Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az album, amely multimilliomosokká tette a Metallica tagjait



Idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját a Metallica, egyik meghatározó lemezük, a Fekete Album pedig augusztusban lesz kereken 30 éves. A hivatalosan a Metallica címet viselő kiadvány már a zenekar ötödik nagylemeze volt, mégis ez hozta meg a legnagyobb sikert számukra és a mai napig ez a zenekar legnagyobb bevételt hozó albuma.
 
A Metallica persze kezdettől fogva komoly tényezőnek számított: a Kill 'Em All, a Ride the Lightning, a Master of Puppets és az ...And Justice for All minden idők legjobb és legnagyobb hatású metal albumai közé tartoznak, az igazán nagy áttörés azonban a 90-es évek elején jött el. A Fekete Album 1991. augusztus 12-én jelent meg, és olyan dalok találhatók rajta, mint az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, a Wherever I May Roam és a Sad but True. A lemezről a kritikusok és a rajongók többsége is jó véleménnyel volt, a sikere pedig magáért beszélt, hiszen több országban is listavezető lett, azóta pedig már 16-szoros platinalemezes státuszt ért el.
 
Az eladásoknak köszönhetően a banda tagjai multimilliomosokká váltak és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a zenészek jelenleg is komoly vagyonnal büszkélkedhessenek. A legjobban Lars Ulrich áll ezen a téren, aki nagyjából 350 millió dollárt (106,4 milliárd forint) köszönhet a zenekarnak. Őt követi James Hetfield 300 millióval (91,2 milliárd forint) és Kirk Hammett 200 millióval (60,8 milliárd forint). Jason Newsted vagyonát 60 millió dollárra becsülik (18,3 milliárd forint) és az biztos, hogy ennek egy jelentős része a Fekete Albumhoz kapcsolódó bevételeknek köszönhető. Rob Trujillo ugyan csak több mint tíz évvel később, 2003-ban lett a Metallica tagja, de így sem lehet oka panaszra a maga 30 millió dollárjával (9,1 milliárd forint).