Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az első perctől kezdve érezni lehetett a különleges szeretetet és barátságot - Karthago koncertbeszámoló

Önmagában is hatalmas dolog, ha egy zenekar 37 éves pályafutást tudhat maga mögött, az pedig szinte egyedülálló, ha ezt változatlan felállásban sikerül megtenni. A Karthago azonban pontosan ezt mondhatja el magáról, ugyanis Szigeti Ferenc, Takáts Tamás, Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán Zéro és Kocsándi Miklós az 1979-es alapítás óta együtt játszik. Egy ilyen legendás csapatot élőben elcsípni mindig nagy élmény, és ez múlt szombaton is így volt a Barba Negra Trackben.

Az estét a Hot Beaver nyitotta, akiket pár hónapja a The Vintage Caravan előtt már sikerült elcsípnem. A csapat azóta túl van az első önálló koncertjén és egy különleges online bulit is adtak, amit élőben is lehetett követni, de még most is megnézheti, aki lemaradt róla vagy ismételne (itt). A zenekar tehát szépen halad előre, ősszel pedig az első album is érkezik. A fiúk ezúttal is hibátlan koncertet nyomtak, Sexy pedig a basszusgitározás mellett a frontemberi teendőket is magára vállalta, és arról is sikerült meggyőznie a közönséget, hogy bizony mindenkinek van kéznél két metálvillája.

 

 

A Hódok után pedig az Elefántok következtek, és azt hiszem, az Indulj tovább, Barátok nélkül, Ha neked kevés, Kevés a szó négyesnél kevés zenekar tudna lendületesebben indítani egy koncertet. Az első perctől kezdve érezni lehetett azt a különleges szeretetet és barátságot, ami a tagok egymással és a közönséggel való kapcsolatát jellemzi, és ami mindenki számára példaértékű lehet. Ez a zenekar ennyi idő után is nagyon egyben van, pedig már csak a színpadi jelenlét alapján is megállapítható, hogy öt erős egyéniségről van szó, akiket egyébként külön-külön is érdemes figyelni.

Takáts Tamás tökéletes frontember, szenzációs szövegekkel és poénokkal, valamit nem kevésbé zseniális mozgáskultúrával. Szigeti Ferenc gitárok egész sorát szólaltatta meg hibátlanul, Kiss Zoltán Zéro végig hozta a pontos basszustémákat, Gidófalvy Attila időnként szintén gitárra cserélt a billentyűs hangszereit, Kocsándi Miklós pedig egy dal erejéig Takáts Tamással cserélt helyet, bár aligha okoz bárkinek is meglepetést, hogy a zenekar tagjai gyakorlatilag bármilyen hangszeren elboldogulnának. Ráadásul, ahogy Tamás is kihangsúlyozta, a Karthagóban mindenki kiváló énekesnek számít, amivel szintén párját ritkítja a csapat.

 

 

A koncert zárásaként, ahogy az minden Karthago bulin lenni szokott, a Requiem következett, amit egy emberként énekelt a közönség, egészen különleges hangulatot teremtve ezzel. És bár a legendás dal egy tragédia hatására született, ahogy Tamás is mondta, csak a jövőbe érdemes nézni. Ott pedig könnyen lehet, hogy még további 37 év vár a Karthagóra.

 

 

Tóth Mátyás
Fotó: Dávid Zsolt
 

Karthago Barba Negra Track