Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Bármi szülhet dalt, még Kurt Russell egyre szőrösebb feje is” – divideD interjú



A divideD különleges hangzásával, dallamvilágával és megjelenésével üde színfoltnak számít a hazai zenekarok mezőnyében, és nemzetközi szinten is szép sikereket ért már el. A fiúk komoly koncepciót találtak ki maguknak, emellett azonban humorban sincs hiány náluk, az alábbi interjúban pedig azt is elolvashatjátok, hogyan szorult rá egy porszívó psyKlone fejére, melyik klasszikus dal jellemzi a legjobban a 2021-es évet a banda szerint, és hogyan játssza le mindenkinek a streamelt dalokat a Spotify főhadiszállásán dolgozó manó. 
 
Rockbook: Végre egy banda, aki több platformon is jelen van. Angolul vagy magyarul értek el több embert? 
 
Belmont: Üdv néked is, köszöntjük az olvasókat és puszi anyu! Igen jó meglátás ez a “több platform”, a zenekar névötletei közt ott is volt a Platformers (Robots in disguise), de jogi hercehurcák miatt elvetettük, mert be akart perelni minket egy nagy piros kamion. Természetesen külföld felé az angol működik, én személy szerint jobban is szeretek úgy konferálni. Itthon ugye igyekszünk megmaradni a magyarnál, hisz valahogy meg kell értetni a közönséggel, hogy ne meneküljenek hanyat-homlok, tulajdonképpen senkit se akarunk bántani.  
 
Rockbook: Hogyan képviseltek két nyelvet egyszerre?
 
Belmont: Hát ez annyira nem fifikás. Van az angol, a világnyelv, amin a szövegeink is vannak, és élőben jobban hangzik a Thank you! felkiáltás és még pár kósza külföldi is megérti, és ugye ott van a magyar, amire a közönség konzervatívabb része hiperérzékeny, hozzájuk meg azon szólunk ki. Így mindkét tábor megkapja a magáét, de jövőre szeretnénk, ha a konferálás közbeni mondatokban két-három szavanként keverednének a nyelvek és remélhetőleg így az angol és magyar közönség elkezdi majd érteni egymást. Facén pedig a kétnyelvű posztolás sokat dob ezen.
 
v0id: Also zwöi Sprach hämme scho unter kontrolle, aba min hänn scho grösseri Ambitione, weisch. Aba es isch nüt so iifach.  Mir wott ei neüis Lingua Franca erschaffe und uf di ganzi Welt verbreite. Als nöchschte chommt de Sonnesystem und anderi Galaxie.
 
 
Rockbook: A CD-k vége után a stream applikációkban is meg lehet hallgatni a zenéket. Ti melyiket részesítitek előnyben? Fontosnak tartjátok a fizikai megjelenést?
 
Belmont: Abszolút. Mi még az a generáció vagyunk, akiknek fontos volt a kézzel fogható formátum, a bookletek, az ötletes grafikák. Ezért is adtunk a második lemezhez minden Hammer mellé full bookletet, mert ez szerves részét képezi a víziónknak. Sajnos tisztában vagyunk azzal, hogy a CD piacnak lassan leáldozott, és jöhetnek a digitális megjelenések meg a Spotifyra koncentrálás. Sírni is fogunk, mert egy pakk mp3 és hozzá egy PDF booklet az olyan, mint egy mézesköcsögöt nyalogatni kívülről, sose fogja visszaadni ugyanazt az élményt. Fura, hogy az öregeink a bakelit VS kazetta VS CD harcról mondták ugyanezt, és brutál igazuk volt. Ellenben a vinyl ismét hódít, tehát még lehet, hogy mindenkit meg fog lepni az a piac. 
 
v0id: Fun Fact: A Spotify főhadiszálláson cédéről közvetítik nektek a zenénket. Egy kis szobában ül egy töppedt manó, aki váltogatja a trackeket.
 
Rockbook: Ki írja a Divided szövegeit? Hogy születnek az új dalok nálatok?
 
Belmont: A szövegekért többnyire én vagyok a felelős, Psyklone nyelvtannáci kirohanásainak segédletével, aki még az általam jónak gondolt költői képekről is képes meggyőzni engem, hogy tulajdonképp azok ergyák. A dalok pedig villámcsapásszerűen jönnek, vagy egy jó énektéma, vagy egy fogós riff jön a semmiből, és azon elindulunk. Psyklone alaposan meg tud lepni mindenkit, amikor egyetlen hétvége alatt egy komplett dalt összerak, és v0id is hoz bőven ötleteket, a következő lemezre egy egész sztorit is írt a saját dalához. Néha van, hogy heteket kotlunk egy témán, ami aztán sehogy sem akar jóvá válni, a fél laptop ilyen száműzött témákkal van tele. Például a második lemezes Follow You alapjainak egy része még az első lemez előtt keletkezett, és évek kellettek, hogy bekattanjon rá egy olyan énektéma, ami aztán kiadható irányba vitte el a dalt. Most is van talonban 1-2 olyan félkész dal, ami még a Behind Your Neon Eyes kreatív időszaka alatt kezdett formát ölteni, de nem tudtuk időben befejezni, hogy arra az anyagra felkerülhessenek.
 
 
 
Rockbook: A nagy zenei leállás milyen hatással volt a dalok születésére? Inkább bezárkóztál, vagy kihasználtad az időt az alkotásra?
 
Belmont: Hát, mást nem nagyon tudtunk tenni. Bezárkóztunk és alkottunk, az idióta és full értelmetlen 8 órás kijárási tilalom ebben egy darabig segített. Eleinte nem volt nehéz a világ depresszívbe fordulása mellett pozitívnak és komolytalannak maradni, de aztán sajnos ez egyre komplikáltabb feladat lett. Személy szerint a tököm tele van azzal, ahogy elbántak a világgal és a nem a kondér mellett ücsörgő zenészekkel illetve a háttérmunkásokkal. Minden sokkal nehezebb és komplikáltabb lett, miközben a klubviszonyok 10 évet fejlődtek vissza, mindenki mindent a zenészeken akar leporolni, de mindenki más az legyen nullán, miközben a közönség is kb. azoknak int be az oltás miatt, akik még mernek fellépni. Most kéne megmutatni, hogy igény van az élőzenére, és nem csak megszokás volt a koncertre járás. 
 
psyKlone: Az látszik, hogy amellett, hogy a védettségi igazolvány kötelező jellege eleve elvágja a közönség szemmel is jól látható hányadát a buliktól, a lezárások amúgy is alapjaiban alakították át a szórakozási szokásokat. Nagyon sokan benne maradtak abban az állapotban, hogy minek menjenek koncertre, szórakozóhelyekre, amikor otthonra is össze lehet csődíteni a haverokat, mehetnek a koncert streamek YouTube-on, és közben nem kell a gyakran 15-20%-os általános áremelkedés sújtotta belépőjegyeket és piaárakat kifizetni a helyeken, ahová amúgy is csak igazolvánnyal lehet bemenni. És az egy dolog, hogy ezek miatt nyilván anyagilag is jóval kockázatosabb koncertezni, ha valaki tényleg nem a nagy halak közt mozog, de a koncertek hangulata is erősen kétesélyes.
 
Ha mondjuk utazol 250 km-t egy bulira, ahol ott van 20-30 ember, akik ráadásul így nem is érzik annyira a bulihangulatot a kritikus tömeg híján, mert kis túlzással egy nappaliban is elférnének és nincs meg az a fesztelen partihangulat, az eléggé meg tudja ölni a motivációt, hiába teszünk meg mindent, hogy az a kis közönség is a maximumot kapja. A hangulat, az élmény még tudná feledtetni azt, hogy egy ilyen hosszabb vidéki kiruccanásról a buszbérlés és egyéb költségek után mondjuk többtízezres mínusszal érsz haza úgy, hogy elment egy egész napod plusz a másnap fele is legalább a hajnali hazaérés miatt, de ha hangulat sincs, akkor tényleg megette a fene az egészet, és elgondolkodsz, hogy az erre fordított időt olyasmivel is tölthetnéd, ami jobban feltölt és nem hagy rossz szájízt maga után. És ha nincs meg az a kritikus tömeg, amiben mindenki könnyen oldódik, akkor ez a hangulat sajnos nagyon ritkán alakul ki, szerintem ezt a legtöbb a mi szintünkön, vagy akár valamivel feljebb mozgó zenekar is elmondhatja.
 
Rockbook: A zene mellett a külsőségek is fontosak nálatok: jellegzetes maszkjaitok és karaktereitek vannak. Honnan jött az ötlet és a koncepció ezekhez?
 
Belmont: Psyklone egyszer úgy bekarmolt egy Within Temptation koncerten, hogy beleesett egy lomtalanítós halomba a Városliget mellett, és rászorult a fejére egy porszívó. Tudod, egy ilyen újfajta Robocop-sisak szerű, nem az a régi monstrum, ami inkább egy R2-es droidra hajazott. Csendben meg is jegyezte, hogy miket ki nem dobnak az emberek manapság, aztán ráeszmélt, hogy ez bizony úgy beleakadt a hajába, hogy nem jön le, így kénytelen volt így hazacaplatni kerületeken keresztül, mert a buszok nem nyitottak neki ajtót. Én épp átmentem hozzá megenni valami leftover pizzát, amit véletlenül otthagyott nála egy futár, és láttam, miben van. Mondtam is, hogy na, ez egy remek színpadi alteregó lesz, ember, de ő csak üvöltözött az egyre párásodó műanyag alatt, hogy “szeddmálebazmeg!” Mire nagynehezen lejött, már tudtuk, hogy így fogunk színpadra állni. 
 
v0id: Ez nem egy maszk. Próbáld meg leszedni rólam. Nem fog menni.
 
 
Rockbook: Nagyon jól néznek ki a grafikátok. Ki tervezi meg a borítókat és a képeket? Mi alapján választotok stílust?
 
Belmont: Jómagam intézem ezt, egyedül a legutóbbi front borítónkat adtam ki egy synthwave concept artistnak, mert annyira tetszettek a munkái, hogy már csak pusztán kíváncsiságból látni akartam, mit hoz ki az ötletből. Annyira nem okozott csalódást, hogy egyből dupla borítósra csináltuk a digipak kiadást, így a csöcsös néni két formában is szerepel. A belső képeket pedig már a bandafotózás előtt ki szoktam agyalni, és úgy állítom be a társaságot, hogy aztán fotosoppolás közben senkinek a felmenőit ne kelljen szidnom mert a haja is hogyáll.
 
Rockbook: A YouTube-on rendszeresen jönnek az új dalok. Honnan szerzitek az inspirációt?
 
Belmont: A harmadik lemez előtt most egy kicsit behúztuk a féket, egyetlen dalt mutattunk meg a német Legacy magazin mellékletén, a Nemesis Core-t, és azt se úgy, ahogy a lemezen meg fog szólalni. Nagy terveink vannak, és semmit sem szeretnénk elspoilerezni. Csak élőben, koncerten. Ott rendszeresen kerülnek majd be új dalok a műsorba, ahogy ezt régen is csináltuk. Az inspirációt nagyon sok minden hozza, a hétköznapi élet, a rengeteg sci-fi könyv és film, amiket láttunk, a franc tetejére elvágyódás innen vagy épp egy éjszakai ködös hazavezetés. Bármi szülhet dalt, még Kurt Russell egyre szőrösebb feje is kipattinthat egy riffötletet, mindenre fel vagyunk készülve. 
 
psyKlone: Szerencsére az inspirációval nem állunk rosszul, még ha időnként vannak is hullámvölgyek. Ahogy már a Nemesis Core megmutatta, megint csavartunk egyet az irányon. Már az előző lemeznél is tettünk egy kanyart a synthwave-esebb hangzások felé, de az új dalokban ez a hangulat sokkal hangsúlyosabb lesz. A Behind Your Neon Eyes dalaiban leginkább a szintihangszínek tartottak a synthwave világa felé, de a dalok felépítése és a hangszerelésük még inkább a 80-as évek arénarockján alapult. Az új dalok viszont javarészt már hangszerelésben is ezt a szintialapú koncepciót követik, ahol a gitárok és az élő hangszerek inkább csak színezésként vannak jelen, a hangsúly inkább az elektronikus dolgokon és az éneken lesz.
 
Persze a synthwave is nagyon szerteágazó műfaj, ami ránk hat abból az irányból, az a rockosabb vége a hullámnak, mint a LeBrock és a Dance With The Dead, illetve az olyan sötétebb hangulatú dolgok, mint a Meteor, az ex-Ghost zenészekből alakult Priest vagy a Gunship. Persze nem megyünk át full szintipopba sem, az előző lemez dalaihoz képest talán picit sötétebb hangulatok várhatók most, több és szigorúbb riffeléssel, mint legutóbb. A korai indusztriális hatásokat igyekszünk most megint jobban kidomborítani, ami pedig emellé bejön, az a klasszikus power metalos íz ötvözése a synthwave-re jellemző szellős, nagyterű hangzásokkal, az erre való törekvések első manifesztálódása volt a Nemesis Core. Szeretnénk szintet lépni hangzásban is. A tavalyi lemeznél mondhatni kényszer szülte, hogy házon belül maradjon a teljes produkciós munka, így tudtunk több forrást összerakni a promócióra, klipekre. Viszont a harmadik lemezt szeretnénk kompromisszummentesen megcsinálni, hogy tényleg bármilyen, komoly nyugati kiadós banda anyaga mellé oda lehessen tenni, ennek megfelelően a lemez produkciós munkáit is tapasztalt külföldi szakemberre bízzuk. Jelenleg 2 dalon folyik a tesztüzem, ahol megnézzük, mennyire működik jól a közös munka és a végeredménnyel mennyire vagyunk elégedettek. És abban biztosak lehettek, hogy megint lesznek teljesen váratlan, helyenként egészen meghökkentő megoldások a dalokban. smiley
 
 
 
Rockbook: Jó látni, hogy a Tetovált Állatmentők kampányában az egész banda részt vett. Milyen nemes célokért szerettek kiállni?
 
Belmont: Az állatokat csipázzuk, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy még mindig Stalkher a dobosunk. Az a fotózás remek buli volt, hozott is pár munkakapcsolatot. Azt azért nem szeretnénk megvárni, hogy mi, zenekarok is veszélyeztetett fajjá váljunk.
 
Rockbook: Mit csinál a banda, amikor nem a színpadon van? Hogyan telnek a hétköznapjaitok?
 
Belmont: Amikor levedlik rólunk az alteregónk, pontosan ugyanazt csináljuk, mint mindenki más. Dolgozunk, élünk, berúgunk, hülyék vagyunk, szidjuk az aktuálpolitikát és próbáljuk taposni a kakát, hogy a tetején maradjunk.
 
Rockbook: A Facebookon már kéritek a lehetséges helyszíneket. Hol találkozhatunk veletek jövőre?
 
Belmont: Sajnos amíg ez a covid paráztatás, ez a Neverending story tart (insert soundtrack here, we are the drowning horse), addig nem látjuk értelmét vidékre menni, külföldre pedig kis híján lehetetlen, hisz még ott is csak kapargatják össze magukat az ipar szereplői, megy a számvetés, sebnyalogatás mindenhol. Szeretjük, imádjuk a közönségünket, igyekszünk őket nem cserben hagyni, de sajnos amíg így be van paráztatva mindenki és egymás ellen vannak fordítva az emberek ilyen nevetséges dolgokkal, hogy maszkviselés meg ilyenek, addig nem tudunk abban bízni, hogy pénzt kockáztassunk és veszítsünk. Most egész más irányba csoportosítjuk az amúgy véges és gyér anyagi forrásainkat, mert sajnos egyik pályázaton sem szerettek minket annyira, hogy kapjunk egy tányér gulyást. 
 
 
Rockbook: Az egyes dalok mellett esetleg várható egy új album megjelenése?
 
Belmont: És pont ide kellenek most a források. Gőzerővel dolgozunk a harmadik lemezünkön, amit nem szeretnénk bármilyen hangzásbeli kompromisszummal kiadni a kezeink közül, inkább arra fordítjuk ezeket a garasokat, higgyétek el, nem fogjátok megbánni. Az új anyag címe a beszédes ‘Tales Of 1k+1 Lightyears’ lesz, most mesélni fogunk, minden dalhoz kis lábjegyzettel, hol egy novella, hol egy rég elfeledett film, mindegyik dal kis utánajárással újabb dolgokkal ismertethet majd meg a sci-fi irodalomból és filmvilágból.
 
Rockbook: Melyik az a dal, amivel elbúcsúznál az idei évtől? Miért?
 
Belmont: A KISS-től a Lick It Up-pal. 2021 benyalhat, nyugodtan. 
 
 
 
Tóth Mátyás