Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az Istennel való kapcsolat olyan, mint a betépés?



Brian "Head" Welch, a Korn gitárosa 2005-ben lett keresztény és a hite alapjaiban változtatta meg az életét. A zenész azóta nyíltan beszél arról, hogyan küzdött meg a függőségével és hogyan talált új életcélt, most pedig azt is elmondta, milyen érzés számára, hogy érzi Isten közelségét.
 
"Az évek során rengeteg ember jött azzal a baromsággal, hogy eddig drogfüggő voltam, most pedig vallásfüggő lettem. Ideje tisztáznunk ezt a dolgot. Ha az ember drogozik - mondjuk kokaint használ - az az orrán keresztül bekerül az agyába és hatást gyakorol az ott lévő dopaminra, ami miatt az egész testet átjárja egyfajta boldogság és eufória. Szerek segítségével így lehet elérni ezt az állapotot, de van egy természetfeletti módja is: ha azt érezzük, hogy Isten velünk van. Mindenféle drogot kipróbáltam, rengeteget piáltam és a zenekarommal is a csúcsra értem, de egy idő után már semmi sem adta meg azt az euforikus boldogságot. Aztán jött a Szentlélek és feltöltött tiszta, isteni szeretettel. Ez az igazi eufória és világosság."
 
Brian "Head" Welch