Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Az utazás folytatódik” - ZAUM, Barbears koncertbeszámoló, Grand Café Szeged, 2019.04.24.

Szeged több szempontból is egy élettel teli város képét mutatja. Bármelyik aspektusból vizsgálva – kinek ugye mi a szimpatikus, illetve kézenfekvő – mindig találni valami jó programot, rendezvényt vagy koncertet. A szürke hétköznapok itt kiszínesednek, megtelnek érzéssel, amihez nyílván az is hozzátartozik, hogy épp honnan szakad ki az ember fia. Itt sok a pozitív impulzus, ez biztos.
 
Utoljára úgy 2 éve láttam a kanadai duót, a Kyle McDons és Chris Lewis alkotta Zaum-ot, akkor épp arról beszélgettem velük, hogy most egy időre visszavonulnak, új lemezbe fognak energiákat fektetni és jönnek újból megint. Így is lett és a szervezőknek, az End Hits-nek hála immár ötödik (!!!) alkalommal tekinthettük meg az időközben egy új taggal kibővült mantra-doom csapatot. Nawal Doucette személye (hastáncos és koreográfus) sokban hozzájárult a Zaum által nyújtotta asztrális doom élményhez, de erről később majd bővebben, jöjjön először Szeged stoner csodafegyvere, a Barbears.
 
Mindenféle tökölés nélkül vettette magát a stílus zabolátlan habjai közé a Barbears legénysége, annyi változással, hogy vokális fronton a The Void-os Nacsai Zsolti egészítette ki őket ezen az estén. Amióta Blanár Levente (gitáros/énekes) sajnálatos módon már csak a hangszerére koncentrál, külön vokalistát szerváltak a fiúk, Bogár Ákos viszont épp nem ért rá (egyéb elfoglaltságai miatt) de aggodalomra semmi ok, Lukács László (gitáros) megnyugtatott, hogy Alpárfeszten már teljes felállással horzsol a csapat.
 
 
Nem tudok belekötni a performance-ukba; hangzásilag, dinamikailag, előadás-módilag is totál kereknek éreztem a produkciót, egy olajozott-rutinos gépezet érzését keltették bennem. Zsolt kiválóan passzolt pozíciójába és a hangképbe, barbár üvöltéseit jó volt hallani, a Barbears stoner-doom himnuszok csak úgy csattogtak Grand Café termében. Lelkes rajongók mindenhol, szinte kézzel tapintható energiák indultak meg – soha rosszabb bandát kezdésnek és soha rosszabb koncertet, én kiválóan éreztem magam ez alatt a bő fél óra alatt.
 
 
A Zaum az egy olyan audio/vizuális élmény, amit látni kell élőben. Negyedjére sikerült elcsípnem őket és akárhányszor láttam a produkciót, mindig sikerült jó pár lépést előretenniük azon a bizonyos lépcsőn. Voltak azóta már a híres Roadburn fesztiválon Hollandiában (abszolút megérdemelten) és megfordultak Izlandon is (Reykjavík lassan világváros lesz!) és most a „Divination” album megjelenését promótálva végre hozzánk újra eljutottak. Mint említettem, a Zaum eredetileg két tagot számlált, de kb. 1-1,5 éve már trióban nyomulnak Nawal Doucette-vel kiegészülve, akinek teátrális előadásmódja teljesen új dimenziókat nyitott meg az amúgy sem sivár Zaum univerzumban, tökéletesen interpretálva a hangokat és kiegészítve őket. Ha még azt is hozzáteszem, hogy ehhez társult még egy állandó kivetítés a háttérben (gyönyörű, szemet kápráztató vizuálok, mint mindig) konkrétan meg volt az esély arra, hogy ez az EGÉSZ magába szippantson, és ott fogva tartson egészen az utolsó percig, az utolsó lefogott hangig.
 
 
Laikus külső szemlélőknek nehéz lenne ezt leírni; sőt, semmihez sem hasonlítható, amit ezen a szerdai napon megtapasztalhattunk. Eleve adott az ütős, izgalmas OM-szerű alapokra épülő atmoszférikus doom metal, monumentális tételekkel, ami egyre inkább növi ki szépen a korlátait valami olyasvalami felé tartva, ami csak és kizárólag az Ő útjuk, az Ő személyiségük. Bámulatos dolog volt ezt látni, hogy a kanadaiak idáig eljutottak és mondom ezt úgy, hogy totál szkeptikus voltam abból a szempontból, hogy hastáncolni fognak a Zaum opuszok alatt. És működött. Valamelyik interjúban olvastam velük, hogy sosincs set-list, eljátszanak kb. 3-4 számot és teljes a program. Nem csoda, hiszen a legrövidebb nóták is átlagban 10 percesek, na most mi kaptunk úgy az arcunkba 5-6 track-et biztosan, Nawal egzotikus-tribális mozdulatai és egyben szimbolikus táncával kiegészülve (plusz a projektor) sikerült olyan masszív, hipnotikus transz állapotot előidézniük amire nem sokan képesek. Létrehoztak egy olyan „flow”-t amibe bármikor bele lehetett kapcsolódni, ha fogékony volt rá az ember. A hangzás bombasztikus volt, de sűrűbb és tömörebb, Chris szokásához híven metronóm pontossággal pusztította a cájgot (és a söröket) Kyle zsenije gyakorlatilag pedig átragyogott a dalokon. 
 
 
Mit mondhatnék még? Jó volt végre újra látni Aaron-t is, aki turnésöfőrként és merchárusként egészítette ki a brigádot, hatalmas figura, illetve volt egy váltósöfőrjük is, Florian (néhai Earth Ship dobos, szervező) mindannyian végtelenül kedves emberek, csak úgy, mint a zenekar. Igaz a mondás, jó társaságban jó emberek között repül az idő, pontosan ez történt ezen a koncerten viszont az emlékek örökké megmaradnak. 
 
Köszönet mindenkinek a lehetőségért és az élményért.
 
Namaste!
 
További fotókhoz klikk ide!
 
 
A fényképeket Borisz készítette.
 
Lupus Canis