Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Az új album mindenképp másabb lesz, mint elődje" - Kies interjú



A Kies 2015 márciusában alakult több jelenleg is aktív, valamint időközben földbe állt zenekar (Stubborn, The Carrion Crow, Mad dolls, Black Sound) tagjaiból, akik másodikak lettek a Talentométer tehetségkutató pop/rock kategóriájában. 2016-ban jelent meg debütáló albumuk, október 9-én pedig itt a második. Kaldenekker Ferernccel, a zenekar gitárosával beszélgettünk.

 

Rockbook: - Nagyjából egy év telt el az első albumotok megjelenése óta és hamarosan itt a második. Hogyan születnek nálatok az új dalok? Van fő dalszerző a csapatban?

Kaldenekker Ferenc: - Milán (Kiss Milán - ének, gitár) és Ádi (Szűcs Ádám - basszusgitár, vokál) a két fő dalszerző, de mindenki visz le témákat/ötleteket a terembe. A próbaterembe elkezdjük össze rakni a számokat, és közösen kitaláljuk, hogy mi lenne a legjobb megoldás az adott dalhoz. Van, hogy szinte egy az egyben marad Ádi és Milán ötlete, de van, hogy elmegy egy-egy téma egy más irány-ba. Alapjáraton elég gyorsan íródnak a dalok, van, hogy Milán már az ötleteivel együtt szöveget is hoz, ami megint csak ad egy hangulatot a készülő dalnak, amit figyelembe tudunk venni.

Rockbook: - Milyen visszajelzéseket kaptatok az előző lemezről? Figyelembe vettétek-e ezeket az új album megírásánál?

Kaldenekker Ferenc: - Szerencsére nagyon jó vissza jelzéseket kaptunk a Kaland az élet-re, amiért nagyon hálásak is vagyunk, de nem mondanám, hogy tudatosan figyeltünk volna az új számok írá-sánál arra, hogy mik voltak ezek. Nem igazán befolyásolta az előző lemez fogadtatása az új dalok irányát, hangulatát.

Rockbook: - Már előrendelhető az új albumotok a zenekar oldalán. Miért fontos nektek, hogy CD-n is elérhető legyen az anyag? Hogy áll a lemez előrendelés?

Kaldenekker Ferenc: - Nem mondanám, hogy régi módi gyerekek vagyunk, de fontosnak tartjuk a fizikális megjelenést. Nagyon király, mikor elkészül a lemez, és a kezünkbe tudjuk fogni, megnézni a design-t stb.

Nem rég zártuk le az előrendelést, és pont ma készítettük össze a csomagokat és adtuk oda a fu-tárnak. Szép számmal kaptunk rendeléseket, amit ez úton is szeretnénk nagyon megköszönni mindenkinek! Jó látni, hogy habár nem igazán vannak már lejátszók se, amibe az ember betegye a cd-t, ennek ellenére elég sokan vannak, akik megveszik a lemezt fizikai formában is.

Rockbook: - Várható-e valami újdonság vagy meglepetés az új albumon az előzőhöz képest?

Kaldenekker Ferenc: - Ha nagy meglepetés nem is várható, de mindenképp másabb lesz, mint elődje. Időnként lehet párhuzamot húzni az előző lemezzel, de mint hangulatilag, mint zeneileg kicsit változott az irány. Ezeket a dalokat azért már egy jóval össze szokottabb, igazi csapat ként írtuk. A Kaland az élet dalait már rég játszottuk koncerten mire felvettük az anyagot, az új lemeznél viszont egyáltalán nem, ahogy megíródtak a dalok már mentünk is a stúdióba, nem voltak a dalok kipróbálva koncerten stb.  

Rockbook: - Augusztusban mutattátok be az első új dalt, a #nemvagyelég-et, amihez egy nem mindennapi klipet is forgattatok. Miért éppen erre a dalra esett a választásotok?

Kaldenekker Ferenc: - Úgy gondoljuk, hogy ez a dal eléggé energikus, és szövegi tekintetben elég oda mondós ahhoz, hogy első/egyedülálló dal ként megállja a helyét. Szerettünk volna egy kicsit eltérőbbet a megszokottól.
Nem feltétlen ez a dal az, ami legjobban leírja a lemez hangulatás, de mindenképp szerettük volna kipróbálni. A klip ötlet is össze állt már a fejünkben korábban, és ezt a dalt megfelelőnek éreztük, ezzel az őrültebb hangulatú videóval párosítani.

 

 

Rockbook: - Még csak bő két éve létezik a zenekar, de máris szép sikereket értetek el. Mire vagytok a legbüszkébbek?

Kaldenekker Ferenc: - Ez egy igazán nehéz kérdés. Főleg azért, mert nem igazán szoktunk ezen agyalni, inkább azon, hogy mi legyen a következő lépes, milyen legyen az új klip/dal stb. De mindenképp nagyon büszkék vagyunk azokra, akik eljönnek a koncertekre, és nem sajnálják az energiájukat, hogy bulizzunk egy jót. Lehet, hogy klisé, de tényleg így van. Azt gondoljuk, hogy egy zenekarnak a tényleg az a legjobb vissza jelzés, hogy emberek vannak a koncertjeiken, és ha látod rajtuk, hogy egy kicsit is ki tudnak kapcsolódni, és felszabadulni 30-40 percre, az már tök király.

Rockbook: - Az idei Fonogram gálán jelölést kaptatok Az év felfedezettje kategóriában. Mekkora értéke van szerintetek manapság az ehhez hasonló elismeréseknek?

Kaldenekker Ferenc: - Mindenképp hasznos, mert a zenekar neve tud pörögni olyan helyeken is, ahol mondjuk egyébként nem. Valamint ez úton is többen megismerhetik a zenekart, és mi is bele láttunk egy általunk eddig nem ismert, kicsit más “Világba”.

Rockbook: - Milyen segítséget nyújt számotokra a Cseh Tamás Program? Miért tartjátok fontosnak ezt a kezdeményezést?

Kaldenekker Ferenc: - A kezdő zenekaros pályázaton nyert támogatásból rögzítettük az új lemezt, valamint a klipet, és ez igazán király. Valamint ennek a programnak keretén belül jutottunk el pl. a Feszteger-re, és egy-két másik rendezvényre.

Azt gondoljuk, hogy ez tök jó lehetőség lehet mindenkinek, aki mondjuk anyagilag nem tudja meg-engedni magának/zenekarának, hogy profi stúdióba menjen, vagy a pénz miatt nem tudja kivite-lezni az általa megálmodott dolgokat.
Mindenképp nagy segítség ez, ezért mindenkit buzdítunk, hogy próbálja meg.

 

 

Rockbook: - Szerintetek milyen esélyei vannak 2017-ben egy magyar zenekarnak? Milyen reális célokat lehet kitűzni?

Kaldenekker Ferenc: - Ez nagyon ingoványos talaj, de az biztos, hogy csinálni kell, és majd látjuk mi lesz. A koncertre járás kultúrája megváltozott az utóbbi időben, valamint azért ez csak rockzene, de sztem kétségbe esni semmi ok, mert hála az égnek, azért vannak és lesznek fiatalok, akik az efféle zenéket kedvelik.

Rockbook: - Idén ősszel és télen két másik tehetséges fiatal zenekarral, az AWS-sel és a Fatal Er-rorral turnéztok. Hogy állt össze ez a hármas?

Kaldenekker Ferenc: - Mindkét zenekar tagjaival nagyon jóban vagyunk már egy jó ideje, és ha jól emlékszem AWS-ék felől jött a kezdeményezés és örömmel mondott mindenki igen. Ütős hármas-nak ígérkezik ez a line-up, mert azért, ha van is átfedés, de mind három zenekar más és más zenei-leg, ezért is lesz igazán érdekes a turné. Elég kemény estéknek ígérkeznek mulatás szempontjából is. ;)  

Rockbook: - Október 20-án a Robot klubban mutatjátok be az új albumot. Mire lehet számítani tőletek ezen az estén?

Kaldenekker Ferenc: - Egy igazán energikus és rendhagyó bulira lehet számítani. Majdnem az összes számot eljátsszuk majd az új lemezről, valamint lesz egy jópár meglepetés és egy csomó őrület, amivel készülünk. Nagyon várjuk már azt az estét. Ami még fontos, hogy  a budapesti Pine Resin fogja nyitni a bulit, akik igazán tehetségesek, és a kétezres évek pop-punkját nyomják, igazán fiatalos lendülettel.

 

A Kies elérhetőségei: Honlap, Facebook

 

A 2017-es őszi-téli turnédátumok (+ Fatal Error, AWS)

 

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.