Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Az alkotás felér egy önterápiával, egy afféle lelki méregtelenítéssel” - Auraleak interjú



Minőségi hangzás, kristálytiszta ének, váratlan zenei megoldások, súlyos szövegek, és zúzás minden mennyiségben. Az Auraleak magasra tette a lécet. Gerő András énekessel (Hex) Söptei Balázs gitárossal (Söpi), Farkas Bálint basszusgitárossal és Szöllősi Dorottya dobossal (Dori) beszélgettünk.
 
Rockbook: Az Auraleak Gerő András szólóprojektjeként indult, az ő szövegei, ötletei teljesedtek ki a zenekar megalakulásával. A zenekari tagok érkeztével változott az eredeti elképzelés, vagy pedig azt lehet mondani, hogy inkább kiegészítették az alkotói folyamatot?
 
Hex: Abszolút kiegészítették azokkal a más-más zenei spektrumokkal, amiket magukkal hoztak és ez nagyon jót tett a daloknak, így került minden a helyére.
 
Dori: Mindenképpen azt mondanám, hogy kiegészítettük Hex elképzeléseit, mindenki belerakta, rakja a pici elképzeléseit és egyéni stílusát a dalokba. 
 
Söpi: Az első dalokat Hex hozta, de úgy működik a zenekar, hogy bárki hozhat dalt, dalcsírát, új témát. A hozott anyagok nincsenek kőbe vésve, mindenkinek van kreatív mozgástere.
 
Rockbook: Az induláskor létrejött koncepciót szeretnétek követni a jövőben is?
 
Hex: Minden dalt azóta közösen fúrunk, faragunk a próbateremben, hogy olyan legyen a végeredmény, melyet mindnyájunk teljes mértékben a sajátjának érezhet.
 
Dori: Nyilván van egy megadott irányvonal, amiről teljes mértékben nem térünk le, viszont igyekszünk változatos dalokkal előállni, amelyekben mindenki ki tud teljesedni, mindenki érvényesíteni tudja az elképzeléseit.
 
Söpi: A közös dalszerzés szerintem nagyon jól működik! Egymás ötleteire építkezünk, így mindig jön valami új, és így lesz az Auraleak zenei világa egy élő, lélegző dolog. Emellett az elektronikus/indusztriális zenei elemeket, a “mentálhigiénés” metál jelleget visszük tovább.
 
Bálint: Van egy dalokon átívelő koncepció, ami a dalok hangzásvilágában és a színpadon illetve a klippekben vizuálisan jelenik meg. 
 
 
Rockbook: Az Auraleaket hallgatva legfőképp azt tűnik fel, hogy mennyire technikásak a dalok. Nem a szokványos panelekből építkeztek, mindegyikben találni különlegességet. Ez főként annak köszönhető, hogy még alakítjátok a zenekar hangzását, vagy pedig tudatosan kerülitek a sablon dalszerkesztést?
 
Hex: Szerintem már mind kinőttünk a rocksztárkodásból, hogy olyan zenéket csináljunk, ami minél szélesebb körhöz eljusson. Ebben a kutya világban már egyáltalán nincsenek illúzióink, meg amúgy is öregszünk, így inkább olyan zenék alkotásával töltjük az időnket, amik első sorban nekünk tetszenek, de természetesen örülünk, ha valaki megérti és integrálja. Alapjáraton elég sok féle zenei műfajt üdvözlünk, így az elemek sokszor teljesen random jönnek, melyek összemasszírozása okozza a legnagyobb kihívást és izgalmat. Itt inkább a közös alkotói folyamat varázsa ami különlegessé teszi a végeredményt.
 
Dori: Én személy szerint saját zenekaraimban mindig is próbáltam kerülni a sablonos, egyszerű témákat, dalszerkezeteket, ritmikákat. Szeretem a kihívásokat és a változatosságot, az Aurában is próbálok és próbálunk erre törekedni. Inkább azt részesítjük előnyben, hogy mi legyünk elégedettek a dalainkkal, mi ki tudjunk teljesedni, és nem az az elsődleges, hogy a legtöbb ember számára bevehető és szórakoztató legyen.
 
Söpi: A gitártémáim többsége zsigeri, viszont az alkotói folyamatunknak van egy nagyon tudatos része. Szándékosan keressük a szokatlan és váratlan megoldásokat, kísérletezünk, reflektálunk egy-egy ötletre. Amit nem érzünk elég erősnek, az nem kerül bele a dalba. Ami a dalok technikás jellegét illeti, kicsit mindig kilógunk a komfortzónánkból, ami segít fejlődni.
 
Bálint: Alapvetően próbálunk sajátos elemekkel dolgozni, ami jellegzetessé teszi a dalokat, de ha az adott rész úgy kívánja, akkor nem zárkózunk el semmitől. 
 
Rockbook: 2022 áprilisában jelent meg az első videoklipetek, az Indigo című számhoz. Az akkoriban elég nagyot szólt, sokan felfigyeltek a zenekarra. A sötét, disztópikus jövőképet vizionáló kisfilm a Covid okozta félelmekre reflektált. Segített feldolgozni ezeket a traumákat az alkotói folyamat?
 
Hex: Minden egyes dal vagy klip amikor elkészül, egyre közelebb visz a lelki megnyugváshoz, a történtek feldolgozásához. Több éves tapasztalatból is azt tudom mondani, hogy az alkotás felér egy önterápiával, egy afféle lelki méregtelenítéssel.
 
Söpi: Nekem az alkotás (például közös zenélés, közös ötletelés, fotózás, videó forgatás, stb.) mindig javít az érzelmi állapotomon. A Covid időszak abból a szempontból nem volt kirívó, hogy mindig vannak érzelmi mélypontok, amelyekből a zenélés és az ahhoz kapcsolódó élmények segítenek kijönni.
 
 
Rockbook: A klipben meglehetősen extravagáns a megjelenésetek. Ezeket a kiegészítőket használjátok a koncerteken is?
 
Hex: Igen, a koncepció vizuális reprezentálása is elképesztően fontos dolog.
 
Dori: Természetesen. Próbáljuk minél inkább az általunk teremtett világba bevonni a nézőt a koncerteken is, ezzel nyújtva egy igazán különleges élményt.
 
Rockbook: Nemrég léptetek fel a Deeprecen koncertsorozat keretein belül, Debrecenben a nís-el együtt. Ez egy formabontó kezdeményezés, remélhetőleg nagyban hozzájárul a hazai klubélet újraindításához. Mi a véleményetek, éledezik a hazai underground, vagy még mindig keresni kell a lehetőségeket a fellépésekre?
 
Hex: Összeszorul a gyomrom, ha a hazai klubhelyzetre gondolok, de örömmel tölt el hogy a megmaradt klubok vezetőségei, meg az ilyen DIY kezdeményezések, mint a Deeprecen foggal-körömmel kaparnak a saját szakállukra, hogy életben tudjon maradni ez a szcéna. Ennek ellenére én optimista vagyok, hogy minden éjszaka után felkel a nap így, vagy úgy. Olyan soha nem lesz már, mint régen, de az új is lehet jó. Reméljük, jó lesz.
 
Söpi: A Deeprecenes koncert az egyik legjobb bulink volt eddig a közönség és a hangulat szempontjából! Én úgy látom, hogy a járvány után feléledt a klubélet, vannak fesztiválok is, de ebben hatalmas szerepe van a hasonló kezdeményezéseknek és kulcsfiguráknak.
 
Rockbook: Új dallal jelentkeztetek, méghozzá a Comet című számhoz. 
 
Söpi: Április 20-án egyelőre digitális hang formájában találkozhattok a dallal. Klip is érkezni fog hozzá, de arra majd térjünk vissza később, mert a forgatást el kellett halasszuk.
 
 
Rockbook: Jelenleg az első nagylemezen dolgoztok. Mikorra várható a megjelenés? Hány dalt terveztek felvenni? Mennyit vettetek fel eddig?
 
Hex: Nem sietünk sehova, de mindenképpen szeretnénk az utolsó negyedévben bemutatni. hét-nyolc már elkészült, hatot felvettünk, és az utolsó kettőn dolgozunk.
 
Söpi: A megjelenés időpontját még nem tudjuk, első körben szeretnénk, ha erős lenne az összeállított anyag, ez a legfontosabb. A tíz egy mágikus szám, körülbelül ennyivel számolunk a lemezre. Felvétel szempontjából már több, mint a fele megvan, és a többi is készül. De ne rohanjunk nagyon előre, ha figyelemmel kísértek minket online, vagy koncerteken, hallani fogjátok a már kész dalokat.
 
Rockbook: Lesznek közreműködők az új anyagon?
 
Söpi: Egyelőre annyit biztosan mondhatunk, hogy a Comet című dalhoz megkértük énekes kedvű barátainkat, hogy segítsenek a refrénből egy monumentális kórust varázsolni.
 
Rockbook: Melyik stúdióban dolgoztok?
 
Söpi: Ez nem egy egyszerű kérdés, több helyen is folyik a munka, attól függően, hogy dobokról, egyéb részek felvételéről, vagy keverésről van szó. A dobokat a Nova Prospect stúdiójában vesszük fel, a gitárt és a basszust Hexnél, az éneket vagy a Stray Heart-ban, a keverés/mastering pedig Vári Gábor varázslata a Miracle Soundban.
 
Rockbook: Van már elképzelésetek, hol/mikor mutatjátok be az új anyagot?
 
Söpi: Erről még korai beszélni, de biztos nem fogjuk titokban tartani smiley  
 
Rockbook: Hol láthat benneteket a közönség legközelebb?
 
Dori: Legközelebb április 29-én játszunk a Mad Vill fesztiválon (Facebook esemény itt). 
 
Söpi: Ha a Mad Villről lecsúszol, május 26-án az Analog Music Hallban is láthatnak bennünket az érdeklődők.
 
 
Elérhetőség: Facebook, Songwhip
 
Bonivárt Balázs