Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Ars Diaboli” - Watain, Rotting Christ, Profanatica koncertbeszámoló: 2018.11.07. Barba Negra Music Club

Watain, Rotting Christ, Profanatica - 2018.11.07. Barba Negra Music Club
 
Szerda este, kellemes idő, főváros, Barba Negra Music Club. A szervezők jó ízlésének köszönhetően három olyan csapatot sikerült végre Magyarországra hozni egy turné keretein belül, amire minden black-death metal-ra éhező fanatikus csak elégedetten csettinthetett. A svéd Watain mint headliner, két hasonló kaliberű bandával (Rotting Christ és Profanatica) szántja s égeti végig Európa színpadait a „Trident’s Curse” elnevezésű körút keretein belül. Szó szerint – de erről majd később.
 
A meglepően korai és pontos kezdés miatt (18:30-kor nyitás, 19:00-kor már kezdés) egy magamfajta alföldi skribler megpróbál a lehető leghamarabb odaérni: ez nagyjából sikerült is, az amerikai Profanatica mocskos, dohos hangjaira léptünk be. Hanghordozón már többször, élőben csak most találkoztam a látványos egyenruhába öltözött bizarr, nem evilági formációval. Két oldalt a kifestett basszeros és gitáros groteszk beavatási köpenyben szórta a sötét, koszos, néhol doom-os riffeket, melynek alapja az ős black metal és az arra jellemző ördögi zabolátlanság. Nyoma sincs modernkedésnek, szétpolírozott hangzásképeknek, zéró disszonancia – csak ősi szellemiségben fogant pokoli himnuszok. Paul Ledney ikonikus alakja máig átsugárzik a produkción, s bátran kijelenthetem Ő a mozgatórugója egyben a Profanatica-nak. A néhai Incantation alapítótag Ledney, itt csak és kizárólag black metal iránti elkötelezettségét fejezi ki, dobol és énekel egyszerre, ami nem kis teljesítmény egy ilyen stílusú zenénél. Mindez persze semmit nem érne, ha nem két szintén fanatikus (és képzett) emberrel zenélne együtt. Nem tudok külön dalokat kiemelni, a sound viszonylag rendben volt, bár kissé halkan szóltak, mégis hangulatában egy hibátlan fellépést láthattunk az amerikai triótól. Bármikor szívesen újra megnézném őket.
 
Rövid átszerelés után a görög félistenek uralták volna a színpadot, ha a hangzásuk megfelelően lett volna kikeverve. Rég voltam olyan koncerten, ahol az ének 40% - 60% arányban szólt a zenéhez képest, illetve a samplerek túlzott előtérbe tolása is csak rontott az élményen. Sajnos a rutinosan mozgó, profi lendülettel játszó csapat sem tudott ezen a kruciális problémán változtatni; gyakorlatilag élvezhetetlenné vált a koncert, bárhova is állt az ember a teremben, legyen az hátul, elől vagy pontosan a keverő mellett. A két gitár plusz basszerosból, csak az egyik gitárost lehetett tisztán hallani, a ritmus gitáros mondhatni csak pilickázott, a basszus alig dohogott. A dob minden leütése és kiütése végletekig alul volt keverve, nem is értettem, hogy ez most direkt van (tudniillik egy lakópark közepén van a klub, és talán a korai kezdés-zárás is ide sorolható) vagy azért mert a keverősnek nincsen füle ehhez a csapathoz. Nagy kár, mert a Rotting Christ manapság az egyik legnagyobb görög metal zenekarnak számít, monumentális zenéjüket illet volna egy olyan élvezhető hangképpel reprezentálni, ami méltó a közel 30 éves munkásságukhoz.  Az egész produkció halk és aránytalan volt, csak éneket és a kiegészítő hangmintákat (intrókat, effekteket) lehetett hallani, a többi masszaként hömpölygött. Nagyon sajnálom, hogy így alakult (még volt technikai malőr is, kiment az egyik gitárcucc, amit aztán korrigáltak) mivel most láttam először a Rotting Christ-ot, így abban már csak reménykedni tudtam, hogy a Uppsalai fenegyerekek nem fognak majd csalódást okozni. 
 
 
A Watain underground-ban való rendkívül impresszív jelenléte pontosan 20 évre nyúlik vissza, első találkozásunk még 2004-ben volt az azóta örök álomba szenderült Kultiplexben. A Jon Nödtveidt vezette Dissection társzenekaraként léptek föl azon a mágikus estén, aki ott volt, tudja nagyon jól milyen energiák szabadultak fel aznap. Valahol a Dissection képviselte black-death esszenciát hívatott a Watain képviselni, bizonyos aspektusaiban amellett, hogy az Erik Danielsson alapította csapat erőteljes saját identitással rendelkezik. Ez a párhuzam nemcsak bizonyos riffekben, témákban mutatkozott meg, hanem Set Teitan gitárosban is (a Watain-nál mint live session és ötödik tag) aki az utolsó Dissection album, a „Reinkaos” megalkotásában szintén aktívan részt vett.
 
 
Az infernális bevezető után, nagy meglepődésemre egy számomra új gitárossal (H. Death, ha jók az információim) bővült ki a svéd formáció, Set-nek nyoma sincs, E (Erik Danielsson - frontember), P (Pelle Forsberg – gitáros) és Alvaro Lillo (basszeros) mellett pusztán csak találgatni tudtam ki tölthette be a fennálló dobosi posztot. Talán a Degial-os E. Forcas ülhetett a doboknál, de ez annyira nem lényeg, mert a Watain előadásának erejéből ez nem vont le semmit. Sőt, az este legélvezhetőbb koncertjét adták. A hangzás végre javult, eleve hangosabb lett minden és arányossá váltak a hangszerek egymáshoz képest is. A dobra még toltam volna kicsit a vad sodrása végett, bár így is felüdülés volt a svédeket hallgatni a Rotting Christ kakofóniája után. 
 
 
Az ördögien játszott muzsikához hasonlóan pokoli látványvilág társult, konkrétan lángokban állt a színpad. Biztos vagyok benne, hogy a szervezőség végigizgulta a koncertet; szerencsére nem gyulladt ki semmi, pedig jó pár fordított kereszt és dekoráció köpte magából a tüzet. Külön kiemelném a hatalmas, rozsdás-véres borotvapengére emlékeztető zenekari logót, ami „szimplán” csak vonzotta a tekinteteket. A Watain mindig is az a zenekar volt, amely nagy hangsúlyt fektetett a vizuális megjelenésre: legyen szó a színpadképről, a személyes image-ről vagy a kiadványok külalakjáról és tartalmáról. Mind minőségi, igényes munka és mindez semmit nem érne, ha nem lenne a belbecs hasonlóan fontos. Erik Danielsson énekes több interjúban is kijelentette, hogy a Watain az első és utolsó zenekara, semmi másra nem fókuszál és élete fő művének tekinti. Ez a fajta hozzáállás és elkötelezettség még 20 év után is jelen van s határozottan érzékelhető, az élő rituálék során pedig még inkább. Számomra az encore-t a „Golden Horns Of Darash”, „Malfeitor” és Csihar Atillával (Sunn O))) és Mayhem vokalista) közösen előadott Tormentor klasszikus, a „Beyond” jelentette. 
 
 
Ezek emlékbe égő pillanatok voltak, csakúgy, mint a zárásként eljátszott „The Serpent’s Chalice” ami olyan sötét, de ugyanakkor káprázatos helyekre vitte a hallgatóságot, melyre csak ez a zene képes. Végén volt egy hangulatos levezető outro, amely tökéletes keretes szerkezetet adott a performance-uknak.
 
A Watain setlisje:
 
01. Storm of the Antichrist
02. Nuclear Alchemy
03. The Child Must Die
04. Puzzles ov Flesh
05. Furor Diabolicus
06. Sacred Damnation
07. The Golden Horns of Darash
08. Malfeitor
09. Towards the Sanctuary
10. Beyond (Tormentor dal Csihar Attilával))
11. The Serpent's Chalice
 
Köszönet a szervezőknek ezért az emlékezetes koncertért és külön köszönöm Nagy Ferenc barátomnak az önzetlen segítséget. Jon Nödtveidt ha máig élne, biztos, hogy büszke lenne ezekre a csapatokra, hogy még mindig őrzik és ápolják az ősi lángot.
 
További képekhez klikk ide
 
 
Lupus Canis
 
Fotók: Dávid Zsolt, Bodnár Márton