"A boszorkánymester újfajta „fűre” lelt jártában-keltében" - Grand Mexican Warlock: 'Eulogy' lemezkritika
Hol van még a Húsvét, egy csodás feltámadásról azonban máris beszámolhatok. Történt, hogy a Grand Mexican Warlock 2018-ban bejelentette a visszavonulását. Adott két búcsúkoncertet, aztán adios amigos – elköszöntünk egymástól. Gyászbeszédet mégsem kell mondanunk, hiszen megtették ők maguk. Hogy is van ez? Rohadtul egyszerű! Újra együtt dolgoznak a srácok (Bodóczy, Szabó, Reich, Mohácsi, Hegyi, Nagy összeállításban), sőt. Elkészült a legújabb, a negyedik lemezük, aminek az 'Eulogy' címet adták. Fizikailag nem, csak digitálisan férhető hozzá a muzsika, egyelőre. Nem vagyok odáig az ilyesmiért, de ez most örömteli hír! Annál is inkább, mert a 2009. óta létező szupererős underground supergroup újabb nagyszerű, változatos lemezanyaggal ajándékozott meg minket.
Ez a változatosság azonban nem jelenti azt, hogy eklektikus lenne. A saját kereteiket feszegetik persze jó szokásuk szerint, de hát azok annyira flexibilisek gyárilag, hogy mindenfajta tágítási kísérletet vidáman kibírnak.
Az eddigi három lemez alapján tudható, hogy a Nagy Mexikói Boszorkánymester nem jár a szomszédba vidámságot kölcsönkérni. Ezúttal sem tette. Az van, hogy a hétszámos anyag első része igen borongós lett – a szövegvilágát tekintve. A hozzá rendelt muzsika mégsem a death metal súlyával mérhető. Ez a kettősség önmagában is izgalmas, nem?
Műfajilag, vagy ha úgy tetszik, stílusát tekintve az Eulogy is, mint a többi GMW-alkotás, beskatulyázhatatlan. Én, mint szubjektum a progresszív rock dominanciáját látom-hallom bele méricskélés közben (más nyilván mást emelne ki), de ha tán pszichedelikus poszt-rocknak vagy poszt-grungenak nevezem az anyagot, akkor sem tévedek sokat. Lehet persze a nemzetközi színtérről is venni példákat, viszonyítási alap gyanánt. Jöjjön hát a mantra: Faith No More, The Mars Volta, Soundgarden. Nem azért, mert szokásos, hanem mert az ő közvetett hatásaik ezúttal is érvényesülnek. De hát mutasson valaki olyan zenekart, amelyik teljesen „hatástalan”...
Ha már a progresszivitást emlegettem az imént, hozzáteszem: az most további adalékkal gazdagodott. A boszorkánymester újfajta „fűre” lelt jártában-keltében, amely igen jót tett ennek a főzetnek. A zenebarátok ezt jazznek nevezik, és a záró, Ars Moriendi című számban érvényesül igazán, leginkább a billentyűs Hegyi Áron jóvoltából. És továbbra is igaz az, amit a(z itt) gitáros, dalszerző Szabó Laci mondott régebben, egy másik lemezük kapcsán: „minden dal egy külön kis világ”.
Ám, az iméntieknél is fontosabbnak tartom azt a jól érzékelhető törekvést, ami a zenekar egyedi voltának fenntartására irányul. Ebben a tekintetben az Angertea-t érzem közeli „rokonnak” a hazai mezőnyből, akik arról híresek, hogy ha kiderül menet közben, hogy hallották már megvalósulni az aktuális ötletüket, akkor az azonnal felejtőssé válik. Sacc/kb a GMW-nél hasonlóan működhet ez a dolog.
Úgy fest, mások, máshol is díjazzák az új munkájuk nívóját. Az Eulogy lemezbemutatója ugyanis a városligeti Magyar Zene Házában lesz, november 18-án. Méltóbb helyet keresve sem találhattak, vagy kaphattak volna a srácok. Facebook esemény itt.
Még valami. Szokták mondani, hogy mindig a legkisebb a legkedvesebb gyermek a családban. A GMW friss alkotása kapcsán is érvényes a párhuzam, mivel (szerintem) ez a legösszetettebb és a legkiforrottabb anyaguk mind közül. Mégis azt vélem hallani most, hogy „segítség”! Nem, nem csaltak meg az érzékeim. Az Eulogy ugyanis vinyl formátum után kiált!
A teljes lemez itt meghallgatható:
Elérhetőség: Facebook
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
