Bejelentkezés

x
Search & Filters

AWS: a hazai zenei élet színe-java és a rajongók közösen emlékeztek meg Siklósi Örsről a Budapest Parkban (koncertbeszámoló)



AWS – „Míg csillaggá nem lesz az életed” – Budapest Park, 09. 26.
 
A koncertek rendszerint a féktelen jókedvről, kikapcsolódásról és bulizásról szólnak, szeptember 26-án azonban egy olyan rendezvényen gyűlhettünk össze a Budapest Parkban, amelynek – legalábbis ilyen formában és apropóból – egy igazságosabb világban nem szabadott volna megtörténnie, hiszen év elején Siklósi Örs személyében egy olyan tehetséges, fiatal énekest és alkotót vesztettünk el, akinek még rengeteg dolga lett volna az életben.
 
Bizonyára mindannyian nehéz szívvel és nem a szokásos koncertre készülődő hangulatban indultunk el a helyszínre, ugyanakkor másfelől megközelítve a dolgot, igazán felemelő és beszédes, hogy a hazai zenei élet színe-java összegyűlik valaki tiszteletére mintegy tízezer rajongó társaságában és együtt megtöltik a Budapest Parkot.
 
 
Talán egy kezünkön meg tudnánk számolni, aki (akár sokkal nagyobb) életművével és személyiségével el tudná ezt érni. A koncert eredetileg szeptember 5-én – egy nappal Örs születésnapja után – lett volna, Roni betegsége miatt azonban néhány hetes halasztásra volt szükség, ám öröm az ürömben, hogy így a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci is el tudott jönni, hogy ő is kivehesse a részét a megemlékezésből egy dal erejéig.
 
 
Örs azok közé tartozott, akikkel kapcsolatban mindenkinek volt legalább egy élménye, egy koncert, egy közös fotó vagy egy beszélgetés formájában. Én 2015 nyarán láttam először az AWS-t a Barba Negra Track-ben a Papa Roach vendégeként, amikor még nem sokat tudtam a bandáról, de az rögtön feltűnt, hogy lehengerlő magabiztosság és lendület árad mezítlábas énekesükből. 2018-ban aztán az egész ország megismerte a zenekar nevét A Dalnak köszönhetően, amelynek akkor még az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel volt a tétje, és végül az AWS képviselhette Magyarországot Lisszabonban. Ezután is sok minden történt a banda körül: sor került többek közt telt házas önálló parkos koncertre és egy különleges Madách színházas fellépésre is. A tavalyi év az ismert okokból minden zenekarnál hasonlóan alakult, de egy raktárkoncerten azért láthattuk az AWS-t sok olyan vendéggel kiegészülve, akik ezúttal is tiszteletüket tették a Parkban.
 
 
A zenekar tagjai – és jónéhány vendég is – mezítláb léptek színpadra és a vendégfellépők érkezése előtt az Emlékszem nyitotta a koncertet, ami a maga meghittségével tökéletes kezdésnek bizonyult, a közönség pedig hamarosan már egy emberként skandálta, hogy „Örs egy csoda!” Ezután a Faithless-re Németh Attila, a Takard el-re pedig a Tiansen énekesnője, Radó Éden mellett az AWS korábbi basszusgitárosa, Varga Marcell érkezett, akit a YouTube-ról is sokan ismerhetnek Bennszülött bálnaként, ami éppen a név egyik lehetséges értelmezéséből, az Aboriginal Whale Shower-ből ered.
 
A továbbiakban is egymást váltották az olyan pályatársak és barátok, akik Örssel és a zenekarral együtt léptek színpadra: a teljesség igénye nélkül színpadra lépett Paddy, Csongor Bálint (Useme), Diószegi Kiki (Down For Whatever), Kovács Krisztián (Fish!), Molnár Máté (Road), Köteles Leander, Halász Feri (Depresszió) és Áron András, azaz Apey is, de tökéletes példa Örs sokszínűségére és hatására, hogy a vendégek sora nem korlátozódott a rockzenére, hiszen jelen volt például Szivák Zsolt és a Cloud 9+-ból vagy éppen Cséry Zoltán, aki a Lelket vennék hidegrázós Madách-os verziójában kísérte zongorán a zenekart. Az AWS dalok mellett elhangzott egy szerzemény Örs szólóprojektjétől, az Ersch-től (Bajt okozok), valamint a Hozzád hasonló című Dorothy nóta is, amelyben az énekes vendégként szerepelt pár éve, most pedig Gere Dorottya és egy újabb egykori AWS-tag, Varga Gergő közreműködésével hallhattuk.
 
 
A LED-falon többször is megjelentek Örsről készült fotók és felvételek, és talán egyetlen olyan ember sem volt a közönség soraiban, aki ne morzsolt volna el legalább egy-két könnycseppet valamikor az este során. Egy ilyen koncertből nem volna ildomos bármit vagy bárkit is kiemelni, ráadásul nem is igazán lehetne, mivel mindenki hozzáadott valami pluszt abban a néhány percben, amellyel kivette a részét a közel háromórás megemlékezésből, amelyről egyébként felvétel is készült.
 
 
Persze bármennyi nagyszerű vendég is lépett színpadra, ez az est az Örsről való, minden szempontból méltó megemlékezés mellett az AWS többi négy tagjáról, Brucker Bencéről, Kökényes Dánielről, Veress Áronról és Schiszler Somáról szólt. Egy igazságos világban egy 30 év körüli alkotó- és baráti társaságnak nem kellene átélniük egy társuk elvesztését, de ha már így alakult, ennél szebben nem is búcsúzhattak volna el tőle, az pedig különösen csodálatos és megható pillanat volt, amikor a koncert végén a négy fiú átölelte egymást a vendégekkel közösen elkészített fotó előtt.
 
 
Szomorú apropó vezetett tehát ehhez az estéhez, amelyet végig sajátos és különleges hangulat jellemzett, mégis igazán lélekemelő, megható és érzelmes búcsúzás lett belőle rengeteg baráttal és hűséges rajongóval, akik örökre a szívükben őrzik Örs emlékét.
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Emlékszem (ének: AWS zenekar)
02. Faithless (ének: Németh Attila)
03. Takard el (ének: Radó Éden)
04. Emptiness Inside / Sentenced to Fail (ének: Kerecsen Leci & Diószegi Kiki)
05. Te is félsz (ének: Csongor Bálint)
06. Esti részegség (ének: Paddy)
07. Újrajátszanám (ének: Kiss Milán & Rimóczi Zsola)
08. Budapest (ének: Diószegi Kiki & Kovács Krisztián)
09. Nem fáj (ének: Pálinkás Tamás)
10. Szívhang (ének + gitár: Egyedi Péter)
11. Édes, mint a só
12. Bajt okoz (Ersch cover, ének: Veress Áron, dob: Pap Dávid, basszus: Gadolla Gergely)
13. Egy szó (Nova Prospect, ének: Veress Áron)
14. Engedd el (ének: Szivák Zsolt)
15. Hozzád hasonló (Dorothy, ének: Gere Dorottya & Brucker Bence)
16. Lelket vennék (Madách verzió, zongora: Cséry Zoltán, ének: közönség)
17. Válaszút (ének: Gordán Julian & Nagy Zoltán)
18. Sorsforgató (ének: Molnár Bálint & Köteles Leander)
19. Nem kértünk semmit (ének: Molnár Máté)
20. Hajnali járat (ének: Stefán Tamás)
21. X/0 (ének: Molnár Bálint & Csongor Bálint)
22. Még lélegzem (ének: Venyige Balázs)
23. Égésföld (ének: Vörös András)
24. Mi vagyunk? (ének + gitár: Lukács Laci)
25. Fekete részem (ének: Halász Feri)
26. Lakatlan ember ének: Áron András "Apey")
27. Fuss! (ének: Áron András "Apey", gitár: Bodor Máté)
28. Temetetlen halott (ének: Diószegi Kiki)
29. Hol voltál? (ének: Kovács Pali & Nagy Zoltán)
30. Mindent a semmiért (ének: Nagy Zoltán)
31. Viszlát nyár (ének: közönség)
 
 
 
További képekért klikk ide!
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Bands Through The Lens