Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Backyard Babies egyértelműen bizonyította, hogy még mindig csúcsformában van

Backyard Babies, Audrey Horne, Thundermother, Satan Takes A Holiday – 2019. 04. 19., Barba Negra
 
Egy időben szinte évente tette tiszteletét Budapesten a Backyard Babies, aztán a svéd banda elég takarékos üzemmódra kapcsolt és hosszabb szünetre vonult, hogy aztán a nem annyira acélos Four By Four-ral és a sokkal jobban sikerült idei Sliver and Gold-dal térjen vissza, amelynek turnéja Budapestet is elérte a Barba Negrában.
 
Bár alapvetően nem úgy gondolom, egy előzenekar bőven elég egy koncertre, a jó bandák ellen természetesen sosincs kifogásom, ezúttal pedig három minőségi zenét játszó vendégcsapat is csatlakozott a bulihoz. Elsőként a Satan Takes A Holiday lépett színpadra, akik trió felállásban és aranyszínű sminkben/maszkban tolják a rock ’n’ rollt. A zenéjük leginkább a The Darkness muzsikájával rokonítható és Fred Burman hangja is hajaz egy kicsit Justin Hawkins-éra. Arról azonban szó sincs, hogy a STAH egy olcsó másolat lenne, ezek a srácok ugyanis láthatóan tényleg ezt szeretik csinálni, ebben a stílusban érzik jól magukat és gondoskodnak róla, hogy ezzel a közönség is így legyen. A stockholmi hármas remekül megalapozta a hangulatot és nem lenne rossz a későbbiekben egy önálló klubbulin is megnézni őket.
 
 
A csak hölgyekből álló Thundermother mindenképpen üde színfoltja a turnénak és az egész színtérnek is, hiszen nem sok lánybanda alkot ebben a műfajban, főleg nem olyan minőségben, mint ők. Ez a turné azonban nem indult túl jól a csapat számára, akik alig egy nappal a budapesti fellépés előtt posztoltak egy közleményt, miszerint a basszusgitáros, Sara és a zenekar útjai barátságban elváltak egymástól. Az élet és a turné persze így sem állhatott meg és a lányok a terveknek megfelelően nem sokkal 20:00 után színpadra is léptek. Igazi dögös, dallamos rock ’n’ rollt játszanak a stockholmi hölgyek, vagyis egyáltalán nem áll messze a zenéjük a Backyard Babies-étől, sőt, az sem lepne meg, ha éppen Dregen és társai lennének az egyik fő hatásuk. Annak ellenére, hogy a turné tagcserével indult náluk, a koncert alatt ebből semmit sem lehetett észrevenni, és maximálisan összeszokott társaság benyomását keltették a zömében a tavaly megjelent albumuk dalaira épülő programmal.
 
 
Az Audrey Horne egyértelműen az a csapat erről a turnéról, amelyért önmagában is sokan jegyet váltottak volna a koncertre, ami nyilván annak is köszönhető, hogy itt játszik az Enslaved-ből is ismert Ice Dale, korábban pedig a Gorgoroth egykori basszusgitárosa, King ov Hell is a csapatot erősítette. A zenekar tavaly adta ki Blackout című legutóbbi albumát, így főleg ezt igyekeztek bemutatni, de azért néhány korábbi nótát is beválogattak a programba az ekkor már szinte csordultig megtelt Barba Negra legnagyobb örömére. A srácok láthatóan jól érezték magukat, annyira, hogy Toschie még a rajongók közé is lement, hogy velük együtt énekelje el a Waiting for the Night-ot, vagyis a hangulat Pazar volt és könnyen az az érzésünk támadhatott, hogy már a főzenekart látjuk, úgyhogy elég magasra került az a bizonyos léc a Backyard Babies számára.
 
 
Elég érdekesen kezdődött a kapcsolatom a zenekarral, ugyanis még annak idején a szép emlékű IWIW-en jelölt be egy Backyard Babies profil valamikor a 2006-os People Like People Like People Like Us album megjelenésének idején, a rajongás pedig azóta is töretlen, igaz, élőben eddig még nem sikerült elcsípnem a csapatot, így nagy reményekkel vártam a mostani koncertet és szerencsére nem is kellett csalódnom.
 
 
A magam részéről úgy gondolom, hogy a már említett People Like… lemezig hibátlan anyagokat készített a csapat, aztán a Backyard Babies album már elég felemásra sikerült, a Four By Four pedig egyenesen gyengére – a Th1rte3on or Nothing-ot leszámítva, nyilván nem véletlen, hogy éppen ez a dal szerepel egyedüliként a mostani repertoárban erről az albumról. Az idén márciusban megjelent Sliver and Gold viszont ismét kifejezetten jó lett, így az sem okozott meglepetést, hogy a banda simán bevállalta kezdésnek az egyik új dalt, a Good Morning Midnight-ot, amit aztán azért a biztonság kedvéért megtámogattak két igazi klasszikussal, a Look at You-val és a Dysfunctional Professional-lel, ezzel a hármassal pedig természetesen simán megalapozták a hangulatot a koncert további részére.
 
 
Nyilván a zene a legfontosabb, de azért néhány szóban kitérnék a külsőségekre és a banda fazonjára is, mert nekem mindig úgy tűnt, hogy Nicke Borg és Dregen képviselik a lazább vonalat, Johan Blomqvist és Peder Carlsson pedig kis túlzással akár ikrek is lehetnének a jellegzetes skandináv fizimiskájukkal. Ez mostanra annyiban módosult, hogy Nick és Dregen külsőre felvették a kissé hipszteres vonalat, de amíg ez a zenére nincs hatással, addig semmi gond. Maga a színpadkép egyébként egyszerű volt és gyakorlatilag csak egy nagy Backyard Babies molinóból állt, de szerintem nem is kellett ennél több. A koncert végére maradtak az olyan örökzöldek, mint a Minus Celsius, a Brand New Hate és a buli végét jelentő People Like Us, és igazából már csak ezek miatt megérte volna az egész – legalábbis nekem biztosan, mert túlzás nélkül több százszor szóltak ezek a dalok otthon és jó volt végre élőben is hallani őket.
 
Egy szó, mint száz, a Backyard Babies egyértelműen bizonyította, hogy még mindig csúcsformában vannak és kevesen játsszák náluk jobban és hangulatosabbak ezt a zenét, így biztos, hogy az év egyik legnagyobb bulijaként emlékszünk majd vissza erre az estére.
 
További képekért klikk ide
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Dávid Zsolt