Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Belső ébredés” – interjú Gingl Albert zenésszel / koncertszervezővel



12 ember 12 kérdés. Havonta jelentkező interjú sorozatunkban a honi art/metal/rock undergroundban aktívan tevékenykedő művészeinket, zenészeinket igyekszünk kicsit közelebbről bemutatni. Mivel a technika ördöge ismét közbeszólt, úgy ebben a hónapban is duplázunk. Először Gingl Albertet (Szeged egyik legtermékenyebb black metal aktivistáját) szólaltattuk meg egy interjú erejéig, amit az alább olvashattok.

Rockbook: Szerinted hol tart most a black metal 2017-ben? 20 évvel ezelőtt egyikőnk sem gondolta volna, hogy valaha mondjuk Izland ekkora szeletet fog kivájni magának a fekete imádat húsából, de azt sem, hogy ilyen mélységekben eljutunk az ördögi disszonanciáig. A franciák például elég jók ebben. Mit gondolsz erről?

Gingl Albert: A Black Metalnak mindig voltak különféle hullámai, ezek az utóbbi években is megvannak. Manapság amit látok, hogy van egy olyan szűkebb réteg (ide ismertebb és kevésbé ismertebb bandák egyaránt besorolhatóak), akik nagyon komolyan veszik, amit csinálnak a zene és annak üzenete szempontjából is, mely utóbbi legalább ugyanannyira fontos, ha nem fontosabb. Természetesen a Black Metal bandák túlnyomó többsége ma is egy kalap szar, vagy egy teljesen értéktelen, lélektelen, üres, semmitmondó nulla. Az ember, ha tudja hol keressen, akkor lehet értékes dolgokat találni több ország színterében is, bár sokszor színterekről sem beszélhetünk, a fentebb említett bandák által okozott hígulásnak köszönhetően. Az izlandi színtér nagyot szólt, amikor megjelent ott pár komoly lemez, viszont úgy érzem, hogy egy kicsit túl van tolva ez az Izland őrület, és meg lehet fáradni benne. Továbbá bármi, amit mostanában hallottam onnan számomra már egyre gyengébb, unalmasabbá vált az egész. Ugyanez igaz a sok mai "okkult" vagy "orthodox" Black Metal bandára, akik tucatszám jelentkeznek a semmiből. Ezek között ritkán akad néhány igazán jó, de a legtöbbjük még ha nem is zenél rosszul, vagy ügyes koncepció mögé bújtatja az üzenetet, nekem továbbra sem mond semmit. Ez ugyanúgy egy trendhullám eredménye, mint anno az NS"BM", a retro Thrash/Black vagy a "DSBM" (ez utóbbi volt tán a legrosszabb), ami egyszer el fog tűnni, és jön helyette másik. Ugyanúgy, az ezt képviselő felszínes elemek, vagyis a túlnyomó többség, aki ebben próbál utazni is le fog kopni. Személy szerint egyaránt hallgatok régi és újabb bandákat, bár utóbbiakból egyre kevesebbet, és csak azt a szűk réteget, akikben tényleg lehet érezni azt a sötétséget, komolyságot és elhivatottságot, amitől az igazán jó bandák különböznek a többitől, és ami által egy sokkal komolyabb dologgá válnak, mint egy átlag zenei projekt.

Rockbook: Hazánk bőven büszkélkedhet kiemelkedő black metal kiadványokkal, a színterünk igaz szűkebb, de szerencsére egyre jobbak vagyunk ebben a bizonyos hangulat megteremtésében. Honnan eredhet ez az inspiráció? Létezik-e „true hungarian black metal”?

Gingl Albert: Nem feltétlen értek egyet azzal, hogy hazánk bőven büszkélkedhet kiemelkedő Black Metal kiadványokkal, viszont tény, hogy született jó néhány nagyon komoly anyag az idők során, ez pedig a kezdetektől a mai napig tart. Én mindig úgy láttam, hogy itthon van egy szűk kör, akik igazán elmélyedtek a fekete művészetekben, és ez által sikerült nagyon komoly anyagokat lerakniuk, viszont minden említésre méltó bandát ugyanaz a pár ember mozgatott régen is, és ma is. A true szó értelmezése egy nehezebb feladatnak tűnhet, ellenben az előző kérdésre adott válasz alapján ugyanígy be tudom kategorizálni azt is, hogy melyek azok a zenekarok, amelyeknek tényleg van relevanciája itthon ebben a kontextusban. Nem sok ilyen van.

Rockbook: Lepra, Dunkeheit, Gravecrusher, Hell Eternal… és a sort még lehetne folytatni a különböző kollaborációkkal, egészen az élő zenei rituálékig. Tudom, hogy a Lepra prioritást élvez, de bemutatnád, kérlek pár szóval e formációkat és, hogy hogyan tudsz ennyi zenekart összehangolni?

Gingl Albert: A Lepra mellett a Dunkelheit is legalább ugyanakkora prioritást élvez, ugyanis ez a banda volt az, amit elsőként idéztem meg a projektjeim közül még 2005-ben. Egyszemélyes bandaként indult Damned dobossal, aki jó néhány éve már kivált a projektjeinkből és Cultist vette át a helyét mindenhol. A Dunkelheit azért született, mert úgy éreztem, hogy zenei csatornán keresztül is ki kell fejezzem a bennem kavargó és megtestesülő sötét energiákat, valamint ezen keresztül megfelelően tudtam közvetíteni az aktuális ideológiámat és a vízióimat is.

 

Dunkeheit

 

 

A többi projekt azért született, mert eltérő céllal rendelkeztek. A Grimness azért alakult, hogy saját értelmezésünkben megmutassuk a tradicionális black metal igazi, ősi, fekete szellemét zenei és szövegi tekintetben egyaránt. A Hell Eternal működik leginkább side-project jelleggel, ez a fanatizmusunkat reprezentálja a régi iskolás, gonosz, sátáni alapművek iránt, de természetesen szintén egy saját értelmezésben keveredik benne a black és a thrash metal, és a szövegek is inkább a 80as évek klasszikusainak egyszerűbb, barbárabb és pőrébb blaszfémiáját idézi. A Lepra ezek után alakult 2007 végén, melynek ideológiai bástyája a vokálos Nihilist, a szövegek, a koncepciók, és a megjelenés javarészt az ő elképzelésein nyugszik. A zenei részért leginkább én vagyok felelős, de a ritmusgitáron Kotlar és a basszusgitáron Algor is nagyon sokat tesz hozzá a zenéhez, nélkülük sokkal kevesebb lenne ez a projekt. Zeneileg a Lepra egy nagyon sötét, disszonáns, gonosz és morbid zene, mely szánt szándékkal így is íródik. Egy alapvető különbség lehet, hogy míg a Dunkelheit ösztönösebb, addig a Lepra egy kicsit kísérletezősebb, mindazonáltal szintúgy teljesen ösztönös, lévén nem véletlen tudunk ilyen zenei rezgéseket kibocsátani. Kérdezted a Gravecrushert is, ezt a bandát Hanyi Tibor (aka. Disguster) alapította még és minden eddigi anyagon az ő számai hallhatóak, azonban ő egy ideje külföldre költözött, így basszusgitárról gitárra váltottam és én, valamint Farkas Dávid (aka. Disemboweler) írjuk a zenét, mely részben követni fogja az elkezdett irányvonalat, részben viszont egy teljesen új ösvényre lép. Van egy Woodspirit nevű projektem is, mely egy gitárral és egy szimpla effekttel rögzített ambient jellegű zenei kivetülés, amit csak egy adott hangulatban és atmoszféra mellett rögzítek, épp ezért nem is sok dolog keletkezett, valamint kevesen tudnak a projekt létezéséről is. Ezen kívül pedig készülőben van egy új, nagyon komoly projekt, mely új-zélandi, magyar és orosz tagokból fog állni, és egy nemzetközi összefogás lesz a legsötétebb energiák megidézésére.

 

Grimness

 

 

Rockbook: A Leprának hamarosan kijön a második nagylemeze, a „Whom Aeons Torn Apart” amelyet a kultikus Drakkar Productions fog a világra szabadítani. Hogy jött létre ez a kapcsolat köztetek?

Gingl Albert: A Drakkar egyik alkiadója, a Tenebrd Records már részt vett az első, "Tongue of Devil Prayers" c. Lepra lemez kiadásában is, így Cyrillel is egyszerű volt kapcsolatba lépni. Érdeklődést mutatott az új anyag iránt, és amikor meghallotta, hogy miről is van szó, egyből felajánlott egy komoly szerződést, mely alapján szeptemberben meg is jelenik az új lemez bakelit, kazetta és digipack CD formátumokban is. A 7 számos lemezről 2 szám már meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán és youtubeon is. Itthon a Sigillvm Tenebrae lesz az anyag egyetlen, hivatalos terjesztője.

 

 

Rockbook: Szeged elég termékeny táptalaj black metal szempontjából, szerintem Budapest mellett az egyik legaktívabb szcénával rendelkezik. Mi lehet a föld alatt, az underground legmélyén?

Gingl Albert: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban hasonló gondolatok merülnek fel bennem, mint a második kérdés kapcsán, ami a magyar Black Metal színtér összességére vonatkozott. Szegeden nincs komoly Black Metal színtér, sőt, ilyen alakok se nagyon vannak úgy általánosságba véve. Lamberték csinálják a bandáikat, valamint mi csináljuk az Inner Awakening bandák egy részét, viszont a mi esetünkben ez is csak 3 szegedi embert jelent, akik emögött a 4-5 projekt mögött rejlenek. A dobosunk és a Lepra vokálosa pesti, a basszerosunk pedig egy ideje Mosonmagyaróváron él. Ez alapján az mondható el, hogy Szegeden nincs semmilyen Black Metal színtér ezeket a bandákat leszámítva. Számban persze ez több komoly projektet jelent, mint az ország sok másik pontján együtt véve, ezért is lehet csalóka a dolog.

Rockbook:  Miben látod a motiváló erőt, ami még most is hajt 2017-ben? Mi a zenekaraid igazi forrása? Mennyire fontos ezt vizuálisan is megjeleníteni?

Gingl Albert: A fanatizmus, az elkötelezettség, a hitem, a meggyőződéseim. Ezek a legfontosabbak, már nagyon fiatalon erre az ösvényre léptem, és már akkor is maximálisan komolyan gondoltam mindent, amit csináltam. Idő közben persze folyamatosan fejlődik az ember és csiszolja magát, enélkül semmi értelme nem lenne az egésznek. Viszont ez az én utam, ez egy olyan dolog, ami nem választás kérdése, én ilyen vagyok, ezt csinálom, és ebben teljesedek ki, így számomra nem is kérdés, hogy az egész életem tekintetében mely tevékenységeimnek van legfőbb prioritása és mi az, amiben úgy érzem, hogy kötelező megvalósítani önmagam. A vizualitás fontos, az itthoni mindennapjaimat sem egy átlagos atmoszférájú közegben tengetem, ahogy igaz ez a koncertekre is. A Lepra ebben az esetben kicsit teátrálisabb, míg a Dunkelheit letisztultabb, csupaszabb, üresebb. Ezeknek mind megvannak a saját okai.

Rockbook: A zenekarok mellett saját éves fesztivállal is rendelkeztek, aminek lassan már tíz éve. A 9. Inner Awakening Fest itt van a kanyarban és olyan nevek szerepelnek a line-up-ban mint a norvég Tortorum, a spanyol 13th Moon vagy a lengyel Blaze Of Perdition. A tavalyi és a 2015-ös felhozatal sem volt gyenge, de érzékelhetően a konstruktív innováció irányába halad a szervezés. Honnan ered a fesztivál története?

Gingl Albert: A fesztivál eredetére már én sem emlékszem teljesen pontosan, de emlékeim szerint a Lepra énekes Nihilist, a Niedergang mögött álló Whisper, és az én közös elképzelésem alapjain nyugszik. Eredetileg az volt a célunk, hogy csináljunk egy olyan rendezvényt, ahol az Inner Awakening bandák egy megfelelő közönség előtt megmutathatják magukat élőben is, ehhez pedig csatlakozott pár akkori külföldi kontaktunk is, így 2009 augusztusában zajlott le az I. Inner Awakening Fesztivál, ami valójában az alapja volt az egész fesztiválnak és egy komoly löketet adott. Mai szemmel nézve azért jócskán amatőrebb volt, mint most, és több sebből is vérzett a szervezés. Ennek ellenére már akkor is egy nagyon komoly kezdeményezésnek számított itthon, és külföldről is volt jó néhány látogató pl. Lengyelországból, Olaszországból, Bulgáriából, Svájcból, stb. Az idő múltával évről évre megrendeztük a fesztivált, ahol a hazai elitből kb. mindenki fellépett, aki említésre méltó és koncertképes volt, valamint külföldi underground fellépők is csatlakoztak mindig. A VI. Inner Awakening fesztivál már kezdte igencsak kinőni magát, de a VII. volt az, ahol bekövetkezett az igazi törés. Itt már a mi projektjeink is kezdtek ismertebbek lenni külföldön és még komolyabb fellépőket hívtunk meg úgy, mint a görög Acherontas, a cseh Inferno, valamint a brit Sheol és Funeral Throne. Tavaly ezt az irányt folytattuk, és a hazai elit élő rituáléin kívül nálunk adta hazáján kívüli első (egyébként második) koncertjét a görög Thy Darkened Shade, továbbá fellépett a szintén ritkaságszámba menő német Chaos Invocation, a finn Devouring Star, az új-zélandi/skóciai Barshasketh. Ezzel kapcsolatban nem szabad azonban, hogy illúziói legyenek az embereknek. A fesztivál mögött nagyon komoly anyagi áldozat van, melyet évről évre, havi szinten gyűjtünk össze. Ezért részben az Inner Awakening kör zenekarai felelősek, részben pedig a hozzánk közel álló kontaktjaink, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetne létre ebben a formában, így támogatásuk kulcsfontosságú, és maximális tiszteletet érdemel. Idén ismét nagyon erős felállással jelentkezünk, hazai oldalról szokás szerint fellép a Niedergang, a Lepra és a Dunkelheit, valamint itt lesz a Hold első koncertje, a Formorket utolsó koncertje, és sok év után először lesz színpadon látható a Gyötrelem is. Külföldről pedig az előző évekhez híven szintén a nemzetközi underground Black Metal elit olyan legjobb zenekarai játszanak, akiket nagyon ritkán lehet elcsípni a környező országokban és általánosságba véve is. Ezek a fellépők a norvég Tortorum, a lengyel Blaze of Perdition, a német Dysangelium és a spanyol 13th Moon. Akinek mondanak valamit ezek a nevek, azok már tudják, mire számítsanak, akiknek viszont nem, és érdeklődést mutatnak egy ízig-vérig igazi Black Metal rendezvény iránt, azok az augusztus 18-19-i hétvégén a részeseivé válhatnak a Belső Ébredés fesztiválnak és megláthatják, hogy miről is van szó, hogy miben is különbözik ez bármilyen másik hazai rendezvénytől.

 

 

Rockbook: Az Inner Awakening koncertsorozatok organizálása közben, milyen nehézségekbe szoktál ütközni? Kivel volt idáig a legnehezebb együtt dolgoznod – már, ha volt ilyen eset? Mely előadóra nem tudnál nemet mondani?

Gingl Albert: Erről szerintem egy külön esszét tudnék írni, úgyhogy inkább nem megyek bele a részletekbe, de akinek van egy kis tapasztalata koncertszervezés terén, az ha jópárszorosára szorozza egy külföldi fellépőket is felvonultató koncert lebonyolítását, vagy méginkább hatványára emeli, akkor körülbelül közel jár ahhoz a masszív stresszhez és embertelen mennyiségű munkához és ügyintézéshez, ami egy ilyen fesztivál megvalósításához szükséges. Kismillió szálon futó kommunikáció kismillió témában, transzferek, bérlések, szállások intézése, és a listát a végtelenségig folytathatnám a kulcsfontosságú dolgoktól a legapróbbakig. Ezek pedig mind olyan dolgok, melyek nem 1 nap alatt, de nem is 1 hét vagy hónap alatt záródnak rövidre, mindennapos foglalkozást jelent. Összességében elmondhatom, hogy eddig mindenkivel normálisan együtt tudtunk működni, de a két görög banda azért meglehetősen nehéz eset volt. A többiekre egy szavunk sem lehet. Van néhány előadó, akit még szívesen látnánk a fesztiválon, de mivel ők előbb-utóbb úgyis fel fognak lépni, így nem aggódok a felállásokon. Már megvan a következő évi line-up is, még gondolkodom rajta, hogy az előző évekhez hasonlóan azonnal bejelentsük-e az idei fesztivál után, vagy kicsit várjunk vele. Szervezek most egy másik koncertet is egyébként október 31-én, ahol Magyarországon először fog fellépni a kultikus amerikai Black Witchery a szintén amerikai Nyogthaeblisz és a belga Possession társaságában, hazai oldalról pedig a Gravecrusher és az újabb keletű OS formáció lesz a support, melyben a Lepra dobos Cultist gitározik és írja a zenét, valamint egy ígéretes kezdeményezésnek mutatkozik!

Rockbook: Manapság nem sok ehhez hasonló fesztiválunk van, Körmenden ott van a Total War, Szegeden a SzegeDEATHfest, de említhetném a Fekete Zaj-t vagy az Alpár Feszt-et is, bár azok árnyalataiban merőben más színt mutatnak. Mi az IAF célja és üzenete?

Gingl Albert: Ehhez hasonló fesztivál egy sincs itthon, lévén ez csak a Black Metalról szól, Death Metalból is csak a sötétebb és okkult vonal jöhet szóba. A Total War feszt azért jóval szélesebb zenei igényeket elégít ki, ott black-, death-, és thrash metal is egyaránt hallható, valamint grindcore és egyéb bandák is felléptek. Ezen kívül ott nincs akkora fókusz bizonyos dolgokon a bandák tekintetében, mint nálunk. A fesztivál maga egyébként abszolút elismerésre méltó, és óriási munka, valamint anyagi és időbeli áldozat van mögötte, ez azonnal látszik. Respect Ketyának és az Age of Agony legénységének, hogy a hazai színtér kimeríthetőségének ellenére ők is idén már ötödik alkalommal szervezték meg a fesztivált. Mint ahogy említettem, nagyon sok embernek fogalma sincs arról, hogy mivel jár ez, mennyi munka és áldozat van mögötte. Nagy problémát jelent az is, hogy teljesen mindegy milyen zenekart hív el az ember külföldről, egy adott nézőszám felett akkor sem lesz a közönség. Ez pedig nyilván súlyos akadályozó tényező a komolyabb dolgok megvalósításában. A SzegeDeathFest egy frissebb és sokkal undergroundabb kezdeményezés, melynek a szervezésével szintén elégedett voltam idén mikor játszottunk a Gravecrusherrel, azonban a bandák és a felhozatal tekintetében ezt már sajnos nem mondhatom el.

Az Inner Awakening fesztivál célja az, hogy a magas színvonalat fenntartva a legjobb hazai Black Metal bandák fellépései mellett elhozzunk olyan igazán komoly külföldi bandákat, akik egyébként csak nagyon ritkán vagy sosem járnak erre, vagy akár a környéken sem. Továbbá az, hogy legyen itthon egy olyan rendszeresen megrendezésre kerülő Black Metal rendezvény, mely kielégíti azon kevesek igényeit, akik a műfaj komoly elkötelezettjei. A fentebb említett okokból kifolyólag itthon nagyon nehéz egy ilyet megcsinálni, külföldön legalább háromszor ennyien lennének ilyen felállással rendelkező rendezvényeken, és itt is rendre a külföldi látogatók mentik meg az egyébként így is jócskán veszteséges rendezvényt. Bízunk benne azonban, hogy itthonról is egyre több komoly érdeklődő lesz, majd akik látogatják a fesztivált, és ezzel elősegítik annak működését, valamint a magas színvonal fenntartását.

Rockbook: Ha még ez sem lenne elég, gondolom a maradék szabadidődet a civil élet adta normák betöltése mellett, a Sigillvm Tenebrae Records kiadó munkáinak foglalatoskodása tölti ki. Mi a kiadó fő profilja?

Gingl Albert: A kiadó fő profilja természetesen a black metal, ugyanakkor death metal és ambient kiadványaink is voltak. Régen az ősi formátum tiszteletéből kifolyólag leginkább kazettákkal foglalkoztunk, de egy ideje inkább a CD-ken van a hangsúly, és ez a jövőben is így lesz. Természetesen lesz pár kazetta is, azonban kevesebb, és csak erősen limitált példányszámban. A kiadóval olyan hazai és külföldi underground projekteket támogatunk, akiket a kritériumaink, elvárásaink és ízlésünk alapján érdemesnek találunk arra. Néhány hazai bandán kívül sok külföldi underground zenekarral is együttműködtünk már, több különböző országból. Sajnos itthon ez sem igazán megtérülő tevékenység, de azt kell mondjam, hogy az utóbbi években egy minimálisan javuló tendenciát mutat ez is. Akit érdekelnek a kiadványaink, azok a kiadó hivatalos honlapján tekinthetik meg azt.

Rockbook: Az STR disztrójában a saját cuccok mellett rengeteg érdekes anyagot találhatunk meg, aminek része éppúgy a dark ambient, a death metal és természetesen a black metal. Sok mai, haladó gondolkodású zenész már nem egy dimenzióban alkot. Sok előadónak a black-death metal zenekara mellett van egy HNW (harsh-noise-wall) projectje vagy éppen akusztikus-fekete-drone masszában úszik. Mi erről a véleményed? Maradjon mindenki a saját műfajánál vagy merjen kísérletezni?

Gingl Albert: A disztrónál a kiadók túlnyomó többségével ellentétben erősen törekszem arra, hogy csak és kizárólag színvonalas anyagok töltsék ki. CD-k és kazetták egyaránt találhatóak, stílus tekintetében pedig a black metal a fő irány, de death metal, thrash metal, dark ambient és néhány egyéb dolog is fellelhető. A kiadó honlapján a terjesztői lista szintén megtekinthető, mindegyik elem alatt található egy rövid leírás is azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani. Szerintem abszolút nem probléma az, ha valaki kísérletezik, ezekből sülhetnek ki nagyon jó dolgok is, bár nyilvánvalóan nem minden esetben.

Elérhetőségek: Facebook, Bandcamp

Az Inner Awakening Festival IX. Facebook eseményéhez klikk ide!

 


 

Lupus Canis

 

Támogatónk a Hangfoglaló Program.