Aurevoir. – Oreóvár és Oreó. Ennyi, így jött. 
 
Rockbook: Azt már tisztáztuk, hogy csak egykoncertes projektnek indultatok. Mégis mi volt az, ami ezt tovább hajtotta, mi volt a fő motiváció?
 
A.M.: Azokon a próbákon, amiken felkészültünk erre az első fellépésre, nagyon jól éreztük magunkat, a régi „flessek”, hangulatok egyből előjöttek a teremben. Nem feltétlenül voltunk józanok ezeken az alkalmakon, és hát nagyon jó bulik lettek mindig a próbákból. Az első, Bem Mozis koncert után az volt az egyetlen kérdés, hogy mikor lesz a következő próba. Teljesen egyértelmű volt, hogy ezt csináljuk tovább. Igazából gyerekkori álma mindannyiunknak, hogy zenéljünk, zenészek legyünk és minél nagyobb színpadokon játszhassunk és rock and roll, meg minden. Hogy megint visszakanyarodjak kicsit a rockzene felé - mégiscsak a Rockbook hasábjain fog ez megjelenni -, nagyon nagy hatással volt ránk például a „Jack Jack – Az igazi rocksztár az első próbán meghal” című film. Tizenhat éves korunkban szerintem minden nap megnéztük a srácokkal, annyira meghatározó élmény, üzenet és életérzés volt számunkra. Szóval többek között emiatt döntöttünk úgy, hogy szeretnénk a zenéléssel komolyabban foglalkozni
 
Rockbook: Az Aurevoir. életéből sem maradtak ki a tehetségkutatók. Mennyi idő után vált nyilvánvalóvá, hogy titeket nem kell tovább „kutatni”?
 
A.M.: Nyilván van különbség tehetségkutató és tehetségkutató között is. Most ezt nem úgy értem, hogy az egyik jobb vagy rosszabb, mint a másik, hanem inkább úgy, hogy vannak olyanok, amik a teljesen pályakezdő, ismeretlen zenészeknek és zenekaroknak szólnak. És vannak olyanok is – ha nevezhetjük például a Hangfoglaló Programot is tehetségkutatónak – amelyek már inkább azoknak az underground zenekaroknak/előadóknak szólnak, akik nem teljesen a nulláról, most indultak el, hanem azért van már mögöttük valamennyi tapasztalat, koncert stb. De a kérdésre a válasz: én nem gondolom, hogy minket ne kellene tovább „kutatni”. Országos szinten egyáltalán nem vagyunk ismertek, s annak ellenére, hogy Budapesten már egészen nagynak mondható közönségünk van, még bőven a feltörekvő zenekar kategóriájába tartozunk. Nyilván eljutottunk már egy szintre, nagyon jó kiadónk és menedzsmentünk van, sokat is koncertezünk, ráadásul egyre jobb helyeken, egyre több ember előtt. Mi magunk is rengeteget fejlődtünk ezalatt a 3 év alatt, szóval minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy profi zenekar legyünk, de addig még hosszú utat kell megtennünk.
 
Rockbook: Azért viszonylag rövid időn belül sikerült fejest ugranotok a zenész élet sűrűjébe, és egyre több koncertet adtok, nem csak Magyarországon. Ez mennyire összeegyeztethető minden egyéb tevékenységgel, mint pl. munka, suli, család, más zenei projectek?
 
A.M.: Fejér Misit szeretném most szabadon idézni: „arra van időd, amire időt szakítasz.” És ez nálunk nagyon igaz. Azért van időnk a zenekarra, mert mindannyiunk életében nagyon fontos ez a „lélekvesztő”. Persze azt sem mondom, hogy egyszerű hét-nyolc (néha még ennél is több) ember különféle életét összeegyeztetni, de eddig elég jól megoldottuk, és ezután is meg fogjuk. 
 
Rockbook: Nem vagytok egy éppen kis létszámú zenekar. Hogy is néz ki a felállás?
 
Agócs Márton - ének, gitár, duda, ír buzuki
Fejér Mihály - ének, gitár, mandolin
Fejér Ágoston - billentyű, tangóharmonika
Gelencsér Gábor - basszusgitár
Orosz Kristóf - gitár
Pestalits Ambrus - hegedű, brácsa, szaxofon
Szabó Zsolt - viola da gamba
Szűcs Viktor - ütős hangszerek
 
 
Rockbook: Röviden összefoglalva hogyan tudnád jellemezni a zenekart?
 
A.M.: Lee Olivér, drága barátunk szavaival (vagy inkább csak szavával) szeretnék itt most élni. Nagyon találóan jellemezte a zenekart, amikor stúdióztunk. - Ő volt mindkét lemezünk zenei producere. - Így fogalmazott: Állatkert. 
 
Rockbook: Saját dalok mellett hallhatunk a koncerteken pár népdal- illetve versfeldolgozást is. Várható, hogy a későbbiekben kerülnek újabbak a repertoárba?
 
A.M.: Természetesen! A népzene muzsikánk egyik alapköve. Olyan népzenei feldolgozásokat is szeretnénk csinálni – lehetőleg – a közeljövőben, amelyekben népzenész barátok közreműködésével megszólaltatjuk az adott nótát vagy zenét autentikusan is a dalon belül. Van is több ilyen ötletem, reméljük, minél hamarabb meg tudjuk valósítani. A versfeldolgozások pedig eddig is elég véletlenszerűen jöttek. Egyszer Misi kinyitotta random az első könyvet próbán, ami a keze ügyébe került (egy Weöres Sándor kötet volt az), mert nem akart „lálálázni” a készülő dalra, máskor egy ismerősöm kiposztolta Radnóti „Rejtettelek” c. versének utolsó négy sorát, véletlenül megláttam, és mentettem is jegyzetbe, mint refrén szöveget. Következő próbán kb. kész is volt a dal. Szóval előbb-utóbb megint szembe jön majd valamelyikünkkel egy szöveg, és lesz új aurevoir. versfeldolgozás. 
 
 
Rockbook: Zeneileg sokszínűek vagyok, és ezt imádja a hallgatóság. Az aurevoir. zenéjét tekinthetjük egyfajta kapocsnak a hagyományőrzés és a kortárs zenei kultúra között?
 
A.M.: Az ilyen felvetésekkel vannak azért fenntartásaim. Hogy mi a kortárs zene, mi a hagyományos zene stb. A népdalok általában az emberi élet alapvető és egyben legmélyebb összetevőit dolgozzák fel, ezért a népdal nem tud nem kortárs lenni. Az öröm, bánat, szakítás, halál, szerelem stb. mindig is az életünk része volt és lesz, s szerintem a zene maga is többek között azért jött létre, hogy ezeket a nagyon intenzív érzéseket valahogy fel tudjuk dolgozni. A népzene nem tud megújulni vagy elavulni, mert időtlen és örökérvényű. Mi is, mint sokan mások, pont ezért szerettünk bele. És egyáltalán nem akarjuk se megújítani se népszerűsíteni, egyszerűen csak szeretjük, és ha akarnánk, se tudnánk elvonatkoztatni tőle.
 
Rockbook: Mennyire van helye napjainkban a népzenének? 
 
A.M.: Az előző válaszomra hivatkozva: Abszolút van helye napjainkban is, a népzenének, sőt megkérdőjelezhetetlen a létjogosultsága. De ha kevésbé filozofikus oldalról közelítjük meg a dolgot, ez akkor is egyértelműen látszik. Budapesten, sőt országszerte rengeteg táncház és folkkocsma van, ahová nagyon sok fiatal jár le szórakozni. A legnagyobb „népis” esemény, a Táncháztalálkozó évről évre megtölti a Budapest Sportarénát, a „Fölszállott a Páva” nevű televíziós népzene és néptánc tematikájú tehetségkutató műsor nézettségi rekordokat döntöget évről évre a köztévén. Szóval igazából a táncházmozgalom az egyik legnagyobb táborral rendelkező szubkultúra az országban, csak nem feltétlenül látszik, mert nem folyik mindenhonnan.
 
Rockbook: Szinte mindig ügyködtök valamin, itt egy lemez, ott egy videóklip. Ez mekkora kihívás számotokra feltörekvőként?
 
A.M.: Szerintem pont, hogy feltörekvőként nem kihívás folyamatosan új számokat írni, meg új dolgokat alkotni. - Bár sosem voltam még idős és profi zenész. - Valószínűleg ahogy múlik az idő, és egyre több számot megírtál, és egyre több koncert, lemez stb. van a hátad mögött, annál nehezebb lesz megújulnod, annál kritikusabb leszel önmagaddal szemben, és annál nehezebben fognak megszületni azok az új dalok, amikkel tényleg elégedett vagy. Mert végülis szerintem minden zenész arra törekszik, hogy minden egyes új dala és lemeze jobb legyen, mint az előző, és törvényszerűen, minél több dalod meg lemezed van, annál nehezebb felülmúlni önmagadat. És talán a fiatalos lendület is számít, meg az, hogy most még nincs annyi dolog az éltünkben, mint mondjuk tíz év múlva lesz. Egyelőre nem, hogy megbirkózunk a feladattal, hanem nagyon is élvezzük, hogy alkothatunk és folyamatosan csinálhatunk valamit. Most is épp egy ilyen időszakban vagyunk, mert a nyár nagyon kemény volt, rengeteget koncerteztünk, folyton úton voltunk, így nem igazán volt időnk leülni és bármin is agyalni. Szóval most nyugodtabb hónapok elé nézünk, kevesebb koncerttel és sok alkotással. Jövő év elején szeretnénk felvenni egy új EP-t, 3-4 dallal, klipeket is szeretnénk készíteni. Úgyhogy sok a feladat, de nagyon várjuk! 
 
Rockbook: Ha már említés szinten szóba jött a videóklip dolog, mit érdemes tudnunk a Hopsza hátteréről?
 
A.M.: A „Hopsza” Fejér Misi ötlete volt. Valahogy úgy jött neki, hogy hallgatott egy középkori zenét, és véletlenül bent hagyta a kétszeres gyorsítást a youtube-on, és jött ez a track, egy Vox Vulgaris változat, és rájött, hogy mekkora rock and roll ez így dupla tempóban. Leszedte mandolinra, írt mellé kíséretet és kész is volt a dal alapja. Utána megindult az „agy elborulás”, a középkori, régizenei világ mellé kerültek erdélyi népzenei hangulatok, nem kevés „pankság”, meg egy adag rock and roll is. Szerintem ez a legeklektikusabb dalunk az új lemezről, ezért is ehhez csináltunk klipet. Úgy gondoltuk, hogy önmagában ez a dal tudja a legjobban bemutatni a zenekart. A klipről pedig azt kell tudni, hogy családban maradt ez is. Fejér Jani, Ágoston és Misi bátyja volt az operatőr, Misi és Jani rendezte, a vágás és az utómunka is Mihók műve. Szóval így készült. Hogy miről szól? Sok zenekar muzsikál a klipjében egy mezőn. Mi nem muzsikálunk a mezőn. A klipből az is kiderül miért.
 
 
Rockbook: Esetleg mesélnél a Kikötő című lemezről is egy kicsit? Mit jelent nektek ez a lemez?
 
A.M.: Ezt elmondtam már szerintem sokszor, de nem árt, ha itt is: a Kikötő cím stílusok közti útkeresés végére utal. Kicsit több, mint három éves a zenekarunk. Az első kettő év erősen az útkeresés időszaka volt. Még mi sem tudtuk igazán, hogy mit akarunk, sodródtunk az árral, mindent kipróbáltunk, amit lehetett, és a második év végén megcsináltuk az első EP-nket. Ott már valamennyire körvonalazódott, hogy kik szeretnénk lenni, de kellett még egy év, hogy megtaláljuk, mi az a zene, ami igazán a miénk, és a „Kikötő” ennek végkifejlete. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden lemezünk ugyanilyen lesz, és nem akarunk új dolgokat kipróbálni, egyszerűen csak úgy érezzük, hogy megtaláltuk a saját hangunkat, és tudjuk merre és hogyan szeretnénk tovább haladni.  
 

 
Technikai infók a lemezről: A Hangfoglaló Programnak köszönhetően – ami korábban Cseh Tamás Program volt – végre volt pénzünk, és el tudtunk menni egy top stúdióba. 9 dalt vettünk fel, Törökbálinton a SuperSize Recording-ban, ahol Makay Andrissal dolgoztunk együtt. Ő vette fel, keverte és maszterelte a lemezt. Lee Olivér volt a zenei producer a lemezen, illetve Kiss Flóra és Balasi Ádám is segítette Olivér munkáját az ének, illetve a dob és perka felvételek során. Nagyon jó kis csapattal dolgoztunk együtt, még apukám, Agócs Gergely is közreműködött tárogatón, dudán és furulyán. Büszke vagyok erre a lemezre, szerintem kihoztuk magunkból a maximumot. Nyilván szeretnénk majd ennél jobbat, de ezt az anyagot jó kedvvel, hiányérzet nélkül meg tudom hallgatni még mindig. 
 
Rockbook: Elég aktív a zenekar a közösségi médiában is. Mennyire tartjátok fontosnak a kommunikációt a hallgatókkal?
 
A.M.: Szerintem ez az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb dolog. A telekommunikáció ipari forradalmát éljük, folyamatosan csetelünk, megosztunk, reagálunk stb. Szóval, ha van egy zenekarod, elengedhetetlen, hogy azzal is aktív legyél a közösségi médiában. Folyamatosan minőségi hülyeséget gyártani pedig nem egyszerű, de igyekszünk megbirkózni a feladattal. 
 
Rockbook: Ha már közösségi média, minden zenekart elér egyszer a „mém-korszak”. Hogy viszonyultok ehhez?
 
A.M.: Ne viccelj, a mémeket imádjuk! Szerintem valamennyire az image-ünk részévé is vált, hogy idióta mémeket és videókat csinálunk. Persze eleinte ment azért a vívódás… „Kirakjuk? Ne rakjuk ki? Mit fognak hozzá szólni? Áhh, nem érdekel, próbáljuk meg!” Szóval megosztottuk a sok baromságot, amiket általában nagyon jól fogadtak az emberek, úgyhogy ezen felbátorodva egy idő után tudatosan rámentünk az ilyesmi tartalmakra. 
 
 
Rockbook: Evezzünk egy kicsit más vizekre. Mivel még ti is a feltörekvők közé tartoztok, hogyan látod a hazai underground jövőjét? 
 
A.M.: Én nem látom annyira borúlátóan ezt a helyzetet. Például ezek a klub bezárások is bármennyire szomorú ügyek, de várhatóak voltak. A „bulinegyed” 15 évvel ezelőtt, amikor elkezdték megnyitni a klubokat és romkocsmákat, egy olcsó, nem annyira felkapott környék volt. Mostanra nagyon kinőtte magát, felmentek az ingatlanárak, és teljesen más irányokba kezdtek el befektetni azokban a kerületekben. A következő pár évben szerintem egy másik kerületre, egy másik városrészre át fog kerülni a „bulinegyed”, ahol újra fognak nyitni ezek a klubok, vagy teljesen új helyeket nyitnak majd teljesen új arcok. Én nem aggódom, mert szerintem eléggé pezsgő zenei élet van Magyarországon, annak ellenére, hogy vidéken feltörekvő zenekarként elég nehéz érvényesülni. Én egyébként Felvidékről származom, ezért viszonylag van rálátásom Szlovákiára, és például az ottani zenei élet a magyarországihoz képest nulla. De szerintem Európa szinten is a magyar könnyűzenei mezőny nagyon erős. Nyilván ezt a „Budapest vízfejűséget” nehéz lesz kinőni, de egyre több pénz jut a vidéki könnyűzenei élet felpörgetésére, úgyhogy reménykedjünk! Szóval szerintem ne panaszkodjunk, hanem dolgozzunk. Mert - és ez egy borzasztóan közhelyes szarság -, ha fanatikus vagy, és hiszel magadban és csinálod, akkor egy idő után be fog érni a munkád, és működni fog a zenekarod.
 
Rockbook: Az nem titok, hogy az Aurevoir.-t a Paddy and the Rats vendégeként ismertem meg, és rajtam kívül még sokan mások. A közös turné mekkora löketet adott a zenekarnak?
 
A.M.: Nagyon nagyot. Ezúton is köszönjük szépen, srácok, hogy befogadtatok minket! Az, hogy általuk többszáz fős tömegek előtt játszhattunk vidéken (és többezres előtt Budapesten), minden szempontból rengeteget segített. Nem volt olyan nyári fesztivál, ahol kínosan kevesen jöttek volna el a koncertünkre. Sőt, a legtöbb helyen egész nagy közönség előtt játszhattunk. Nem beszélve arról, hogy mi is, mint zenekar nagyon sokat fejlődtünk ezen a turnén. Szóval még egyszer köszönjük, Paddy and the Rats! Lávjú!
 
Rockbook: Jöjjön az egyik kedvenc kérdésem. Mi volt az eddigi legextrémebb koncertélményetek?
 
A.M.: Hűha! Nyilván vannak a jó értelemben extrém zenekari élmények, mint például a szeptemberi Budapest Parkos fellépés, ahol életünk legnagyobb közönsége előtt egy nagyon jó koncertet sikerült adnunk. Viszont ezeket szerintem nem olyan érdekes olvasni, úgyhogy térjünk rá inkább a kínos, de vicces élményekre. Volt egy koncertünk, amikor… hát nem tudom, hány húr van összesen a zenekar hangszerein, de a két gitáron maradt összesen öt a buli végére. Nyilván póthúrunk vagy pót hangszerünk nem volt, és úgy kellett befejeznünk a koncertet, hogy Kristóf a vége felé inkább már feladta a harcot, letette két húros gityóját, leült a színpad mellé, és majdnem elsírta magát azon, hogy ilyen szerencsétlen balfaszok vagyunk. Én egy három húros gitárral megpróbáltam tartani a frontot, de az utolsó két dalt már inkább el se játszottuk. Ugyanezen a bulin elszakadt még Misi mandolinján is kb. a húrok fele, illetve elszakadt egy olyan bélhúr a viola da gambán, ami húsz éve rajta volt a hangszeren. Szóval akkor és ott tényleg minden összejött. Ja, és tetejébe még valami brutál fesztiválról jöttünk, és halál másnaposan szó szerint az életben maradásért küzdöttünk a színpadon. Jó, most már röhögünk rajta, de ez akkor nagyon rossz volt. Az is elég extrém volt, amikor Viktor tüdeje kilyukadt Szegeden koncert közben. Persze ez a hülye fél tüdővel is végigdobolta a bulit, és a hétvégét is megtolta utána elég rendesen. Majd hétfőn a kórházban közölték vele, hogy életveszélyben van, és betolták az intenzívre. De végülis már a nagyöregek is mondták, hogy ez egy veszélyes szakma.
 
 
Rockbook: Ha csak egyetlen dallal mutathatnád be a zenekart egy avatatlan fülnek, melyik lenne az és miért?
 
A.M.: Talán már mondtam is, hogy a Hopsza lenne az. Ez az egyik legeklektikusabb számunk, a zenekar szinte minden arcát megmutatjuk benne. A klippel együtt meg aztán pláne!
 
Rockbook: Azoknak az olvasóknak, akik most csak véletlenül tévedtek ide, de kíváncsiak rátok, megsúgod, hol csíphetnek el a közeljövőben?
 
A.M.: Mint mondtam, ez most koncert ügyileg egy nyugisabb időszak, de nem tűnünk el azért teljesen. Októberben igazából csak Lengyelországban fogunk játszani, Ha esetleg arra jár valaki, akkor várjuk szeretettel (és Żubrówkával) Ryki, Varsó és Wrocław városaiba október 26-27 és 28-án. Novemberben viszont már itthon fogunk koncertezni: 17-én Debrecenben a Nagyerdei Víztoronyban, 22-én Budapesten az Akvárium klubban, 25-én pedig az Eger Adventen fogunk muzsikálni.  
 
Az Akváriumos buli részleteiért katt ide
 
Rockbook: Köszönjük az interjút! Lávjú! 
 
Az Aurevoir. itt elérhető a Facebook-on.
 
 
 
Cetti
 
Beállított zenekari fotó: Fejér János 
 
Koncertfotók: sinco (Bátori Gábor „Jim”)
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.