Bejelentkezés

x
Search & Filters

Azekel is a Massive Attack vendége lesz Budapesten



A nigériai születésű, Londonban élő Azekel Adesuyi, vagy művésznevén csak Azekel, bár még viszonylag friss jelenség a popzenében, minőségi, elektronikával átszőtt soul- és R&B-dalaira egyre több igényes zenére éhes hallgató figyel fel: így például a Massive Attack tagjai is, akik a Young Fathers mellett őt is vendégül látják majd június 23-án Budapesten. 
 
Azekel a 2013-ban kiadott That Feeling és a Song to an Unborn Child című számaival került a szakma fókuszába, majd az ezt követő Circa EP győzte még végképp a kritikusokat és a közönséget, hogy érdemes figyelni az előadóra. A 2015-ös Raw, Vol. 1 és a 2016-os Raw, Vol. 2 pedig már olyan előadók támogatását élvezte, mint Prince, a Gorillaz vagy a Massive Attack.
 
 
A Massive Attack elismerését olyannyira sikerült elnyerni, hogy a zenekar 2016-os Ritual Spirit EP-jének címadó dalát már az énekessel közösen vették fel, és Azekel azóta is rendszeres vendég a stílusalkotó triphopcsapat koncertjein.