Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Behemoth nyolc év után nyert a lengyel kormány ellen



A Behemoth tagjait többször is beperelték már: az egyik ilyen alkalommal, nyolc évvel ezelőtt azzal vádolták őket, hogy az egyik pólómintájukkal meggyalázták hazájuk, Lengyelország címerét. Az ügy végére most pont került és hamarosan az érintett ruhadarab is ismét kapható lesz.
 
"Behúzhatunk egy újabb győzelmet az Ordo Blasfemia kampányunk neve mellé! A ti erkölcsi és anyagi támogatásotoknak is köszönhetően újfent sikerült felülkerekednünk a babonás rohadékokon! Nyolcévnyi nevetséges huzavona után a Gdanski Ügyészség végre ejtette a lengyel címer meggyalázásának vádját a Behemoth ellen. Szeretjük és tiszteljük a gyönyörű hazánkat és undorítónak találjuk, hogy ilyesmivel próbálták bemocskolni a nevünket színtiszta keresztényi gyűlöletből. Örömmel tudatjuk veletek, hogy a címeres mintás póló ismét elérhető lesz a zenekar webshopjában, amint hivatalosan is teljesen lezárul az ügy. Még egyszer köszönjük az elkötelezett támogatásotokat! Éljen a Sátán és a Szabadság!"
 
Nergal