Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az Alpárfeszt teljes gőzzel és új helyszínnel tér vissza!



Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nyár nem marad el, így itt az ideje, hogy az ország legzöldebb és legundergroundabb bulija is bejelentkezzen: új helyszínnel, és a tavalyi elmaradt parádét pótolva idén egy bónusz nappal ünnepli a szabad szezont a tiszai régió kedvenc kisfesztiválja. 
 
Az antimainstream zenei összejövetel 2021-ben sem változtat a minőségi szubkulturális menün: a reggae-től a funk muzsikán át egészen a fúziós- és modern metal produkciókig, mindenféle izgalmas stílussal lazulhatsz a négynaposra nyújtott feszten. Ráadásul már a közel 40 fellépő listája is hivatalos: sokak között például a Lazarvs, a Volumefeeder, a Baron Mantis, a Don Gatto, és a Kies zenekar trackjei izzítják majd a levegőt.
 
S ahogy megszokhattuk már az Alpárfeszt eddigi éveiben, itt az együttesek mellett évről-évre egyre komolyabb hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként ugyanis az Alpárfeszt crew már évek óta kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is. 
 
Fontos infó: Bár a Tisza-parti chill-élmény és az Alpárfeszt - mint brand - örök, de a szervezőkön kívülálló okokból a fesztivál idén már nem a sokéves törzshelyén, hanem a lakiteleki autós kempingben várja majd a közönségét.
 
A rendezvény a hatályos kormányrendeleteknek megfelelően, kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható! Megértéseteket köszönjük!
 
Alpárfeszt 2021:
Időpont: 2021. június 30. - július 3.
Helyszín: Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping
 
További információ a 2021-es fesztivál hivtalos Facebook eseményén
 
 
Aftermovie a 2019-es fesztiválról: