Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Az istenek köztünk jártak.” – Testament, Iron Reagan, Moby Dick koncertbeszámoló - Barba Negra Track, 2019.08.07.



Az idei koncertáradatra semmiképp nem lehet panasz. A fesztivál éra kellős közepén is jobbnál jobb bulik közül lehet választani, legyen az akár egy kisebb underground zenekar vagy egy nagyobb banda koncertje. Pont egy nappal ezelőtt a Meshuggah zúzta szét az arcunkat és mosta fel a padlót a maradványainkkal, míg szerdán a Bay Area színtér istenei, a Testament tett nálunk látogatást. 
 
Sajnos az Iron Reagan (állítólag) rövidke programját egy az egyben lekéstük, a tömegközlekedésnek köszönhetően, lehet gyalog hamarabb odaértünk volna a szállásunkról, mint egyébként. Csodálkoztam is, hogy a Moby Dick miért középen van a running order-ben (bevallom őszintén egy Archaic-ot szívesebben megnéztem volna helyettük) így gyakorlatilag már csak a lefelé pakoló amerikai zenekar road-jait láttuk. Nagyon remélem, hogy látni fogom még őket, ugyanis amit eddig hallottam az kiváló volt tőlük, igazi sör-locsolós, mosholós crossover thrash, nem hiába vannak benne Municipal Waste és Mammoth Grinder tagok. Majd máskor.
 
A Moby Dick volt a terítéken, a keverő mögül néztük meg őket, oldalról, teljesen oké volt a hangzás, bár a hangerővel náluk is csínján bántak, nem tudom, hogy ez most szándékos szabályozás a szabadtéri események miatt vagy csak a szokásos „minden előzenekarnak halkabbnak kell lennie az főbandánál”. Mindenesetre kellemes hangulatban telt el a koncert, nem vagyok nagy Moby Dick fan, ráadásul életemben először látom őket, így azt sem tudom megítélni, hogy mennyire tolták jól, volt-e ennél patentabb fellépésük vagy ez a mostani vitt mindent. Az biztos, hogy bennem nosztalgikus érzések keringtek miközben hallgattam az olyan dalokat, mint az „Ugass kutya”, „Beteg a Föld” vagy a „Mennyből az Angyal”. 
 
 
Mondjuk egy ilyen hosszú életút és tartalmas diszkográfia birtokában biztos megvan mindenkinek a maga kis kedvenc korszaka, illetve favorit nótái, mi nagyrészt a korai albumokat hallgattuk tőlük anno még kazettán. Leginkább amúgy a nemrég megjelent „Terápia” című albumukról játszottak, ami a Hammer Records gondozásában jelent meg, már aranylemez státuszban van, ehhez gratulálok is nekik, szép teljesítmény. Körülbelül órányi retro thrash utazás után búcsúztak el, átadva helyüket Chuck Billy-éknek a színpadon.
 
 
A Testament egy név, egy garancia arra, hogy a thrash metal él és élni fog, amíg kerek a világ. Ott vannak a nagyok között, stílust és hangzást teremtve, nem beszélve Chuck Billy jellegzetes bömböléséről, ami szerintem már a csapat védjegyének számít. A ritmus-szekció és a húrosok szintén kulcsfigurái a Bay Area színtérnek, zenészek százai, ezrei merítenek inspirációt (és alapítanak bandát) máig Skolnick-tól, DiGiorgio-tól vagy éppen Hoglan-től. Nem tudom mennyien lehettünk, de sikerült olyan közel állnunk hozzájuk, hogy szinte az első sorból néztük végig a koncertet, ritka pillanatok egyike volt ez, az biztos. A színpadkép nem volt túlbonyolítva, hatalmas Testament logó, két oldalt pentagrammos molinók, ahogy kell és már kaptuk is az arcunkba a súlyos thrash-t. Néha hátam mögé tekintve nyugtáztam, hogy bizony nem vagyunk valami rettenetesen sokan, emiatt volt bennem egy félsz, hogy ez miként fog lecsapódni a főbandában, de azt kell, hogy mondjam rég voltam ilyen hangulatos, ha lehet azt mondanom „családias” hangulatú buliban. Látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, hogy miattunk vannak ott és nekünk zenélnek. Ez a mai világban megbecsülendő dolog, de szó mi szó, 50 ember előtt is ugyanazzal a hévvel és odaadással játszani, mint 50.000 ember előtt, na az az igazi elkötelezettség. És a Testament valami olyat adott nekünk aznap este, amivel minden old school true thrasher elégedett lehetett. Kicsit olyan érzésem volt, mintha időutazáson vettünk volna részt, visszamentünk volna majd 30 évet az időben, a „Practice What You Preach” ékes példája volt ennek (Az a gitárszóló ember!), sőt minden egyes daluk egy korszak, egy jellegzetes feeling lenyomataként hatott. Mondjuk nekem a „Low”, „Demonic” és a „The Gathering” hármas jelenti a mindent, ezekről is toltak, volt „Legions Of the Dead” és nagy kedvencem a „Low” is.
 
 
A sound-ra nem lehetett panasz, én remekül éreztem magam ott elől, mondjuk az ének kissé halk volt néhol, de nem zavaróan, viszont, hogy kifelé hogy szólt az egész arról konkrétan lövésem sincs, a moshpit szélén álltunk a színpadtól kb. 5-6 méterre, pont abban a zónában ahol inkább azt hallod, amit a zenekarnak visszaadnak a monitorokba, illetve az alapokat hallhatod még. Az öreg fiúk fiatalokat megszégyenítő módon mozogták be a porondot, persze lehet mondani, hogy az évek és a rutin, de például jó volt újra látni Steve DiGiorgio-t, annak idején, amikor interjút készítettem vele a Death / DTA kapcsán, sokkal megviseltebb állapotban volt, mint most. Nyomta a basszusgitár erőpózokat folyamatosan, de ikonikusságában egyik tag sem maradt a másik mögött, még akkor is ha Chuck Billy a legnagyobb Ősvezér. És igen Chuck Billy, nélküle nem lenne az a Testament, mint ami. Jellegzetes orgánuma, hangtónusa azonnal felismerhető, dallamosan előadott thrash metal rekesztései a műfaj abszolút védjegyének számítanak, mellé a speciális rövid-mikrofon állványon léggitározás („signature moves”) már-már kultikus mozdulat kategória és ez pont így történt ekkor is. Látszódott rajtuk, hogy szeretik, amit csinálnak és, hogy kiválóan érzik magukat, folyamatosan röpködtek befelé a pengetők, Billy elég aktív volt ebben, egy szignózott guitarpick-kel lettem gazdagabb, konkrétan a tenyerembe hajította. Kell ennél több? 
 
 
A teljes ritmus és húros szekció külön dicséretet érdemel, öröm volt Gene Hoglan húzos tuka-tuka témáit hallani, (adta a  kraft-ot) de Alex Skolnick gitárszólói is vitték a prímet. Eric Peterson szintén szépen, kimérten, ízesen pengetett. Becsületesen lenyomták a kb. 70-80 perces műsoridőt, nem volt tökölés csak kőkemény thrash. Sok fiatalabb banda tanulhatna tőlük alázatot és kitartást, de ami még így is átjött, az a zene és a rajongóik felé irányuló őszinte szeretet és tisztelet. Ha vannak még dolgok, amik kincsnek számítanak a mai világban, akkor ez az volt.
 
A Testament setlistje:
 
01. Brotherhood of the Snake
02. The Pale King
03. More Than Meets the Eye
04. D.N.R. (Do Not Resuscitate)
05. Eyes of Wrath
06. Legions of the Dead
07. Low
08. The Preacher
09. Into the Pit
10. Electric Crown
11. Over the Wall
12. Disciples of the Watch
13. Practice What You Preach
14. The New Order
15. The Formation of Damnation
 
Emlékezetes koncerten vehettünk részt, ezért óriási köszönet jár a Hammer Concerts és a HammerWorld Magazin szervezőségének, és mit mondhatnék még? „Keep fucking supporting thrash metal!”
 
 
Lupus Canis
 
A képeket a Dominikusz Photography készítette.