Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Az ember úgy van vele, hogy megiszik egy pohárkával, mert mégis mi baj lehet belőle..."



James Kottak 1996 és 2016 között volt a Scorpions dobosa, a német banda azonban négy évvel ezelőtt megvált tőle, a helyét pedig a Motörhead-ből ismert Mikkey Dee vette át. Kottak egy friss interjúban őszintén beszélt a kirúgását kiváltó alkoholproblémájáról és azt is elárulta, milyen most a kapcsolata egykori zenésztársaival.
 
"Mindig is szerettem iszogatni, ráadásul rendszeresen szedtem egy Aleve nevű fájdalomcsillapítót is. Ezt használják a baseballosok és a focisták, mert elképesztően erős és azonnal hat. 2008 és 2011 között egyáltalán nem ittam alkoholt. Az egyik reggel úgy keltem fel, hogy mostantól nem piálok. Nem kellett hozzá semmiféle rehab vagy ilyesmi. A gond az, hogy nagyon könnyű visszaesni, főleg egy rockzenekar tagjaként. A koncertek után általában együtt vacsoráztunk az éppen aktuális hotelben és ilyenkor bármennyit ehettünk és ihattunk ingyen. Az ember úgy van vele, hogy megiszik egy pohárkával, mert mégis mi baj lehet belőle, de pont ezért olyan veszélyes betegség az alkoholizmus, mert egyetlen korty is elég a visszaeséshez.
 
Az évek során több száz Anonim Alkoholisták gyűlésen voltam és megjártam Eric Clapton rehabilitációs központját is, de akik ismerik ezeket a programokat, azok pontosan tudják, hogy csak egy bizonyos ideig tartanak és utána már az egyénen múlik, hogy józan marad-e vagy visszaesik... mindenesetre a rehab sokat segített: összesen 92 napot töltöttem ott és ez alatt teljesen megváltozott az életem és a gondolkodásom. Ami a többieket illeti, abszolút megmaradt köztünk a barátság. Legalább pár hetente e-mailezem Matthias-szal (Matthias Jabs gitáros) és Klaus-szal (Klaus Meine énekes). Megbeszéljük, ki hogy van és mit csinál éppen, másfél éve pedig találkoztam is velük, amikor Orange megyében játszottak. Sajnálom, hogy a közös zenélésünk úgy végződött, ahogy, de hozzáteszem, hogy a rock and rollban eltöltött 21 év 150 rendes évnek felel meg."