Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Az életfa lombkoronája” - Robert Plant – Digging Deep: Subterranea lemezismertető



Kevés olyan ikonikus értelemben vett rock zenész van, mint Robert Anthony Plant. A brit Led Zeppelin csalogánya több mint 50 éve adta át magát a rock and roll és blues szellemének, Jimmy Page (gitáros) barátjához hasonlóan, a Led Zep tragikus földbeállása után (melyet sajnos John Bonham szerencsétlen halála idézett elő) sikeres szólókarrierbe kezdett, majd albumról albumra és egy csapat vendégzenésszel kiegészülve már 11 nagylemezt tett le az asztalra. Generációkon átívelő munkássága máig releváns. Robert Plant jellegzetes, azonnal felismerhető énekstílusa és színpadi karizmája csapatok, előadók miriádjaira gyakorolt hatást, sokan főinspirációként tekintenek rá és anyazenekarára, a Led Zeppelin-re. Eszmeiségük, fontosságuk egyetemes rock történelmi szempontból megkerülhetetlen.
 
 
A rengeteg szólóalbum és számos kollaborációs lemez után, a Digging Deep: Subterranea a legfrissebb gyűjteményes kiadvány, mely az azonos címmel ellátott podcast sorozatán alapszik (amit egy online beszélgetős rádióműsornak lehetne lefordítani) és melyen 30 dalon keresztül követhetjük nyomon Plant és zenekarai alkotói korszakait. Már volt két válogatás (Sixty Six To Timbuku és a Nine Lives box set) ami tartalmazott ritkaságokat, élőfelvételeket a roppant gazdag és változatos Plant életműből, de ezek a nóták (Nothing Takes The Place Of You, Charlie Patton Highway és a Too Much Alike) csak itt és most hallhatóak. A közel 40 év rock szerzeményeit körbeölelő Digging Deep-en a (Page & Plant féle, No Quarter live és a kollabok érdekes módon egy az egyben kimaradtak) olyan klasszikus számok csendülnek fel, mint az In The Mood (Principle Of Moments), a Ship Of Fools (Now and Zen), az I Believe (Fate Of Nations) vagy az epikus Darkness Darkness (Dreamland). 
 
 
Két kiadatlan szerzemény az egyes korongon van, a Nothing Takes The Place Of You egy lírai, Hammond-orgona alapra írt blues-altatócska, a Johhny Depp főszereplésével készült Cry-Baby című film bizonyos pillanatai elevenednek meg előttem, lassú és kissé álomszerű. Simán írhatta volna ezt a tracket amúgy a Hobo Blues Band is, annyi a különbség, hogy a mi Földesi Lacink mély hangjával kicsit másabb lett volna a végeredmény. Félreértés ne essék, ez egy kiváló szám, cseppet sem lóg ki a Plant-féle alkotói repertoárból. A Charlie Patton Highway (Turn It Up – Part 1) egy komorabb hangulatú, néhol már hipnotikus blues-rock tétel, eléggé filmszerű ez is (Tarantino talán…) de ami a legfurább, ahogy elképzeltem ezt a doom-folk-ban utazó Chelsea Wolfe tolmácsolásában… hogy milyen lenne „ha”. Akkora karakter van a nótában, hogy iszonyat, szerintem illene Wolfe kisasszonyhoz. Darkos, blues-os és nagyon érződik rajta, hogy friss, van benne lendület. Abszolút favorit és csak reménykedni tudok, hogy lesz Part 2 vagy egy teljes új nagylemez ugyanebben a vénában megírva. Az ezt követő New World (a Carry Fire-ről) kissé furának hat utána, pedig az már 2017-es szerzemény. Az utazásunk folytatódik, csak úgy ugrálunk ide-oda az időben, mégis egységes képet mutatnak a dalok, a különböző hangzásképek ellenére is. Mindjárt végére érünk az első CD-nek, a 70+ perc mindenféle üresjárat nélkül eltelik, ami szintén Robert Plant és zenésztársai szerzői zsenialitását tükrözi, mondjuk, biztos lesznek olyanok, akiknek hiányozni fog egy-két „fontosabb” szám. Azért kapunk még egy Satan Your Kingdom Must Come Down-t mielőtt kicserélnénk a hanghordozónkat. Ezzel még nincs nagyobb gond, mert egy igazán szép keresztmetszetet kapunk a Plant életműből, de valahol kicsit azt érzem, hogy a kettes korongra is pakolhattak volna több új nótát. Bármit, ami miatt különlegessé vagy nélkülözhetetlenné vált volna ez a kiadvány. Így hát a 2. CD-n is a már sokak által ismert szólamok kaptak helyet plusz a Too Much Alike, s mint említettem a No Quarter (Jimmy Page & Robert Plant Unledded live), a The Honeydrippers vagy a Grammy-díjas (!) Raising Sand albumokról semmi nem került fel a Digging Deep-re, csak és kizárólag a szóló cuccokról lett ide beválogatva minden. Szóval a harmadik újdonság, ami miatt érdemes lepörgetni a maradék játékidőt, az a Too Much Alike, amiben Plant duettet énekel Patty Griffin énekesnővel. Rövid, swing-es, Elvis Presley-re emlékeztető, country-ízű track, semmi extra, hogy őszinte legyek, a másik két dal sokkal jobban tetszik, de ezt döntse majd el ki-ki maga. A számok hangzására nem lehet panasz, ha jól tudom minimális masterelésen mentek keresztül, Robert Plant hangja „beérett”: a Led Zeppelines idők magas énektartományai helyett, az albumokon és kísérőzenekaraiban (jelenleg a The Sensational Space Shifters-szel nyomul) már mélyebb, karcosabb tónusban énekel, s még mindig hihetetlenül felemelő érzés hallani őt. 
 
 
Maga a csomagolás, a dizájn, a lemezek tálalása is pazar, a frontborító szemet gyönyörködtető. A könyvszerű külső, tapintásra finom anyagból készült, belül pedig a két korong, a szükséges háttérinfókkal (de sajnos átfogó booklet vagy liner notes nélkül) lapozható papírtokokban kapott helyet. 
 
Csak remélni tudom, hogy Robert Plant és zenekara tartogat még meglepetéseket számunkra az elkövetkezendő időkben. Megrögzött rajongóknak mindenképp ajánlott anyag a Digging Deep, de olyan embereknek is akik még csak most ismerkednek vele.
 
A Digging Deep: Subterranea dallistája:
 
CD1
 
01. Rainbow
02. Hurting Kind
03. Shine It All Around
04. Ship Of Fools
05. Nothing Takes The Place Of You
06. Darkness Darkness
07. Heaven Knows
08. In The Mood
09. Charlie Patton Highway (Turn It Up – Part 1)
10. New World
11. Like I’ve Never Been Gone
12. I Believe
13. Dance With You Tonight
14. Satan Your Kingdom Must Come Down
15. Great Spirit (Acoustic)
 
CD2
 
01. Angel Dance
02. Takamba
03. Anniversary
04. Wreckless Love
05. White, Clean And Neat
06. Silver Rider
07. Fat Lip
08. 29 Palms
09. Last Time I Saw Her
10. Embrace Another Fall
11. Too Much Alike
12. Big Log
13. Falling In Love Again
14. Memory Song (Hello Hello)
15. Promised Land
 
 
Lupus Canis