Bejelentkezés

x
Search & Filters

Bono: "nagyon kevés emlékem van anyámról"



November 1-jén jelenik meg a U2 frontembere, Bono önéletrajzi könyve, a Surrender: 40 Songs, One Story, amelynek mind a 40 fejezete a zenekar egy-egy dalának címét viseli. Ezek egyike az Iris, amelyben az énekes az édesanyjáról mesél, akinek elvesztése fontos fordulópontot jelentett az életében, és a könyvből az is kiderül, hogy nagyon kevés hozzá fűződő emléke van, mivel a halála után egyáltalán nem beszéltek róla otthon.
 
"Alig emlékszem az anyámra, Iris-re, és ugyanígy van ezzel a bátyám, Norman is. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a halála után egyáltalán nem beszéltünk róla otthon, sőt, attól tartok ennél is rosszabb a helyzet, és szinte nem is gondoltunk rá. Így próbáltuk elkerülni azt a fájdalmat, amit akkor éreztünk volna, ha szóba kerül vagy ha eszünkbe jut."
 
Iris az édesapja temetésén elájult és agyi aneurizmát kapott, amibe végül bele is halt, amikor Bono még csak 14 éves volt. Az énekes édesanyja több U2 dalt is ihletett: az Iris (Hold Me Close) mellett róla szól az I Will Follow You is.