Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az ék születésnapi koncertje maga volt a vegytiszta rock and roll

ék 5. Születésnap - 2019. április 5., Akvárium Klub
 
Pénteken ezúttal az Akváriumba látogattam el, mert idén már ötödik születésnapját ünnepelte az ék a VOLT Lokálban. Egy meglehetősen családias hangulatú bulira készültek már jó ideje a srácok, én pedig azt gondoltam, nem is adódhatna ettől jobb alkalom, hogy végre élőben halljam a zenekart. Így hát némi ráhangolódást követően úgy fél nyolc magasságában a Deák Ferenc tér felé vettem az irányt, és egyre inkább bizseregni kezdett a lábam, mikor arra gondoltam, már csak percek választanak el a kezdéstől. 
 
Tényleg különleges volt az este, hiszen gyakorlatilag nem volt színpad, csak egy aprócska, néhány centiméteres emelvény jelezte, hogy az ott már a zenekar területe. Aznap minden róluk szólt, nem melegítette előzenekar a közönséget, inkább rengeteg vendéget hívtak, akikkel együtt zenéltek egy-két nóta erejéig. Nem mindennapi élmény volt látni, hogy az átszellemült tömegből - vagy épp a hangosító pult mögül - egyszer csak kilép valaki, beáll a srácok mellé, eljátszák azt a néhány számot sokszor már szinte földöntúli extázisban, majd visszasétál a közönségbe, és élvezi tovább a koncertet, mintha mi sem történt volna.
 
 
Ahogy a frontember, Lee Olivér meg is említette, ezalatt az öt év alatt két nagylemezük jelent meg, illetve az Orchard című EP, ami tavaly év végén látott napvilágot. Nem hinném, hogy túl sok olyan dalt találnánk bármelyiken, ami nem került be az esti repertoárba. De igazából annyira magával ragadott a hangulat, hogy eszem ágában sem lett volna számolgatni vagy strigulázni, mennyin vagyunk már túl, és esetleg mi következhet még ezután. Ehhez biztosan hozzájárult a helyszín is, a kicsike tér, a relatív kevés, mégis zsúfolt közönséget alkotó embertömeg. De leginkább mégis az ék legénysége, akik nem csak zseniális, okosan építkező, remekül meghangszerelt és főképp hatásos dalokat írnak, de azt ilyen hibátlan atmoszférát teremtve, elképesztő minőségben tudják előadni. Az első hangtól kezdve, mintha átkattant volna bennem az a bizonyos kapcsoló, onnantól csak ők voltak és a zene. Persze egy koncerten alapvetően ez lenne a cél, de ilyen ellentmondást nem tűrően mégis kevés alkalommal történik meg.
 
A kedvencem a God’s Face volt, azt a dalt egyébként is régóta imádom már, élőben is iszonyú nagyot szól. A Mountains és a Mountains II így egymás után pedig szintén baromira hatásos volt, simán ott a helyük a koncert legjobb pillanatai között, de akár Vastag Gábor, akár Lugosi Dani vagy Egyedi Péter vendégszereplése is erősen versenyben van. A legnagyobb hatást mégis egy igazából megfoghatatlan dolog tette rám, ami az ék zenéjére abszolút jellemző. Néhány daluk teljesen kiszámíthatatlan, egy-egy meglepő váltás, fordulat, az ember meg csak kapkodja a fejét, hogy úristen, mi volt ez. Másokban viszont persze éppen az és úgy történik, ahogyan várnánk, oda lyukadunk ki, amerre tereli a zene a fülünket, de hiába a nagy különbség, ha ők csinálják, mindkét megoldás működik. Nem keltett csalódást, nem éreztem kevesebbnek vagy gyengébbnek azt sem, ha pontosan tudtam, mit fogok hallani a következő pár másodpercben, ugyanakkor egyáltalán nem hatott erőltetettnek, ha valami váratlan jött. Egyszerűen csak mindegyik megoldás jó volt. És azt hiszem, épp annak a miértje - hogy minden módszer, amivel dolgoznak, működik - az a megfoghatatlan dolog, amire nem lehet receptet írni. Illetve részben mégis, hiszen ha nem így lenne, nem épült volna rá komplett iparág, de tudjuk jól, hogy az inkább a rendben lévőség, az okéság iparága lehet maximum, de az igazán jóé szerintem nem. 
 
 
Van viszont még egy dolog, ami miatt mindig örömmel fogok visszatekinteni erre az estére. Elképesztően felszabadító érzés, amikor az ember azt látja megtestesülni a színpadon, amit egy olyan fogalomról, életérzésről, mint a rock and rollról gondol. Valószínűleg ahány ember, annyi féle dolgot jelent. És bár vannak olyan jellemzők, amelyeket nem vehetünk ki a képletből, ha erről a műfajról beszélünk, a szinte már dogmatikus alapokra építkező riffek vagy épp bizonyos külsőségek helyett számomra mindig is inkább a szabadság, az érzések és gondolatok minél erőteljesebb közvetítése állt testhosszal vezetve a lista elején.
 
 
Amit az ék előadott az Akváriumban péntek este, az pedig számomra maga volt a vegytiszta rock and roll. Semmi sallang, semmi felesleges erőlködés nem volt abban, amit csináltak. Tudták, mit akarnak, azt is, hogyan érjék el, és ha már ez a kettő megvolt, miért hagyták volna ki a ziccert? Nem tudom voltatok-e már olyan koncerten, amiről úgy jöttetek ki, hogy ha most valaki azt mondaná, választhattok: vagy mondtok valami rosszat az estéről vagy kaptok egy át nem ruházható örökbérletet a Fásy mulatóba, csak annyit kérdeznétek, jókedvet is kell-e színlelni hozzá, vagy elég, ha csak megjelentek? 
 
 
A zenekar Facebook oldalához klikk ide!
 
Andicsku Krisztián