Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Barba Negra Track-ben járt az Amon Amarth és a Trivium



Amon Amarth, Trivium - Barba Negra Track, 2019.06.12.
 
Kellemes dögmelegben gyűlt a nép a Barba Negra szabadterén, hogy bősz sörfogyasztás kíséretében várjuk a két fellépő zenekart. Nem lehetett panasz a nézőszámra már a Trivium kezdésekor sem, ami igazából nem is volt meglepő, hiszen a floridai négyes nagy népszerűségnek örvend kis hazánkban is. Engem speciel jobban érdekelt az Amon Amarth, de sejtettem, hogy Matték programja alatt sem kell majd unatkoznom.
 
Pontosan a meghirdetett időben kezdték a szettjüket. És nem butáskodtak, azonnal elkezdték a zúzás a Sin and the Sentence c. opusszal, ahogy azt egy ilyen rendezvény meg is követeli. A hangzás teljesen rendben volt, még a hangerő is, bár én jobban szeretem a még hangosabb koncerteket, de alapvetően nem kötnék bele a tegnapi megszólalásba.
 
 
Számomra egyértelműen a ritmusszekció vitte a prímet. A bőgő gyönyörűen röfögött, miközben Alex Bent hozta a betonbiztos alapokat, nem kevés díszítéssel.
 
De a két gitáros színpadi teljesítményére sem lehetett panasz. Matt belakta a színpadot, miközben nemegyszer a kontroll ládára állva hergelte, énekeltette a lelkes közönséget – akik alaposan kitettek magukért. Ha kellett, egy emberként 'jumpoltak', ha kellett, egy emberként üvöltötték a szöveget.
 
Ami miatt nekem nem tud kedvenccé válni a Trivium, az a sok dallamos ének a thrashes zúzások között. Ám azt kellett tapasztalnom, hogy ezzel az érzéssel a kisebbséghez tartozom, mert a refréneknél sem ült le a buli. Plusz élőben Matték nagyon meggyőzőek. A The Heart From Your Hate vagy a záró In Waves persze még az én furcsa ízlésemnek is bejöttek. Hatalmas aprításokkal tűzdelt dalok sorjáztak az egyórás fellépésük alatt. A dalok között pedig Matt olykor magyarul buzdította a tömeget, mi hálás üvöltéssekkel viszonoztuk a gesztust.
 
 
Az azonban kétségtelen, hogy a Trivium nagyon egyben van. Mind a négy tag a szívét-lelkét beleadta az előadásba, felszántották a színpadot, Alex pedig igen technikásan és nagy elánnal püfölte a bőröket, miközben nem a legalapabb ütemeket hozta.
 
Összességében tehát elmondhatom, hogy még engem is kellő hangulatba hoztak a vikingek fellépésére. Ami egy harmincperces átszerelés után el is következett.
 
A Trivium setlistje:
 
01. The Sin and the Sentence
02. Beyond Oblivion
03. Like Light to the Flies
04. Sever the Hand
05. Until the World Goes Cold
06. Down From the Sky
07. The Heart From Your Hate
08. Strife
09. Pull Harder on the Strings of Your Martyr
10. In Waves
 
 
Az Amon Amarth napjaink talán legjobb és legkedveltebb viking/dallamos death zenekara. A '92-es megalakulásuk óta hatalmas utat tettek meg, és teljesen megérdemelt a mára elért eredményük. Világszerte tömegek mozdulnak meg, ha fellépnek valahol, ők pedig a korai évek elszántságával és lelkesedésével aprítanak azóta is, csak közben még fogósabbak, még heavy metalosabbak lettek a dalaik. Abszolút magabiztos és profi a színpadi munkájuk, de a fásultság legapróbb jele nélkül.
 
Az intró után azonnal belevágtak a The Pursuit of Vikinsbe, aminek köszönhetően másodpercek alatt beindult a közönség. Iszonyatos energiák szabadulnak fel egy Amon Amarth-koncerten, amit most ismét megtapasztalhattak a jelenlévők. A nyitónóta alapriffje maga a metal! Aki ezt  kibírja mozdulatlanul, arra már nyugodtan lapátolhatjuk a földet, mert tuti, hogy halott.
 
Ezután következett a Deceiver of the Gods, közönségéneke... -üvöltetős refrénnel. Természetesen ez is egy olyan koncert volt számomra, ahol a látvány felét elvitte az önfeledt headbangelés, de nem bánom, mert ez egyszerűen így az igazi.
 
 
A First Kill iszonyat beindulása csak még tovább fokozta a hangulatot, miközben az energia szinte tapintható sűrűségűvé vált. A svéd banda hatalmas erőssége, hogy lemezen is jó őket hallgatni. De természetesen, mint a metal zenekarok nagy része, ők is élőben tarolnak maradéktalanul.
 
Johan Hegg mára már szinte kultikus frontemberré nőtte ki magát, aki bődületes hanggal üvölti végig a koncerteket, de közben jókedvű mosollyal az arcán kommunikál a rajongóival. Ő is bevetette a magyar nyelvű köszönést, illetve a „Hogy vagy-tok?” kérdést, ami nála is sikert aratott.
 
A színpadképet szinte dalonként módosították, ami színesítette a koncertet, de a lényeg természetesen az előadott dalokon volt, amik között egyetlen töltelék sem volt. Olyan alapvetésekkel, mint a már említettek, illetve a Death In Fire, a The Way of Vikings, As Loke Falls nemigen lehet mellélőni egy vérbeli zúzásra kiéhezett közönségnél. Végig lüktetett, hömpölygött a tömeg, és ezernyi torokból törtek fel a refrének, a dal végi üvöltések.
 
 
A két gitáros precízen hozta a riffeket, és az újabb korszakos ikergitáros dolgokat is hibátlanul hozták, miközben jól láthatóan élvezték a show-t. Az Amon Amarthban azt is nagyon tudom szeretni, hogy náluk egy-egy szóló nemcsak töltelék, vagy agyatlan húrtépés, hanem abszolút a dal részei, amik által még jobb, még teljesebb lesz a nóta.
 
A még újnak tekinthető tag, Jocke teljesítménye is teljesen rendben volt. Lelkes, pontos és iszonyatosan erős. Nem sajnálja a cájgot, miközben olyan tempókat hoz, amikre minden jólelkű  metálos beindul.
 
Ted pedig valahogy olyan, aki egyszerűen kell ebbe a bandába. Iszonyat szimpatikus figura, aki csuklóból hozza az alapokat. Egy-egy kiállásnál jobban az előtérbe kerül a játéka, de egyébként leginkább a hiányát vennénk észre. Szerves része a zenének, de nem hivalkodó. Én nagyon szeretem a színpadi jelenlétét, hogy pontosan annyit játszik, amennyit a dal megkíván.
 
 
Jött egy kis 'mulatós', amúgy Amarth-módra a Raise Your Horns képében, aztán következett a koncert csúcspontja: a Twilight of the Thunder God. No, ez az a dal, amit mindenkinek ismernie kellene, függetlenül attól, hogy milyen zenéket hallgat. Ez a nóta egyszerűen zseniális! Amellett, hogy brutális zúzás van benne, olyan refrénnel bír, ami azonnal és egy életre beköltözik az ember fejébe.
 
És most jön az egyetlen csalódás az este során, ugyanis a Twilight utolsó hangjai egyben a koncert végét is jelentették. Az Amon Amarth nem egészen másfél óra muzsikálás után elköszönt a rajongóktól. Némi ráadás még jólesett volna, de az is igaz, hogy a setlist kifogástalan volt.
 
A koncerten elhangzott Amon Amarth dalok:
 
01. The Pursuit of Vikings
02. Deceiver of the Gods
03. First Kill
04. The Way of Vikings
05. Asator
06. Fafner’s Gold
07. Crack the Sky
08. As Loke Falls
09. Legend of a Banished Man
10. Death in Fire
11. Shield Wall
12. Raven's Flight
13. Guardians of Asgaard
14. Raise Your Horns
15. Twilight of the Thunder God
 
 
Mindenesetre a Barba ezúttal sem okozott csalódást hangzás tekintetében. Úgy hiszem, hogy a koncertre kilátogatók egy újabb pozitív élménnyel gazdagodva hagyták maguk mögött a helyet.
 
Dobos "Manowar" Attila
 
Fotók: Photoinvisible