Bejelentkezés

x
Search & Filters

AWS: Nézd meg a Fuss! című dalt Bodor Mátéval a frissen megjelent, Budapest Parkban rögzített DVD-ről!



Az AWS májusban a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet, melyen a tavaly megjelent Fekete részem nagylemez dalai mellett a zenekar teljes történetéből felcsendülnek a legismertebb dalok. A Park koncertlemez- és DVD digitális rendszerekben (Spotify, Deezer, Apple Music, stb.) január 13-tól lesz elérhető, az első felvétel pedig már meg is nézhető, a Fuss! című dalt Bodor Máté gitáros (Alestorm, All But One, ex-Leander Kills, ex-Wisdom) vendégszerepléséval adták elő, és remekül átadja a friss kiadvány remek hangulatát. Máté mellett Cséry Zoltán is színpadra lépett, illetve Diószegi Kiki énekét is hallhatjuk a felvételen. A hangfelvételekért felelős Almási Tamás mellett a hangutómunkát, keverést és masteringet a zenekar gitárosa, Brucker Bence (Y Sound Studio) dolgozta végleges formára.
 
 
Brucker Bence gitáros:
 
"Az idei májusi Budapest Parkos koncertünk anyagát örökítettük meg profi kép és hangminőségben. Eddigi pályafutásunk legnagyszabásúbb koncertjéről beszélünk, 20 dallal, vendégekkel és olyan látvánnyal ami azt gondolom, hogy még egy menő nyugati produkció is megirigyelne. Éppen ezért ott volt az a bizonyos zabszem a gatyánkban a buli előtt, de ahogy felléptünk a színpadra, ebből semmi sem éreztünk. Amióta elkezdtük a zenélést, mindig is szerettünk volna egy igazi, hamisítatlan koncertlemezt. Az volt a célunk a kiadvánnyal, hogy mutassunk egy kicsit az AWS koncertélményből azoknak is, akik esetleg még nem jutottak el egy bulinkra sem. Aki pedig ott volt, újra átélhesse az este hangulatát a lemezt hallgatva vagy a videót nézve."
 
“Park” CD/DVD rendeléshez klikk ide
 
A “Park” koncertfelvétel több formátumban megrendelhető a zenekar honlapjáról, a digipak  CD/DVD verzió mellett beszerezhető a kiadvány választható pólóval, pulcsival, illetve koncertjeggyel együtt a zenekar január tizedikei koncertjére, amikor a Barba Negrában lépnek fel a Tiansen és a Lost Continent társaságában. Kapható egy különleges, támogatói csomag is, amelynek tartalma a Park digipak CD/DVD lemez mellett egy választható póló, tornazsák, sapka, aláírt dedikálókártya és egy pengető is.
 
 
AWS - Budapest, Barba Negra Music Club (2020. 01. 10. - vendégek: Tiansen, Lost Continent). Facebook esemény itt!
 
 
CD
 
01. Lakatlan ember
02. X/0
03. Te is félsz
04. Budapest
05. Hol voltál
06. Éjjeli tánc
07. Sorsforgató
08. Lelket vennék
09. Köddé válsz
10. Fuss
11. Szívhang
12. Vigyázz rám
13. Fekete részem
14. Temetetlen halott
15. Mindent a semmiért
16. Viszlát nyár
 
DVD
 
01. Lakatlan ember
02. X/0
03. Te is félsz
04. Budapest
05. Hol voltál
06. Éjjeli tánc
07. Takard el
08. Sorsforgató
09. Lelket vennék
10. A jövőmbe törtél be
11. Köddé válsz
12. Fuss
13. Egyedül maradtál
14. Szívhang
15. Vigyázz rám
16. Fekete részem
17. Temetetlen halott
18. Hajnali járat
19. Mindent a semmiért
20. Viszlát nyár