Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az új Useme album rengeteg izgalmas pillanatot rejt: 'Szélesvásznú ég' lemezkritika



A Useme Roaddal közös Barba Negra Track-es koncertjén is (beszámoló itt) maximálisan meggyőzött hibátlan színpadi teljesítményükkel és őszinte lelkesedésükkel, és ezt csak még tovább fokozták az A38-as lemezbemutató bulin. Ezek után pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy mire a kezem ügyébe került az új Useme album, a Szélesvásznú ég, gyakorlatilag már minden dalt ismertem róla.

Maga a kiadvány egyébként kifejezetten szép és igényes, a fehér és a narancssárgás színek dominálnak rajta mind a borítón látható hosszú távcsőbe néző figurát, mind magát a korongot tekintve. Nagy örömömre booklet is található a kihajtható tokban, benne grafikákkal (ezek is Barna Joci munkái) és az összes dal szövegével. Egyébként összesen tíz nóta fért a lemezre, ami szerintem pont megfelelő mennyiség, nem kevés, és nem is túl sok, ráadásul az album rengeteg izgalmas pillanatot rejt, amiket egy hallgatás alatt képtelenség lenne kivétel nélkül észrevenni.

Az Ami felkavar lendületes kezdés, ami azonnal berántja a hallgatót, elsősorban Anga-Kis Miklós basszusgitáros és Markó Ádám dobos teljesítmény révén, majd jön a Mézmocsár egy Bálintra maximálisan jellemző zseniális szöveggel, amely főleg a látszólagos ellentmondásokra épít, mint például a „legyél hangos szépen csendben”, vagy az „üres minden csordultig” sorok, amik már önmagukban is emlékezetesek.

 

 

A következő három dal, a Miénk a világ, a Rég nem látsz jól és a Rajtad áll között érzek némi párhuzamot, talán mondhatjuk, hogy ezek a lazább nóták az albumon, helyenként elektronikus részekkel és Varga Zoli kellemes billentyűs témáival megfűszerezve. Zoli neve alighanem mindenkinek ismerősen cseng, hiszen számos kiváló magyar album produceri-hangmérnöki munkája fűződik a nevéhez, és természetesen az Szélesvásznú ég is az ő kezei közül került ki, hiszen nála jobban senki sem ismerheti a zenekar hangzását.

A koncerteken egyértelműen kiderült, hogy az Ez a mi portrénk hatalmas kedvenc a közönség körében, a hozzá készült klip pedig nagyon kreatívra és izgalmasra sikerült (ahogy egyébként a zenekar többi videója is). Az ezt követő két dal, a Túl kevés a szándék és az A test az áruló gyakorlatilag egymás szöges ellentétei, egyúttal jól mutatják, milyen széles skálán mozog a Useme, és mennyire sokszínű a csapat zenéje. Míg előbbi egy lassabb nóta Varga Zoli finom billentyűs dallamaival, addig utóbbi egy gyorsabb tétel, és a rövidebb dalok közé tartozik a maga három percével.

 

 

Szalkai Tibi szerint (interjú itt) nincs különösebb oka annak, hogy a címadó Szélesvásznú ég zárja a lemezt, mindenesetre érdekes, hogy ez került a lemez végére. Szintén egy gyorsabb dalról, egyúttal az album talán legkeményebb nótájáról van szó, amelyben elsősorban Anga-Kis Miklós és Markó Ádám viszi a prímet, de a többieknek is jutnak benne emlékezetes pillanatok.

A Szélesvásznú ég egy változatos, ugyanakkor mégis egységes lemez, amelynek az az előnye is megvan, hogy könnyen befogadható, így akár háttérzenének is tökéletes, de mégis akkor az igazi, ha az ember rendesen odafigyel rá, elmerül Bálint akár verseknek is beillő szövegeiben és a többiek dallamaiban, akár külön egy-egy hangszerre koncentrálva, mert mindegyik bőven rejt érdekességeket az összes dalban. És persze élőben is érdemes elcsípni a Useme-t a Depresszió turné vendégeként, mert fantasztikus hangulatot teremt a zenekar.

 

A 'Szélesvásznú ég' album dallistája:

01. Ami felkavar
02. Mézmocsár
03. Mienk a világ
04. Rég nem látsz jól
05. Rajtad áll
06. Körbezárva
07. Ez a mi portrénk
08. Túl kevés a szándék
09. A test az áruló
10. Szélesvásznú ég

 

 

A Useme Facebook oldala itt elérhető.

Tóth Mátyás